Közösségi oldalak

Sport

Sima vereség Gyirmóton

Vass Ádám (k), a Gyirmót és Lukács Raymond Barna (b) és Szabó Péter (j) Békéscsaba játékosai a labdarúgó Merkantil Bank Liga 38., utolsó fordulójában játszott Gyirmót FC Gyõr-Békéscsaba 1912 Elõre mérkõzésen. MTI fotó: Krizsán Csaba

Nem született meglepetés az Előre labdarúgóinak vasárnapi évzáró mérkőzésén. A lilák nem boldogultak a feljutásért küzdő vendéglátójukkal, így a Gyirmót jövőre az élvonalban folytathatja, a csabaiak pedig 14. helyen végeztek.

6. perc: Nagy Patrik a bal szélről, 25 méterről végez el szabadrúgást, középen többen is érkeztek, Karacs Dániel belecsúsztatott a labdába, amely a kapu bal oldalába pattant, 1–0.
40. perc: Egy jobbról érkező beadás után fejelte el Hajdú Ádám a labdát, ami a felső lécet is érintve pattant a hálóba, 2–0.
44. perc: Szegi passza után Lencse László jól vette át a labdát, remekül fedezte azt, elvitte a kapus mellett is, és másfél méterről belsőzte a kapu jobb oldalába, 3–0.
55. perc: Lencse játszott össze Simonnal, végül Lencse László szerezte a gólt balról, az ötösről a rövid alsóba, 4–0.

NB II-es labdarúgó-mérkőzés

Gyirmót FC Győr–Békéscsaba 1912 Előre 4–0 (3–0)
Győr-Gyirmót, 700 néző
Vezette: Berke Balázs (Vígh-Tarsonyi Gergő, Garai Péter).
Gólszerző: Karacs (6.), Hajdú Á. (40.), Lencse (44., 55.).
Sárga lap: Simon (5.), Major (38.), Nagy P. (60.), ill. Gránicz (32.), Lukács (60.).

Gyirmót: Hársfalvi (Rusák, 25.) – Major, Karacs, Széles, Szegi – Vass Á. – Radics, Hajdú (Herjeczki, 84.) – Nagy P. (Heffler, 68.) – Simon (Lustyik, 84.), Lencse (Varga B., 68.). Vezetőedző: Csertői Aurél.

Békéscsaba: Laky – Horváth P., Farakas M., Bora, Fazekas, Kasik (Styecz, 46.) – Szabó P., Kovács Á. (Ilyés, 84.), Gránicz (Sipaki, 84.) – Lukács, Paudits (Pantovics, 55.). Vezetőedző: Preisinger Sándor.