Közösségi oldalak

Belföld

Sikeres edzőmérkőzés a Füzesgyarmat csapatánál

Lejátszotta első nyári edzőmérkőzését a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárréti alakulat a létszámfeltöltésnek köszönhetően a harmadik vonalban maradó Hódmezővásárhelyen nyert az első félidei eredményességének köszönhetően.

A füzesgyarmatiak biztoslábú védője Raducu Sorin fehérben Fotó: HFC

Az első félidőben a gyarmatiak védekezésben és támadásban is jóval összeszedettebb teljesítményt mutattak, noha heti tíz kemény edzéssel a lábakban léptek pályára. Három-négy komoly lehetőséget tudtak kialakítani, ezekből kettőt értékesítettek is. Szünet után a folyamatos cserék megtörték a játék lendületét. A gyarmatiak így is öt tiszta helyzetet elhibáztak, igaz a vásárhelyiek előtt is akadtak lehetőségek.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Hódmezővásárhelyi FC–Füzesgyarmati SK 0–2 (0–2)
Hódmezővásárhely.
Gólszerző: Popescu, Molnár M.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim S., Raducu, Szántó, Pataki – Oltean, Achim Á. – Molnár M., Shadi, Cigan – Popescu. Játszott még: Ferenczi (kapus), Molnár Sz., Ramos, Karikás, Nagy Zs., Márkus, Mazán, Mihálik, Bereczki. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Az első félidőben meglepően jó volt az összhang a pályán. Szünet után már esetlegesebbé vált a játékunk, ennek ellenére is több ziccert tudtunk kialakítani. Látványosan fáradt volt a csapat, de úgy érzem, hogy a stabil magunk rendelkezésre áll még ha két-három poszton tudjuk bővíteni a keretünket, akkor markáns csapatot alkothatunk a következő évben.

B.M.

Az Újpestet is legyőzte a Zalaegerszeg

Sorozatban négy győzelemnél tart a Zalaegerszeg a labdarúgó Fizz Ligában, miután vasárnap este 2-0-ra legyőzte az Újpestet a 16. forduló

A Ferencváros újfent legyőzte a Kisvárdát

A címvédő és éllovas Ferencváros 3-0-ra legyőzte a vendég Kisvárdát a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójának második vasárnapi mérkőzésén. A

A Győr négy napon belül másodszor is legyőzte a Kazincbarcikát

A Győr 3-1-re legyőzte sereghajtó vendégét, a Kazincbarcikát a labdarúgó Fizz Liga 16. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. Nagy lendülettel kezdett

Lando Norris lett a Forma-1-es világbajnok

Pályafutása első Forma-1-es világbajnoki címét nyerte vasárnap Lando Norris, a McLaren brit versenyzője azzal, hogy a szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjon harmadikként

YouTube csatorna