Sigér két bombagóljával nyert a Fradi az NB I.-ben, a 70 napos kényszerszünet után

Sigér Dávid gólja után Fotó: Fradi.hu

A címvédő és listavezető Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte a Debrecen csapatát a labdarúgó NB I első fordulójából elhalasztott, és szombaton pótolt mérkőzésén; a koronavírus-járvány miatti 70 napos kényszerszünet után ez volt az első tétmérkőzés Magyarországon.


A meccset eredetileg augusztus elején rendezték volna, de a csapatok nemzetközi kupaszereplése miatt elhalasztották.

Az eddig megszokott beengedési procedúrával ellentétben a korlátozott létszámú újságírót már a stadionon kívül két helyen is megállították, míg a harmadik változást az jelentette, hogy a létesítmény sajtó számára fenntartott részébe csak a testhőmérséklet ellenőrzését követően lehetett belépni. A stadion környékén – korábbi zárt kapus eseményekkel ellentétben – nem csoportosultak szurkolók, a lelátó játékoskijáróval szemközti oldalának hosszanti részét pedig szinte teljes egészében fényképes “drukkerek” foglalták el.

A kezdés előtt elmaradt a szokásos bevonulás, és a csapatok sem üdvözölték egymást a hagyományos módon. A mérkőzéshez az első pillanattól a hangszórókból folyamatosan szóló stadionalaphang biztosított némi atmoszférát. A találkozón a Ferencváros azonnal magához ragadta a kezdeményezést, a visszahúzódó Debrecen sok mozgással szűkítette a területet. Az első nagyobb helyzet mégis a kontrákra építő vendégek előtt adódott – Varga Kevin ziccerét Dibusz szögletre mentette -, majd a 13. percben Bódi Ádám remek átlövésével megszerezte a vezetést a DVSC.

A Ferencváros nem roggyant meg, és a 22. percben egyenlített: Boli keresztlécről visszapattanó fejesét Sigér Dávid 8 méterről vágta a vendégek kapujába.

A folytatásban kiegyenlítődött a mezőnyjáték, amely során sokáig egyik kapu előtt sem adódott helyzet. A 41. percben aztán Lovrencsics éles szögből leadott lövését védte Nagy Sándor, egy perccel később viszont Sigér távoli bombája már átszállt a debreceni kapus felett, így a szünetre a hazaiak – debreceni nevelésű középpályásuk duplájával – megfordították az állást.

Visszafogott iramú mezőnyjátékot és sok technikai hibát hozott a második felvonás eleje, a 63. percben aztán Isael villant, de ígéretes helyzetből leadott kapáslövése keresztbe elsuhant a vendégek kapuja előtt. Ezt követően jobbára a hazaiak akarata érvényesült, a vendégek a hajrára vették az irányítást, de egyenlíteni nem tudtak. A bajnokságban a Ferencváros pályaválasztóként immár ötven találkozó óta nem talált legyőzőre, ebben az időszakban a 39. győzelmét aratta. Az FTC-nek a 2020-as hazai mérkőzéseit illetően viszont megszakadt egy sorozata: öt összecsapást követően először kapott gólt.

MTI

Close