Közösségi oldalak

Sport

Pontokat hullajtott a Füzesgyarmat az NB III-ban

Fotó: Erdős Kiara

Zsinórban a negyedik mérkőzését zárta nyeretlenül a füzesgyarmati labdarúgócsapat, amely az NB III-as bajnokság 30. fordulójában a kiesés elkerüléséért küzdő Tállya ellen kényszerült beérni az egyik ponttal. A piros-fehérek a döntetlen miatt nem tudtak előrelépni a Keleti csoport 6. helyéről.

Az első félidő jobbára mezőnyjátékkal telt, kevés lehetőség adódott a támadók előtt. A vendégek nem álltak be védekezni, felvállalták a játékot és egy-egy megoldásukból látszott, hogy nem elégszenek meg az egyik ponttal. A gyarmatiak csak a félidő hajrájában tudtak némi fölényt kialakítani, de a kialakított lehetőségeikből nem született gól.

Szünet után jobban kezdett a vendégcsapat, az 55. percben mégis a gyarmatiak szereztek vezetést. Egy saját térfélről villámgyorsan elvégzett szabadrúgásból Vajdát indították a jobb szélen, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, majd lepattant a védőjéről, a játékvezető pedig büntetőt ítélt, amit Cigan Cristian értékesített, 1–0.

Popescu pár minutával később akár le is zárhatta volna a meccset, de nagy ziccerben a kapusba vezette a labdát. További helyzetekből sem volt hiány hazai oldalon, ezek azonban nem hozták meg a várt eredményt, a 84. percben pedig egyenlítettek a lelkes látogatók. Balról ívelték kapura a labdát, Raducu lábáról pedig Ondó Jánost is érintve hullott a játékszer a bal alsó sarokba, Fildan már nem tudta hárítani, 1–1.

A házigazdák az utolsó pillatokig harcoltak a három pontért, még a hosszabbításban is akadt lehetőségük erre, végül azonban maradt a döntetlen, ami összességében fedte a játék képét.

B.M.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Tállya KSE 1–1 (0–0)
Füzesgyarmat, zárt kapuk mögött
Vezette: Borbás Bottyán Aurél (Bereczki Bence, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Cigan (55. – 11-esből), ill. Ondó (84.).
Jó: Shadi, Cigan, Vajda, Karikás, ill. mindenki.

Füzesgyarmat: Fildan – Karikás, Lippai, Raducu, Pataki – Achim S., Ramos (Tóth O., 81.), Shadi, Vajda – Popescu, Cigan (Csörgő, 75.). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Tállya: Nagy M. – Tóth Sz., Nyitrai, Motkó, Bihari – Szegedi, Fenyőfalvi, Ohár (Minczér, 60.), Bocsi – Serecin, Tóth L. (Ondó, 83.). Edző: Lasztóczi Péter.

Boros Tibor: – Nagyjából azt kaptam a mérkőzéstől, amit vártam. Miután megszereztük a vezetést és azt követően is nagyon komoly gólszerzési lehetőségeink voltak, sajnálom a pályán nagyot küzdő játékosokat, hogy kívülről nem tudtam tehermentesíteni őket, sőt…

Lasztóczi Péter: – Gratulálok a csapatomnak, hiszen egy nagyon jól felkészített Füzesgyarmattal vette fel a versenyt. A helyzetünkben minden pontnak értéke van, a játék alapján ez különösen nagy siker, bár pici szerencsével akár nyerhettünk is volna.

Simán verte az ETO az Újpestet

A házigazda Győr némi meglepetésre simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga

Hazai pályán legyőzte a Fehérvárt a Paks csapata

A Paks hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójának

Emberhátrányban szerzett pontot a Nyíregyháza

A Nyíregyháza hazai pályán a 25. perctől emberhátrányban futballozva gól nélküli döntetlent ért el a

Második tavaszi mérkőzését is megnyerte a DVSC

A Debrecen 2-0-s győzelmet aratott az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 19.

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!