Közösségi oldalak

Sport

Parádés győzelmet aratott a Békéscsaba a nagy rivális ellen

Fotó: 1912elore.hu/Jenei Péter

Remek győzelmet aratott és végre gólképes is volt a Békéscsaba 1912 Előre NB II.-es labdarúgócsapata, amely a bajnokság 25. fordulójában az örökös rivális Szegedet múlta felül. A lilák mindezt úgy érték el ráadásul, hogy egy nyilvánvaló játékvezetői tévedés miatt több mint egy órát játszottak emberhátrányban. A nehéz helyzet azonban egységbe tömörítette őket, aminek meg lett a jutalma, hiszen a kieső helyről is elkerültek sikerükkel.

21. perc: Tóth B. lőtte be jobbról, az oldalvonal közeléből a labdát és az őrizetlenül hagyott Novák Csanád 8 méterről a jobb alsó sarokba fejelt úgy, hogy a labda még pattant egyet a gólvonal előtt, 0–1.
27. perc: Tóth M. tolta ki balra Ferencsik Bálint Donáthoz, aki 24 méterről jobbal rásuhintotta, a labda pedig Veszelinov hasa alatt a bal alsó sarokban kötött ki, 1–1.
32. perc: Uram kidobását Albert próbálta átvenni 22 méterre a kapujától, amikor meglátta, hogy ráront Mohos, a labdát becsúszva rúgta az oldalvonalon túlra, de találkozott a szegedi játékossal, aki nagyot esett. A játékvezető rosszul felmérve a helyzetet piros lapot nyújtott fel a csabaiak védőnek.
39. perc: Czékus Ádám cselezte be magát a 16-os csücskénél, a pálya jobb oldalán. Úgy tűnt, hogy oda a helyzet, ám a csabai támadó jobbal beemelte a labdát, ami hulló falevél módjára a szegedi kapu hosszú oldalában kötött ki, 2–1.
85. perc: Harsányi viharzott el a jobb oldalon, középre játszott, Szabó Bálint először rosszul találta el a labdát, majd másodjára már jól, jobblábas lövése a kapu közepében landolt, 3–1.

NB II.-es labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 3–1 (2–1)
Békéscsaba, 1335 néző
Vezette: Zimmermann Márió (Punyi Gyula, Márkus Péter).
Gólszerző: Ferencsik (27.), Czékus (39.), Szabó B. (86.), ill. Novák (21.).
Sárga lap: Vólent (61., kispadról), Tóth M. (66.), Harsányi (72.), Czékus (81.), ill. Borvető (65.), Novák Cs. (72.), Erdei (81.) .
Piros lap: Albert (32.).

Békéscsaba: Uram – Fazekas, Albert, Ferencsik (Kovács G., 76.) – Gyenti, Hursán (Márkus, 87.), Viczián, Tóth M. (Szabó B., 76.), Hodonicki (Harsányi, 46.) – Czékus (Sármány, 82.). Kóródi. Vezetőedző: Csató Sándor.

Szeged: Veszelinov – Márkvárt, Szilágyi Z. (Pejovics, 46.), Tóth B., Horváth M. – Haris (Papp Á., 62.), Palincsár (Borvető, 62.) – Mohos, Varga B. (Erdei, 69.), Vogyicska (Sarr, 76.) – Novák. Vezetőedző: Alekszandar Jovics.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum