Közösségi oldalak

Sport

Önvédelem oktatás a nagyszalontai gyermekotthonban

A Dévai Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai gyermekotthonában évek óta színesítik az ott lakók életét a nyári szünet kezdetekor különböző szabadidős programok.

Sok évvel ezelőtt történt, amikor először vettek részt önvédelmi foglalkozáson. Az akkori gyermekek közül sokan már felnőttek, de a mai napig szívesen emlékeznek vissza ezekre az alkalmakra. Idén is sor került önvédelmi oktatásra, ami a goshinkai karate oktatói anyagára épült, s amit shihan Gregor László VIII. DAN a Békés Megyei Harcművész Szövetség elnöke, a Nippon Seibukan Akadémia helyettes magyarországi vezetője tartott.

A foglalkozás keretében különböző támadások elleni védéseket tanultak, melyekből elég sokat sikerült megtanulni, begyakorolni. Többek között csuklófogásokból és fojtásokból való szabadulást, szituációs gyakorlatokat. Mindemellett elméleti oktatásra is sor került, ami szintén az önvédelem oktatás szerves részét képezi. Fontos, hogy betartották a balesetvédelmi szabályokat.

Az edzésen résztvevők a korábbi évek hagyományainak megfelelően emléklapot kaptak, ami majd emlékezteti őket erre a nyár eleji napra. Remélhetőleg a jövőben is sor kerül majd hasonló foglalkozásra!

G.L.

Magyar labdarúgó-válogatott – Csongvai és Vitális a keretben

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely

Szoboszlai Dominik gólöröméből derült ki, hogy apa lesz!

Betalált az angol labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában Szoboszlai Dominik. A Liverpool magyar válogatott játékosa meze alá

Döntetlennel ismét feljutó helyen a Kazincbarcika

A feljutásért küzdő Kazincbarcika hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel a labdarúgó NB II

Simán verte a Fehérvárt a Fradi

A Ferencváros hazai pályán 3–0-ra legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójának

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!