A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati harmadik fordulójában testvériesen megosztoztak egymással a pontokon a hazai pályán és az idegenben szereplő csapatok. A Kondorosi TE és a Füzesgyarmati SK hazai pályán nyert, míg az Orosházi MTK és a Dévaványai SE vendégként tette meg ezt. Jaminában némi meglepetésre döntetlen született.
A kondorosi és az orosházi együttes sikerével megőrizte veretlenségét, és a szabadnapos szarvasiak elé került a tabellán. Továbbra is pont nélkül áll ellenben a Füzesgyarmaton „elvérző”, büntetőt is elhibázó Nagyszénás és a hazai környezetben kétgólos előnyt elherdáló Békés.
A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokságban egyetlen csapat tudott idegenben három ponthoz jutni. Az őszre sokat erősödő Eleki USE a csabai vasutasok otthonában nyert. A határ mentiek szomszédja, a Lőkösháza is erőn felül teljesített Tótkomlóson, ami döntetlenre volt elég.
Az eleki gárda pályája felújítása végett az első öt meccsét házon kívül vívja, mindez azonban nem látszik meg a teljesítményén. Harmadik meccsén is veretlen maradt, ráadásul aktuális vendéglátója egyenlítését követően a végjátékban tudott megújulni. Bravúros döntetlennel iratkozott be a bajnokságba a Lőkösháza, amely Tótkomlóson tíz emberrel egalizált az eddig hibátlanul teljesítő házigazdák ellen. A mezőnyben három kör után már csak a Doboz áll maximális ponttal, igaz a Végegyháza-Magyarbánhegyes még követheti a példáját vasárnap. Békésszentandráson ellenben két pont nélküli együttes találkozott, ahol a helyiek hullámzó meccsen gyűrték be az Újkígyóst, a Mezőberény pedig nagy csatában fordított a Csanádapáca ellen.
B.M.
Megyei I. osztály, 3. forduló
Füzesgyarmati SK–Nagyszénás SE 2–0 (1–0)
Füzesgyarmat, 50 néző. Vezette: Telek András.
Füzesgyarmat: Fildan – Novák L., Jámbor, Kis Sz., Béres, Szilágyi, Balázs (Polgárdi), Juhász, Vígh (Szőke), Pákozdi, Hajdu. Edző: Boros Tibor.
Nagyszénás: Valuk – Nagy M., Kiss Z. (Szijjártó), Kovács L. (Tóbiás), Molnár Zs. (Farkas M.), Somogyvári (Kálmán), Dajka, Kerekes, Papp M., Vecsernyés (Maczik), Libor. Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Juhász (22., 64.).
A 90. percben Kerekes büntetőt hibázott.
Szeghalmi FC–Orosházi MTK-ULE 0–3 (0–1)
Szeghalom, 70 néző. Vezette: Zahorán János.
Szeghalom: Resetár – Vincze (Kasza), Nagy M. (Karim), Bakk, Hajdú, Hoffmann, Stefán (Mészáros), Zsilák, Borúzs P., Kiss T., Tóth I. Edző: Hajdu Csaba, Kardos Ferenc Gergő.
Orosháza: Salka – Péter, Ondrejó, Janicsek (Nagy B.), Berki (Vincze), Darida, Miszlai, Márk, Harangozó (Dénes), Halász (Dobi), Bónus. Edző: Bodzás Ádám.
Gólszerző: Péter (18.), Miszlai (64.), Vincze (78.).
Jamina SE–Mezőhegyesi SE 0–0
Békéscsaba, 150 néző. Vezette: Lovas László.
Jamina: Jakab – Horváth M., Bozsó (Csatlós), Raducu (Bány), Bánfi, Szaszák, Palik, Balog K., Jánovszki, Kerekes (Szabó V.), Ruzsa. Edző: Mazán Zoltán.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó, Bóna, Czene Z. (Szabó I.), Varga T., Zsilák, Szlovák (Faragó), Tari, Papp M., Rotár, Lugasi M. (Bóna L.), Dócza. Edző: Boér Zsolt.
Kondorosi TE–Gyomaendrődi FC 1–0 (1–0)
Kondoros, 260 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Kondoros: Gritta – Czvalinga Á., Czvalinga M. (Szász Albert), Gedó (Paluska), Szász Á., Mile, Mladonyiczki, Csicsely, Vízkeleti (Fejér), Rafaj R., Rafaj M. (Dankó). Edző: Janis János.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Endrefalvi, Kasik, Pecznik, Szilágyi (Soczó Cs.), Szikszai, Lénárt, Hunya (Gellért M.), Werle, Hanea (Forgács), Truczka (Kovács A.). Edző: Kéri Roland.
Gólszerző: Gedó (11.).
Békési FC–Dévaványai SE 2–3 (2–1)
Békés, 200 néző. Vezette: Tóth Imre.
Békés: Takács – Medve, Nagy J., Nagy Sz., Laukó, Marik, Nagy P., Csaplár, Mihalik, Balázs, Urbán.
Csere: Vitányi, Rigler, Apáti-Nagy, Csikós, Római J., Szabó D.
Edző: Zsiros György.
Dévaványa: Dobozi – Szász, Papp D. (Ungi), Polonio-Guerreiro, Kisari, Bakó (Polasek), Kun, Papp V., Marton, Szabó E. (Kis G.), Szántó B. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Nagy Sz. (25., 36.), Medve (76. – öngól), ill. Szabó E. (44.), Kisari (57.).
Megyei II. osztály, 3. forduló
Békéscsabai MÁV SE–Eleki USE 1–3 (0–0)
Békéscsaba, 70 néző. Vezette: Kovács Ferenc.
Békéscsabai MÁV: Wagner – Petri, Erdélyi, Mészáros (Sipiczki), Krajcsó (Sárvári B.), Zsömbörgi (Demeter), Pálenkás, Szarka, Lantos, Takács K., Takács L. (Viczián). Edző: Dohányos Zoltán.
Elek: Oláh Z. – Oláh A., Kurta B., Tamás, Sipos, Szabó F. (Szekeres), Kasznár, Oszlács, Jepure (Győrfi), Horváth Z. (Tóth G.), Kovács Gy. Játékos-edző: Nagy Gergely.
Gólszerző: Takács K. (75.), ill. Kovács Gy. (52.), Takács K. (87. – öngól), Győrfi (93.).
Dobozi SE–Kaszaper SE 3–0 (0–0)
Doboz, 160 néző. Vezette: Láza András.
Doboz: Démusz – Szabó B., Pojendán, Szabó R. (Molnár M.), Huszár (Fehér), Szigeti, Rácz Gy., Barkász (Szabó L.), Lukucz (Barcsay), Sztojka N. (Zsoldos), Komlósi. Edző: Balog Zsolt.
Kaszaper: Bordás S. – Kuli, Kéri (Kasza), Kormányos, Horváth J., Varga P., Bok, Szijjártó D., Péli M. (Pecznyik), Fodor, Kis L. (Szemenyei). Edző: Kvasznovszky József.
Gólszerző: Komlósi (73.), Rácz Gy. (75., 82).
A 34. percben Komlósi büntetőt hibázott.
Tótkomlósi TC–Lőkösháza KSK 1–1 (1–0)
Tótkomlós, 150 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Tótkomlós: Tóth K. – Kocsis, Jámbor G., Koleszár, Jámbor J., Szabó S., Albert., Tokai, Keszeli, Nagy K., Deli.
Csere: Asztalos, Barta-Vámos, Nagy A., Skoda, Abonyi, Tompa.
Edző: Horváth Henrik.
Lőkösháza: Orvos – Bíró, Kukla L., Szincsák, Balázs M., Takács, Lakatos, Puporka R., Puporka E., Kukla D., Barthalos.
Csere: Kolozsi, Pusztai, Barna, Csillag.
Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Nagy K. (3.), ill. Puporka R. (75.). Kiállítva: Szincsák (57. – második sárga lap), Botás Attila (79. – szövegért), Puporka R. (89.)..
Békésszentandrási HMSE–Újkígyós FC 4–2 (3–1)
Békésszentandrás, 50 néző. Vezette: Kató Benedek.
Békésszentandrás: Szabó A. – Endrefalvi, Olasz, Sztancsik, Pecnyik, Szűcs, Szécsi, Rohony, Gödő, Bakró, Tasi K.
Csere: dr. Olasz, Tóth M., Csányi, Lestyan-Goda, Aszódi.
Játékos-edző: Bakró Géza.
Újkígyós: Borbély – Vágási, Darányi, Moldován, Horváth R., Turcsek, Marik, Budás, Csiernyik M., Dunai, Gonda.
Csere: Solymoskövi Zs., Tűhegyi, Varga P.
Edző: Bereczki Zsolt.
Gólszerző: Szécsi (20., 25.), Olasz (29.), Szűcs (52.), ill. Horváth R. (31.), Olasz (48. – öngól). Kiállítva: Tasi K. (58. – második sárga lap).

Fotó: Babák Zoltán
Mezőberényi LE–Csanádapácai EFC 2–1 (1–1)
Mezőberény, 50 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Mezőberény: Rau Zs. – Malét (Labancz), Puskás (Durkó), Burai Zs., Lakatos M., Gschwindt, Zsíros (Szalai), Buczkó, Machó (Székely), Varga J. (Makai), Kanó. Edző: Adamik Dávid.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozsó M., Pós D., Kasza, Schmidt, Balassa, Haba, Fodor, Szabó A.
Csere: Szűcs M., Ádász.
Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Gólszerző: Machó (16.), Makai (75.), ill. Fodor (6.). Kiállítva: Szabó A. (82. – második sárga lap).
Megyei III. osztály, Északi csoport, 1. forduló
Békési FC II.–Zsadányi KSE 4–3 (2–2)
Békés, 40 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Békés: Nagy-Gáspár – Megyeri (Kis A.), Minya, D. Nagy, Kis J., Kardos I., Kovács I. (Benedek), Mracskó, Kardos M. (Fodor), Reszelő T., Tinkó (Szűcs). Játékos-edző: Minya István.
Zsadány: Csizmadia S. – Bakó A.(Csige), Fürj, Szőrös Á., Komódi B., Ruzsa, Komódi P. (Kiss B.), Szabó D., Baksai, Kóti R. (Kollár Z.), Csizmadia G. Edző: id. Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Kardos I. (15.), Reszelő T. (31.), Tinkó (58.), Szűcs (89.), ill. Szabó D. (35.), Komódi B. (41.), Fürj (59.). Kiállítva: Ruzsa (70.).
Köröstarcsai KSK–Bucsa SE 6–0 (2–0)
Köröstarcsa, 60 néző. Vezette: Korbely Péter Szabolcs.
Köröstarcsa: Juhász – Nagy N., Kántor M., Veder, Novák, Fülöp L., Szivák, Kozák, Vincze, Fülöp R., Mészáros S.
Csere: Hajnal, Bregyán, Agárdi, Kukuk, Szentpéteri.
Edző: Kis László.
Bucsa: Rácz – Tóth K., Kulik Cs., Sántha, Molnár D., Pádár, Pap S., Kovács N., Mile, Bernáth, Tasi T.
Csere: Nagy F.
Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Gólszerző: Mészáros S. (9.), Szivák (35., 79.), Novák (74.), Kántor M. (83.), Kozák (88.),
Gerlai SE–Kamuti SK 1–2 (0–1)
Gerla, 50 néző. Vezette: Pálfi János.
Gerla: Kapelláró – Susánszky, Bereczki, Szendrődi, Sóvári, ifj. Kiss G., Gáspár, Reisz, Simon, Czinkóczky, Kiss G.
Csere: Nagy Cs., Seres, Budai G., Hévizi, Szűcs I.
Játékos-edző: Simon Attila.
Kamut: Takács – Zsibrita, Knapp A., Gilik, Viczián B., Kocsor, Szabó Gy., Szalkai, Fulajtár, Németh M., Dananaj.
Csere: Viczián N., Krizsán, Gál Z., Foltin, Knapp B., Máté, Radics.
Edző: Gál András.
Gólszerző: Czinkóczky (67.), ill. Knapp A. (39.), Máté (82.). Kiállítva: Kocsor (75. – második sárga lap),
Mezőmegyer SE II.–Vésztői TK 0–7 (0–2)
Mezőmegyer, 60 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Mezőmegyer II.:
Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Vésztő: Sándor – Lázár A., Tóth I., Kurucz, Fazekas, Pap Sz., Lévai, Nikula, Kopács, Lázár T., Pap Zs.
Csere: Szőke, Balázs, Mohácsi, Varga T., Kovács P.
Edző: Kuti István.
Gólszerző: Kurucz (29., 43.), Pap Sz. (61., 84.), Szőke (70., 73., 81.).
Megyei III. osztály, Déli csoport, 1. forduló
Mezőkovácsházi TE–Kunágotai TE 2–0 (0–0)
Mezőkovácsháza, 60 néző. Vezette: Kis Pál.
Mezőkovácsháza: Nagy T. – Kanász, Ondos, Jancsó, Almádi (László), Szabó K., Multyán Cs., Mag, Ágoston, Szeles (Szokai), Gazsi. Edző: Bozsó Zsolt.
Kunágota: Szokircsák – Kiss Cs., Sárvári M., Veselicz, Sirkó (Lólé K.), Csomós, Mészár, Lakatos, Kovács Gy. (Hajdú), Kovács A., Prókai (Farkas M.). Játékos-edző: Korpa János.
Gólszerző: Multyán Cs. (83.), Mag (88.).
Medgyesegyháza SE–Kardos KSK 6–2 (4–0)
Medgyesegyháza, 40 néző. Vezette: Ondrejó Gergely.
Medgyesegyháza: Balázs – Tanner, Tóth L., Uhrin, Stir, Tóth Z., Fűri, Holecz, Szikszai, Fodor P., Nadicsán.
Csere: Nagy I., Huszárik, Gombos, Hamza, Földesi, Máris, Fülöp.
Edző: Viczián György.
Kardos: Kurucz – Komáromi, Horváth Z., Majoros, Erdei, Szatmári, Tusjak, Kincsesi, Fejes, Oláh A., Szebegyinszki.
Csere: Nagy I., Szabó L., Bagi, Ciblik.
Játékos-edző: Jurák György.
Gólszerző: Tóth Z. (8.), Nadicsán (13., 35.), Tusjak (42. – öngól), Holecz (57. – 11-esből), Huszárik (80.), ill. Ciblik (55.), Nagy I. (86.), Szabó L. (88.),
Telekgerendási LSC–Csorvási SK 2–2 (1–2)
Telekgerendás, 50 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Gólszerző: Víg (28.), Faragó (76.), ill. Samu (2.), Gyevi-Nagy (8.),
A Csárdaszállási SZSK–Békéssámsoni SK mérkőzést október 19-én pótolják!




