Közösségi oldalak

Sport

Nem volt szerencséje Sényőn a Füzesgyarmatnak

Raducu Sorin (fehérben) góljánál még  bőven volt remény a pontszerzésre Fotó: Daru Andrea

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság hétközi játéknapján Sényőn maradt pont nélkül a füzesgyarmati csapat, amely ezzel a tizenegy fordulón keresztül őrzött veretlenségi sorozatát is elveszítette. A fiaskó ténye azért is lehet különösen fájó, mert mezőnyben tervszerűbben játszottak a sárrétiek, de Fortuna ezúttal nem a pártjukon állt.

Kezdettől iramos mezőnyjáték folyt a pályán. A találkozó elején mindkét csapat kecsegtető helyzetből jutott szabadrúgáshoz, de míg a gyarmatiakét a kapus hárította, addig a 14. percben Kapacina lövése a felső lécről Tóth M. elé pattant, aki 10 méterről befejelte a labdát, 1–0. Hat minutával késő pontrúgást követően született meg a vendégek egyenlítő gólja is, amit Raducu fejjel szerzett, 1–1. A félidő második felében a gyarmatiak játszottak tetszetősebben, de a lehetőségeikből nem sikerült újabb gólt elérniük. Velük a szemben a hazaiak gyakorlatilag helyzet nélkül zárták ezt az időszakot.

Szünet után viszont ismét jól kezdtek, hiszen egy szöglet után Klepács fejelt Popescu mellől a hálóba, 2–1. Nem sokkal ezután az első akcióból kidolgozott ziccert rúgta fölé az egyik hazai támadó 3 méterről, pedig azzal lezárhatta volna a mérkőzést. A folytatásban ismét átvették az irányítást a látogatók, egyre nagyobb nyomás alá helyezték a Sényőt, amely kapusával az élen állta a sarat. Popescunak egy kipattanót sikerült ugyan a hálóba juttatnia, de a játékvezető les címen nem adta meg a gólt. Az utolsó negyedórában cserékkel frissítette a Gyarmat, de egyre inkább görcsössé vált a játéka, a hosszabbítás pedig gyakorlatilag eltelt a Vámos ütéséből eredő páros kiállítással.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Sényő-Carnifex FC–Füzesgyarmati SK 2–1 (1–1)
Sényő, 80 néző
Vezette: Virág András Barnabás (Punyi Gyula, Bencze András).
Gólszerző: Tóth M. (14.), Klepács (54.), ill. Raducu (20.). Kiállítva: Vámos (91.), ill. Borbély (91.).

Sényő: Járvás – Bodó, Klepács, Fenyőfalvi, Orosz – Kapacina K. (Phrakonkham, 88.), Páll, Farkas M., Schmidt (Toldi, 63.) – Kapacina V. (Vámos, 90.), Tóth M. Edző: Imrő László, Fiumei Viktor.

Füzesgyarmat: Fildan – Achim Á. (Pohl, 88.), Raducu, Lippai, Pataki – Oltean (Borbély, 85.) – Achim S., Bartók (Bukor, 68.), Hussein, Cigan – Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Az eredmény természetesen bosszant, már csak azért is, mert mezőnyben a bajnokság egyik legjobb teljesítményét nyújtottuk. Hasonló kvalitású csapatok találkozóján a szerencsefaktornak döntő szerepe van, és Fortuna ezúttal a Sényő kezét fogta.