Nem volt jobb a Csákvár, maximum szerencsésebb

Vasárnap délután 17 órai kezdettel rendezték meg a Merkantil Bank Liga NB II 14. fordulóját, ahol az Aqvital FC Csákvár fogadtta a Békéscsaba 1912 Előre csapatát.

Már az elején óriási békéscsabai lehetőség maradt kihasználatlanul, hiszen Tóth Dániel és Pantovic Nikola kettő az egyben vezethették a labdát Mészáros Dávidra, végül 16 méterről a kapu mellé lőtt. Az első tíz percben szinte bent maradt az öltözőben a hazai csapat, ugyanakkor a sérülésektől tizedelt Békéscsaba bátor támadójátékkal lépett fel. 28. percben Pantovicot buktatták a tizenhatos jobb sarkánál. A szabadrúgáshoz Hursán állt oda, akinek a jobb felső sarokba tartó lövését Markek bravúrral ütötte ki.


A szünet után a 68. percben Mim buktatta Tóth Dánielt a kaputól 22 méterre. Mészáros Márk ballábas lövése alig kerülte el a bal felső sarkot. A 87. percben majdnem megszerezte a Békéscsaba a vezetést, Hursán a jobbösszekötő helyéről, 20 méterről megcélozta a jobb alsó sarkot, Markek kapus bravúrral kapufára tolta a labdát, mely onnan visszapattant pont kapus ölébe.

Mint az a fociban szokott lenni a sok kihagyott helyzet megbosszulta magát, hiszen a 89. percben Kocsis jobb oldali szöglete után röviden mentett a Békéscsaba, Mim azonnal kapura lőtt, a lepattanó labda Nándori elé került, aki 8 méterről, félfordulatból a hosszú alsó sarkba lőtt 1-0.

A játékvezető három percet hosszabbított, de az eredmény már nem változott.

Merkantil Bank Liga, NB II, 14. forduló

Aqvital FC Csákvár–Békéscsaba 1912 Előre 1–0 (0–0)
Csákvár, 300 néző
Vezette: Nazsa Tamás (Szalai Gábor, Varga Balázs).
Gólszerző: Nándori (89.).

Csákvár: Markek – Csató M., Albert I., Tányéros Á. – Major G. (Kocsis, 67.), Mészáros D. (Nándori, 78.), Mim, Deutsch L., Madarász – Sejben, Baracskai. Csere: Hermány, Sipos, Farkas A., Galambos, Kiprich. Vezetőedző: Visinka Ede.

Békéscsaba: Ribánszki – Szalai, Farkas M., Babinyecz, Mészáros M. – Pantovics, Nagy S., Hursán, Bidzilya – Máris (Gréczi, 78.), Tóth D. (Ilyés, 81.). Csere: Uram, Váradi, Burai. Vezetőedző: Schindler Szabolcs.

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.
A Keleten olvasása ingyen van, de a működtetése nem! Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!