Közösségi oldalak

Sport

Most a DEAC-tól kapott ki Preisinger Sándor csapata

Fotó: Milyó Pál

Vereséggel zárta a felkészülési mérkőzések sorát a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata. A jövő szombati hazai Szeged elleni bajnokira készülő lilák a másodosztályból kieső DEAC otthonában maradtak alul egyetlen góllal a vasárnapi bajnoki főpróbán.

A csabaiaknál sérülés miatt hiányzott Szabó Péter, Czinanó Antal, Sipos Gábor, valamint a rehabilitációját végző Király Patrik, ott volt ugyanakkor a kezdő tizenegyben a nyáron érkezett új szerzemények közül Puskás Gábor, Albert István, Mikló Roland és Varga Szabolcs. Az első húsz perc kiegyenlített játékot hozott, egyik csapat sem tudott komolyabb helyzetet kialakítani. A 28. percben Lukács bevette a hazaiak kapuját, de a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. A 35. percben kavarodás után a hazaiak megszerezték a vezetést, Bereczki révén, 1–0. A békéscsabaiak próbálkoztak, de a szünetig nem tudtak egyenlíteni.

Fordulás után a cserék is lehetőséget kaptak mindkét oldalon. A vendégek nagyobb erőket mozgósítottak, de a DEAC gyors kontráiban mindig ott volt a gólveszély. Az egyetemista csapat méltó ellenfele volt a vendégeknek, és a látottak alapján az NB III Keleti csoportjának egyik bajnokesélyese lehet.

A debreceni vereség baljós előjel Preisinger Sándor együttese számára a közelgő versenyévre. A bajnokság során játékban és hozzáállásban is lényegesen többet kell majd nyújtania, nehogy idő előtt bajba sodorja magát!

B.M.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés

Debreceni EAC–Békéscsaba 1912 Előre FC 1–0 (1–0)
Debrecen, 100 néző.
Gólszerző: Bereczki (35.).

DEAC: Tóth D. – Szabó K., Papp F., Orosz, Bényei B. – Mohamed, Sándor T., Spitzmüller, Bereczki – Tochukwu, Székely. Játszott még: Decki (kapus), Virág, Jankelic, Patócs, Gaczella, Csányi. Vezetőedző: Sándor Tamás.

Békéscsaba: Krnács – Puskás, Bora, Albert, Mikló – Fazekas, Kitl – Gránicz, Horváth P., Varga Sz. – Lukács. Játszott még: Laky (kapus), Máris, Kovács Á. Farkas M., Mészáros M., Hodonicki, Paudits. Vezetőedző: Preisinger Sándor.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Vasas ellen szakította meg nyeretlenségi sorozatát az MTK

Az MTK Budapest 1–0-ra legyőzte a második helyen álló Vasast a labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

YouTube csatorna

Archívum