Közösségi oldalak

Sport

Milák Kristóf világcsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón

A késõbbi gyõztes Milák Kristóf a férfi 200 méteres pillangóúszás döntõjében a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 21-én. Milák Kristóf 1:50.34-es világcsúccsal gyõzött. MTI fotó: Kovács Tamás

Milák Kristóf címét megvédve aranyérmet nyert 200 méter pillangón kedden a budapesti úszó-világbajnokságon, amelynek magyar szempontból eddigi legsűrűbb esti programjában nyolc hazai versenyző volt érdekelt.

A 22 éves magyar versenyző, a szám olimpiai bajnoka, világcsúcstartója és Európa-bajnoka 2019-es kvangdzsui rekordját (1:50.73) megjavítva, 1:50.34 perces idővel csapott célba, míg a finálé másik magyarja, Kenderesi Tamás 1:55.20-szal hatodik lett. A keddi fináléban a zsúfolásig megtelt Duna Arénában Milák már az első pillanattól kezdve uralta a mezőnyt, az első fordulónál közel fél másodperccel volt jobb világcsúcsánál, a különbség pedig csak nőtt az órához képest. Végül az utolsó métereken csak a digitális vonallal versenyzett és végül győzött. Kenderesi – szokásával ellentétben – ezúttal erősebben kezdett, de így nem tudta a tőle megszokott hajrát hozni és hatodik helyen végzett.

Az elődöntőben érdekelt magyarok közül elsőként 100 méter gyorson Németh Nándor és Szabó Szebasztián állt rajtkőre. Előbbinek sikerült 48 másodpercen belüli időt (47.96) úsznia, amivel holtversenyben a nyolcadik lett. Némethnek így az eredeti program végén szét kellett úsznia az olasz Lorenzo Zazzerivel és elképesztő bravúrral, 47.69 másodperces országos csúccsal (!) jutott tovább. Szabó azt követően, hogy délelőtt két századra volt egyéni csúcsától (48.45), most óriási úszással 48.19-cel élete legjobb idejét érte el, ami összesítésben a 13. helyet jelentette számára.

Női 200 méter pillangón Kapás Boglárka címvédőként a nyolcadik helyen csúszott be a döntőbe, a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka – aki a 2017-es hazai rendezésű vb óta először úszta ezt a számot világversenyen – a 13. helyen végzett.

Férfi 200 méter vegyesen a 19 éves Kós Hubert – aki tavaly ugyanebben a medencében junior világcsúcsot úszott (1:56.99 perc) – délelőtti idejéből (1:58.47) több mint egy másodpercet tudott faragni, 1:57.23 perccel csapott célba és ötödikként bejutott a fináléba, Török Dominik Márk pedig a 15. helyen végzett.

MTI

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum