Közösségi oldalak

Sport

Méltóképpen búcsúzott a Füzesgyarmat a pályafutását lezáró Achim Szebitől

A füzesgyarmati csapat motorját méltóképpen búcsúztatták. Fotó: Erdős Csaba

Bravúros győzelmet arattak utolsó NB III.-as bajnoki mérkőzésükön a gyarmati labdarúgók. A már kiesett piros-fehére gárda a vasárnapi évzáró találkozóján a negyedik helyre hajtó Szolnokot múlta felül rég tapasztalt egységes játékot mutatva.

A hazaiak felforgatott csapattal léptek pályára, de kiegyenlítetté tudták tenni a játékot az első félidőben. Labdabirtoklásban és ziccerek tekintetében (utóbbiból egy-egy akadt minkét oldalon) is egálban voltak a képzett szolnoki együttessel.

A második játékrész elején pedig a vezetést is megszerezték Szabó Martin révén, aki egy szöktetéssel lépett ki, és 30 méternyi labdavezetés után a 16-oson belülről spiccelt a kapuba. A negyedik helyért harcoló Tisza-partiak persze próbáltak kozmetikázni, azonban a sárrétiek előtt akadt több lehetőség, ők szereztek újabb gólt is a 70. percben. Szabó Bence távoli bombája a kapufáról Kis Szabolcs elé pattant, aki a 16-son kívülről állítás nélkül helyezett a jobb alsó sarokba, ezzel mattolva a látogatókat. A maradék időben is látványos ki-ki játék folyt, de az eredmény már nem változott.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Füzesgyarmati SK–Szolnoki MÁV FC 2–0 (0–0)
Füzesgyarmat, 100 néző
Vezette: Török Mihály (Juhász Bálint, Juhász Szabolcs Olivér).
Gólszerző: Szabó M. (50.), Kis Sz. (70.).

Füzesgyarmat: Fildan – Soós (Kurucz, 91.), Hadnagy, Csáki (Pákozdi, 88.), Pinte – Bódis, Mező – Achim S. (Jámbor, 91.), Kis Sz., Szabó M. (Juhász, 77.) – Szabó B. Vezetőedző: Szabados Tamás. Szakmai koordinátor: Boros Tibor.

Szolnok: Csáki – Sitku (Dudok, 76.), Tisza, Szabó R., Kató (Lengyel G., 62.) – Dósa (Demeter, 46.), Lengyel B., Pelles (Barna, 62.) – Antal G., Annus (Bakti, 76.), Iván M. Vezetőedző: Horváth Csaba.

Boros Tibor: – Csapatunk bennmaradása nem a ma pályára lépő játékosokon múlott. Tiszta szívből örülök annak, hogy ilyen szépen tudtuk lezárni az elmúlt hét évet és méltó módon tudtunk búcsúzni a pályafutását lezáró Achim Szebitől. Mindenkinek köszönet, aki részese volt az NB III.-as időszaknak.

Videó: Sportklub

Otthonában szenvedett vereséget a Paks csapata

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Vereség az ETO parkban a Ferencváros ellen

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

Kiütéssel nyert a Gyula, botlott a Tatabánya – NB III-as eredmények

A hétvégén a hetedik fordulót rendezték az NB III-ban. A Dél-Keleti csoportban kiütéses győzelmet aratott a Gyulai Termál FC, amely

Gólzáporos debreceni győzelem Pakson

A Debrecen 4-2-re nyert a Paks otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának szombat esti mérkőzésén. A mérkőzés előtt

Varga Barnabás megállíthatatlan, az AEK öt góllal nyert

Varga Barnabás két gólt szerzett az Arisz ellen a görög labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában, Vitális Milán gólpasszt adott, csapatuk, az AEK

 

YouTube csatorna

Archívum