Közösségi oldalak

Sport

Magabiztos győzelmükkel tovább növelték pontjaikat a ványai lányok

A 9. Forduló keretében a Mezei – Vill Berettyóújfalu csapatát látta vendégül a Békés megyei NB II-es gárda a hét utolsó napján.

Azt sejteni lehettt, hogy szoros mérkőzésre van kilátás, hiszen a Berettyóújfalu csapatának szezonbeli mérlege a mérkőzést megelőzően 2 győzelem és 1 döntetlen volt, így a mezőnyben egyedül ők rendelkeztek hibátlan mérleggel, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy számos mérkőzésüket nem sikerült eddig lejátszaniuk.

A Dévaványai SE női csapata Fotó: Erdős Csaba

Szerencsére a mai napon a hazaiaknak sikerült megvalósítani a pályán az edzői utasításokat és a helyzetkihasználásunk is javuló tendenciát mutatott az előző hetekhez képest.

Ezzel a győzelemmel immár 18 ponttal vezeti a tabellát a Dévaványa, valamint a mérkőzésen duplázó Kurai Nikolett holtversenyben első helyen áll a góllövőlistán.

A mérkőzésen sajnos egy szerencsétlen földetérést követően a vendégek egyik játékosa sérülést szenvedett.