Közösségi oldalak

Sport

Körösladány–Mezőmegyer mérkőzés lesz a labdarúgó Békés Megyei Kupa döntőjében

A két mezővárosi csapat nagyot küzdött egymással a döntőért. Fotó: Berka István Jr.

Körösladány–Mezőmegyer mérkőzést rendeznek május 25-én a labdarúgó Békés Megyei Kupa döntőjében. Egy nappal azok után, hogy a megye I. osztályú bajnok 4–0-ra győzött Eleken, a másik elődöntőben a megye II/A osztályú Mezőmegyer a pontvadászatban is konkurens Mezőkovácsháza otthonában harcolta ki a fináléba jutást.

Az első félidő kiegyenlített, kölcsönösen taktikus játékot hozott. Mindkét csapat a védekezésre helyezte a hangsúlyt, helyzet nem igazán adódott. A 32. percben így is megszerezte a vezetést a Mezőmegyer, amely egy lesgyanús kiugratás végén Balog Krisztián révén talált be, aki a centerezést a kapu torkából juttatta gólvonalon túlra.

Szünet után hamarjában egalizáltak a házigazdák. Ezúttal Györgyi lépett ki egy szöktetéssel, és 15 méterről kilőtte a hosszú alsót. A folytatásban is aktívak maradtak a hazaiak, akik Györgyi és Mittnacht révén jelentettek komoly veszélyt a megyeri kapura, de Kunnal nem bírtak. A másik oldalon pontosabbak voltak a támadók. A 66. percben a csereként beálló Lukács kotort közelről kapuba egy bal oldali beadást, negyedórával később pedig Balogh Milán volt eredményes pár lépésről, ezzel el is döntve a mérkőzést.

Mindent egybevetve közel azonos teljesítményt nyújtott a két csapat, a megyeriek a jobb helyzetkihasználással harcolták ki a továbbjutást, így a fináléban a Körösladánnyal csaphatnak össze. A Kovácsháza számára sem ér véget a sorozat, hiszen az Elekkel megvívja a győztes számára Magyar Kupa főtáblát érő bronzmérkőzést.

Békés Megyei Kupa elődöntő

Mezőkovácsházi TE–Mezőmegyer SE 1–3 (0–1)
Mezőkovácsháza, 210 néző
Vezette: Bakos József (Kovács Antal, Kató Bence).
Gólszerző: Györgyi (49.), ill. Balog K. (32.), Lukács (66.), Balogh M. (82.).

Mezőkovácsháza: Tóth K. – Kopócs (Tóth B.), Györgyi, Fenyves, Lestyán, Bíró (Patyi), Simondán, Mittnacht, Matuz T., Sódar, Varga G. Játékos-edző: Bíró Tibor.

Mezőmegyer: Kun – Kecskeméti, Barkász, Horváth B. (Szabó T.), Benyó N., Balogh M. (Zsidek), Séllei, Tóth G., Kovács P., Mengyán (Fehérvári, Lukács), Balog K. Edző: Zsiros György.

B.M.