Közösségi oldalak

Sport

Könnyedén nyert a Szarvas – Megyei foci eredmények

Az élen álló kettős – ha nem is könnyen – mindhárom pontot otthon tartotta a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság 21. játéknapja szombati mérkőzésén. Az élen álló szarvasi együttes a Szeghalmot, az orosháziak pedig a Dévaványát múlták felül a vártnál szorosabb küzdelemben. A Jamina és a Békés vendégként nyert.

A szarvasi csapatot nehéz kihívás elé állította a Szeghalom, amely az elején büntetőt hibázott, a második félidőt pedig meg is nyerte. Az orosháziak meccse hasonlóan alakult, de ott két-két góllal többet szereztek a felek. A gyarmatiak és a szénásiak sorsát az pecsételte meg, hogy terméketlenek maradtak saját otthonukban.

B.M.

Megyei I. osztály, 21. forduló

Szarvasi FC–Szeghalmi FC 3–1 (3–0)
Szarvas, 150 néző. Vezette: Láza András.
Szarvas: Köteles – Pilán M., Nagy S., Molnár Ö., Furár, Barna, Simon, Kepenyes, Sindel, Ilyés, Kasik Á.
Csere: Csonka, Zima, Bojtos, Pilán R., Steinmacher, Magyar, Tanner.
Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Szeghalom: Resetár – Vincze, Mészáros Márk, Csikós, Bakk, Hajdú, Mészáros Máté, Zsilák, Stefán, Kerekes, Kiss T.
Csere: Csaba, Hoffmann, Koncz.
Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Gólszerző: Kasik (17.), Barna (27.), Pilán M. (38.), ill. Hajdú (52.).
A 6. percben Mészáros Máté büntetőjét Köteles hárította.

Somogyi János: – Ma csak a három pontnak örülhetünk, az idény leggyengébb játékát mutattuk be. Jövő héttől sokkal koncentráltabbnak kell lennünk már az edzéseken is, ha el szeretnénk érni a céljainkat.

Kardos Gergő: – Büszke vagyok a csapatomra, amely teljesen egyenrangú partnere volt a bajnokaspiránsnak! Ha kicsit rutinosabbak vagyunk és van némi szerencsénk, akár döntetlen is lehetett volna a mérkőzés!

Fotó: Babák Zoltán


Füzesgyarmati SK–Jamina SE 0–1 (0–0)
Füzesgyarmat, 50 néző. Vezette: Lovas László.
Füzesgyarmat: Fildan – Guruczi, Jámbor, Kis Sz., Novák R., Szilágyi, Szőke, Czinege, Vámos, Magyar, Hajdu.
Csere: Komáromi J., Béres, Boros, Novák M.
Játékos-edző: Boros Tibor.
Jamina: Dolezsán – Mazán, Bencsik, Raducu, Kardos, Ruzsa, Tóth B., Szabó L., Bánfi, Balog K., Csatlós.
Csere: Jakab, Balogh Zs., Bány, Palik, Jánovszki.
Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Tóth B. (59.).

Boros Tibor: – Mivel ma ifi és felnőtt mérkőzésünk is volt egyidőben, így csak a kiállás lehetett a cél, ezzel együtt tisztességesen helytálltunk.

Mazán Zoltán: – Ma az voltam a legfontosabb, hogy győzni tudtunk, illetve hogy nem kaptunk gólt, de összességében ennél több kell a jövőben.


Nagyszénás SE–Békési FC 0–2 (0–1)
Nagyszénás, 70 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Nagyszénás: Valuk – Styecz, Nagy Sz., Tari, Kovács L., Molnár Zs., Libor, Dajka, Kálmán, Kerekes, Maczik Dániel.
Csere: Kocsis, Verbőczi, Farkas M.
Edző: Tasi Róbert.
Békés: Takács M. – Medve, Csikós, Gáspár, Reisz, Mihalik, Marik, Nagy P., Csaplár, Rózsavölgyi, Balázs A.
Csere: Vitányi, Kardos I., Rigler, Apáti-Nagy, Cseke.
Edző: Kardos Imre.
Gólszerző: Csikós (39.), Reisz (74.).

Tasi Róbert: – Gratulálok a Békési csapatnak, a játékosai fegyelmezettek voltak és küzdöttek egymásért! A mi részünkről csak a szégyenkezés marad a teljesítményünk miatt.

Kardos Imre: – Küzdelmes mérkőzésen sikerült begyűjteni az értékes három pontot. A srácok betartották, amit megbeszéltünk. Büszke vagyok rájuk, azt szeretném, ha mindig ilyen felfogásban lépnénk pályára. Jó játékvezetés.


Orosházi MTK-ULE–Dévaványai SE 5–3 (4–1)
Orosháza, 90 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Orosháza: Salka – Péter, Kasuba, Darida, Ondrejó, Zsilák, Bánki-Horváth G., Dénes, Halász, Bánki-Horváth P., Bónus.
Csere: Marunák, Németh, Nyemcsok, Dobi, Janicsek.
Edző: Bodzás Ádám.
Dévaványa: Dobozi – Katona, Szántó, Marton, Polonio-Guerreiro, Szabó E., Ungi, Nagy Zs., Bakó, Kárpáti, Papp D.
Csere: Csordás, Gyenis, Remeczki.
Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Halász (16.), Zsilák (30.), Bánki-Horváth G. (35., 45.), Németh (87.), ill. Szántó (27.), Papp D. (65., 78.).

Bodzás Ádám: – Az első félidőben kifejezetten jól játszottunk, ami eredményességgel is párosult. A másodikban mindenkinek igyekeztem a lehető legtöbb játéklehetőséget megadni, ez felborította az egységet, de a végén így is megérdemelten tartottuk itthon a három pontot.

Bereczki Árpád: – Az első félidőben a „szokásos” orosházi kishitű játékunk miatt tetemes hátrányba kerültünk. A szünetben rendeztük a sorokat és visszajöttünk a meccsbe, ettől függetlenül megérdemelt hazai győzelem született, gratulálok nekik!

Megyei II. osztály, 19. forduló

Mezőberényi LE–Újkígyós FC 4–0 (4–0)
Mezőberény, 50 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Mezőberény: Rau Zs. – Rau M., Szabó Zs. (Székely), Labancz, Burai, Durkó, Benyovszki J. (Papp K.), Zsíros (Horváth), Lakatos M. (Buczkó), Machó, Kanó. Edző: Adamik Dávid.
Újkígyós: Borbély – Sódar, Petrás (Varga P.), Gonda, Moldován, Horváth R., Vágási, Dunai, Budás, Darányi, Nagy M. (Kőfalvi). Edző: Bereczki Zsolt.
Gólszerző: Machó (4.), Durkó (20.), Zsíros (40.), Benyovszki J. (42. – 11-esből),


Csabacsűdi GYLSE–Dobozi SE 1–5 (1–2)
Csabacsűd, 100 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Csabacsűd: Kugyela – Kiss G., Varga T., Szigeti, Tofan, Fügedi, Jelen, Hajdú, Sovány, Seres, Király.
Csere: Buzás, Magyar, Gerhát, Farkas, Beregszászi.
Játékos-edző: Sovány Pál.
Doboz: Démusz – Huszár, Pojendán, Molnár M., Szabó R., Rácz Gy., Geiger, Nagy B., Lukucz, Komlósi, Szigeti.
Csere: Zsilák, Váczi, Hollósi, Szabó L., Fehér, Tímári.
Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Seres (14.), ill. Pojendán (6.), Lukucz (35.), Komlósi (48., 84.), Geiger (55.).
A 73. percben Komlósi büntetőt hibázott.


Eleki USE–Kaszaper SE 5–0 (2–0)
Elek, 60 néző. Vezette: Telek András.
Elek: Kurta L. – Sipos, Oláh A., Illés, Nagy Á., Kollát, Jepure, Püski, Horváth B., Kacsala, Oszlács.
Csere: Braun, Györfi, Juhász, Kovács Gy., Szekeres, Szabó F., Tóth G.
Edző: Nagy Gergely.
Kaszaper: Magony – Varga P., Kasza, Kovács I., Gulácsi, Papp, Kéri, Somogyvári, Szemenyei, Kuli, Fodor.
Csere: Kun Szabó, Kőszegi, Tobak, Toll.
Edző: Kvasznovszky József.
Gólszerző: Oszlács (3., 84.), Jepure (17.), Juhász (70.), Szekeres (71.). Kiállítva: Varga P. (57. – utolsó emberként szabálytalankodott).


Tótkomlósi TC–Békéscsabai MÁV SE 1–0 (0–0)
Tótkomlós, 100 néző. Vezette: Fűri Imre.
Tótkomlós: Varga P. – Keszeli, Barta-Vámos, Jámbor G., Albert, Kocsis, Tokai, Koleszár, Szabó S., Faragó, Deli.
Csere: Asztalos, Balogh., Garai, Skoda, Borbás L., Bóna, Makszi.
Edző: Horváth Henrik.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Pálenkás, Mészáros, Petri, Lévai, Zsömbörgi, Morva, Takács K., Kőszáli, Matuska, Zsibrita.
Csere: Szél, Demeter, Sipiczki, Takács L.
Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Deli (60.).


Békésszentandrási HMSE–Battonyai TK 2–2 (0–1)
Békésszentandrás, 60 néző. Vezette: Krecsméri Milán.
Békésszentandrás: Szabó A. – Olasz, Pásztor, Sztricskó, Rohony, Kis L., Tasi N., Tasi K., Sándor, Szűcs, Lestyan-Goda.
Csere: Tóth M., Styecz D., Farkas-Sinka, dr. Olasz, Aszódi.
Edző: Kondacs Tamás.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga P., Varga N., Mákos, Ármán, Kovács Z., Czene Z., Kotroczó, Rafael K., Sylmetaj.
Csere: Adler Á., Podina.
Játékos-edző: Varga Péter.
Gólszerző: Olasz (67.), ill. Rafael K. (26.), Czene Z. (57.), Kis L. (86.).


Mezőmegyer SE–Csanádapácai EFC 3–1 (1–0)
Mezőmegyer, 80 néző. Vezette: Rakonczás Zsolt.
Mezőmegyer: Kun – Nagy P., Nagy B., Takács Ákos, Kecskeméti, Séllei, Szabó S., Takács Ádám, Susánszky, Lipták-Pikó, Lehoczki.
Csere: Antal, Popucza, Szilágyi, Ulrich, Csepregi, Borbás.
Edző: Lőrinci Attila.
Csanádapáca: Pós A. – Göcző, Bozó, Bozsó M., Balassa, Schmidt, Pós D., Rakonczai, Kasza, Szabó A., Haba.
Csere: Juhász, Ádász, Szabó Ábel, Szűcs.
Edző: Óvári Arnold.
Gólszerző: Nagy B. (35.), Susánszky (67.), Szilágyi (69.), ill. Bozsó M. (77.).


Végegyháza-Magyarbánhegyes–Lőkösháza KSK 2–0 (0–0)
Magyarbánhegyes, 100 néző. Vezette: Bozó Norbert.
VSE-MFC: Takács B. – Varga T., ifj. Kintner, Boros, Zsuzsa, Varga D., Benyó, Túri, Balázs, Kecskés, Bozsó.
Csere: Tóth L., Matuz P., Matuz L., Czene.
Edző: Turcsek Zoltán.
Lőkösháza: Orvos – Takács B., Balázs M., Rung, Kolozsi, Barthalos, Lakatos E., Czernó, Puporka E., Kukla D., Puporka R.
Csere: Hotea, Pusztai.
Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Boros (65., 87.).

Megyei III. osztály, Déli csoport, 21. forduló

Békéssámsoni SK–Kunágotai TE 2–2 (1–0)
Gádoros, 30 néző. Vezette: Mihály Áron.
Gólszerző: Krajcsovicz (35., 51.), ill. Mészár (85. – 11-esből), Jegyinák (90.). Kiállítva: Godó (30., Békéssámson – utánrúgásért), Zádori (55., Békéssámson – szöveg).

Kilenc gól az Újpest-Nyíregyháza mérkőzésen

Az Újpest 7-2-re legyőzte hazai pályán a Nyíregyházát a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén, melyen Horváth Krisztofer három

A bajnoki címről dönthet a forduló csúcsrangadója

Vasárnap este rendezik a labdarúgó Fizz Liga 30. fordulójának csúcsrangadóját: a második helyezett ETO FC a listavezető és címvédő Ferencvárost

Bajnokok Ligája – A PSG idén is kiejtette a Liverpoolt

A címvédő Paris Saint-Germain múlt heti 2-0-s hazai sikerét követően kedden is 2-0-ra nyert a Szoboszlai Dominikot és Kerkez Milost

A Puskás Akadémia legyőzésével átvette a vezetést a Ferencváros

A Ferencváros 2-1-re legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 26. fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén. A

YouTube csatorna

Archívum