A legfontosabb kérdés már egy játéknappal az évzárás előtt eldőlt a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Az aranyérmet az Előre II. csapata szerezte meg, amely Kondoroson aratott magabiztos győzelmet, és mivel az Orosháza nem boldogult a Szarvassal, behozhatatlan előnyre tett szert. A felsőházban ezzel be is állt a végső sorrend.
Az Előre II. nem érdemtelenül végzett élen, és a Szarvas elleni záró meccsét már az NB III.-as osztályozó főpróbájaként kezelheti. A szombati játéknapon a középházban vendég-, az alsóházban a hazai együttesek voltak eredményesebbek.
A megyei másodosztályú labdarúgó-bajnokságban is megvan az idei aranyérmes. A felsőházi rájátszás hetedik játéknapján a Mezőmegyer idegenbeli sikerével tett szert behozhatatlan előnyre. A további dobogós helyekről az utolsó forduló dönt majd, erre három együttes pályázik.
A Mezőmegyer számára egyetlen pont is elég volt az aranyéremhez a játéknap előtt, de semmit nem bíztak a véletlenre, és jobb második félidei játékkal megnyerték az apácai meccsüket. A dobogóra pályázók közül a Szabadkígyósnak és az Eleknek nem jutott pont házon kívül, ezzel sokat javult a Doboz pozíciója, amely küzdelmes meccset nyert a Tótkomlós ellen.
B.M.
Megyei I. osztály, 5. forduló
Felsőház (1–4. helyért)
Kondorosi TE–Békéscsaba 1912 Előre II. 2–6 (0–4)
Kondoros, 200 néző. Vezette: Barta Tibor.
Kondoros: Kollár – Mile (Szász Albert), Csicsely, Szász Á., Vízkeleti (Buzás), Paluska, Rafaj R., Rafaj M., Bány (Takács), Mladonyiczki (Szász Arnold), Czvalinga Á. Edző: Janis János.
Békéscsaba II.: Csonka – Komáromi (Borbás), Csák, Bacsa, Rostás (Avramucz), Pusztai O., Mágocsi (Dávid), Tóth B., Papp Zs., Kovács K. (Sármány), Gyenti (Ilyés B.). Edző: Jakab Péter, Marik László.
Gólszerző: Rafaj M. (77., 80.), ill. Mágocsi (2., 40. – 11-esből), Komáromi (25.), Tóth B. (30.), Sármány (62.), Dávid (72.).
A 6. percben Kovács Kolos, az 59. percben Rafaj Milán hibázott büntetőt.
Janis János: – Az első félidőben semmi közünk nem volt a játékhoz. Folyamatosan úton voltunk, nem találkoztunk a labdával. A második félidőben kicsit kozmetikáztuk a csúfos vereség elkerülését. Az Előre megérdemelten nyert, gratulálunk a bajnoki címéhez!
Marik László: – Ma nagyon jól játszottunk, egyértelmű volt, hogy nekünk fontosabb ez a mérkőzést. A célunkat elértük, megnyertük a bajnokságot. Gratulálok a kondorosi csapat egész éves teljesítményéhez!
Szarvasi FC–Orosházi MTK-ULE 5–0 (3–0)
Szarvas, 200 néző. Vezette: Bakos József.
Szarvas: Jakab – Pecznik, Zima, Furár, Sindel, Magyar, Barna, Pilán R., Simon R., Pleszkán, Cservenák.
Csere: Köteles, Endrefalvi E., Steinmacher, Takács, Kerekes, Sytecz D., Hanea.
Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Orosháza: Salka – Janicsek, Kasuba, Huszár, Miszlai, Halász, Fehér, Darida, Márk, Szabó V., Bónus.
Csere: Marunák, Dénes, Harangozó, Isaszegi M., Dobi.
Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Simon R. (16.), Zima (18.), Sindel (38.), Furár (84.), Endrefalvi E. (88.).
Somogyi János: – A remek első félidei teljesítményükkel megalapoztuk ezt a mai szép győzelmet. Köszönjük a szurkolóink egész éves biztatását!
Bodzás Ádám: – Az első félidei játékunk alapján megérdemeltük ezt a vereséget. Szünet után mindent egy lapra tettünk fel és rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, de ha holnapig játszunk, akkor sem rúgunk gólt sajnos! Megérdemelt hazai győzelem született!

Fotó: Babák Zoltán
Középház (5–8. helyért)
Szeghalmi FC–Mezőhegyesi SE 0–3 (0–1)
Szeghalom, 100 néző. Vezette: Láza András.
Szeghalom: Oláh Z. – Oláh A., Borúzs P. (Kardos), Vágási, Hajdú (Kasza), Kiss T. (Oláh F.), Polonio-Guerreiro (Boruzs K.), Cserna R. (Farkas Z.), Gedó, Zsilák Mátyás, Mészáros. Edző: Oláh Ferenc.
Mezőhegyes: Varga P. – Balogh D., Mátó (Rotár), Varga T., Zsilák Máté (Kovács A.), Lugasi M., Szabó Zs., Halász, Czene P., Szlovák, Gazsi. Edző: Rotár Péter.
Gólszerző: Zsilák Máté (6.), Gazsi (67.), Lugasi M. (87. – 11-esből). Kiállítva: Gazsi (82. – második sárga lap).
Oláh Ferenc: – Gratulálok a Mezőhegyesnek a győzelemhez!
Rotár Péter: – Szervezett, jó játékkal arattunk magabiztos győzelmet. Büszke vagyok a csapatomra, ma mindenki kitett magáért.
Dévaványai SE–Jamina SE 1–1 (1–1)
Dévaványa, 100 néző. Vezette: Tóth Imre.
Dévaványa: Dobozi – Juhász (Papp D.), Szántó, Katona (Bakó), Marton, Szabó E., Papp Zs., Kéki, Szalai, Polasek (Kun), Papp V.
Csere: Erdős, Csordás.
Edző: Bereczki Árpád.
Jamina: Dolezsán – Leszkó, Bozsó, Kardos, Farkas, Lipták-Pikó (Ökrös), Kurta, Bereczki (Murvai), Szaszák, Palik, Mazán (Sebők).
Csere: Bencsik.
Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Kéki (20.), ill. Bozsó (36.).
Bereczki Árpád: – Döntetlen színezetű mérkőzésen, a helyzetek adottak voltak mind a két oldalon. Reális eredmény született.
Mazán Zoltán: – Egy jó iramú mérkőzésen, mindkét csapat a győzelemre játszott. Meg is voltak a helyzetek, de a végén úgy gondolom igazságos döntetlen született.

Fotó: Erdős Csaba
Alsóház (9–12. helyért)
Békési FC–Gyomaendrődi FC 6–1 (5–0)
Békés, 200 néző. Vezette: Bogdan Loredan (román).
Békés: Domokos – Medve, Nagy J., Tóth N,., Csikós, Rózsavölgyi, Szabó D., Csaplár, Mihalik, Urbán, Balázs.
Csere: Laukó, Reszelő J., Nagy N., Rigler, Rabatin, Reszelő M., Vincze.
Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Gyomaendrőd: Soczó Sz. – Soczó Cs., Kiri, Moleri, Forgács, Egri, Lénárt, Hunya, Kasik, Truczka, Varga I.
Csere: Gellért Z., Kovács Zs., Szilágyi, Munkácsi, Szabó P.
Edző: Karászi László.
Gólszerző: Balázs (7., 33., 58.), Csikós (13.), Nagy J. (36., 39.), ill. Varga I. (77.).
Szarvas András: – A nagyon jó első félidei játékunk végre gólokban is megmutatkozott. Magabiztos győzelmet arattunk, gratulálok a csapatnak!
Karászi László: – A nullával egyenlő volt a mai produktum, ezzel a hozzáállással nem is lehetett más a végeredmény. A szünetben akár az egész csapatot lecserélhettem volna, gratulálok a Békésnek, amely ilyen arányban is megérdemelten nyert!
Füzesgyarmati SK–Nagyszénás SE 2–2 (0–0)
Füzesgyarmat, 50 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Füzesgyarmat: Fildan – Jámbor, Kis Sz., Béres, Lukács Zs., Vígh, Komáromi R., Laith, Juhász, Pákozdi, Kiss B.
Csere: Czinege, Szőke, Hercz, Polgárdi, Komáromi J., Boros.
Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Nagyszénás: Valuk – Somogyvári, Kiss Z., Kovács L., Nagy M., Maczik Dániel, Varga Zs., Libor, Frankó, Varga T., Balázs.
Csere: Tari, Koncz, Kocsis, Kálmán, Lévai.
Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Juhász (72., 84.), ill. Somogyvári (46.), Varga Zs. (81.).
Boros Tibor: – A bajnokság előtt a tizedik helyet tűztük ki magunknak célként, ami sokáig irreálisnak tűnt, de a feljavult tavaszi teljesítményünknek és a mai egy pontnak köszönhetően ezt teljesítettük is.
Tasi Róbert: – A rutintalanságunk számlájára írom, hogy nem sikerült győztesen elhagyni a pályát. Kétszer is sikerült vezetést szereznünk, de a védelmünk belehibázott, ezért meg kellett elégednünk a döntetlennel. A fiatal csapat ma is remekül helytállt.
Megyei II. osztály 7. forduló
Felsőház
Csanádapácai EFC–Mezőmegyer SE 2–4 (2–2)
Csanádapáca, 90 néző. Vezette: Kató Benedek.
Csanádapáca: Pós A. – Fodor, Juhász, Kasza, Göcző, Bozsó M., Szabó A., Dániel, Drozdik, Pós D., Haba.
Csere: Ádász, Balassa.
Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Mezőmegyer: Kun – Takács, Lehoczki, Horváth B., Szabó S., Ulrich, Benyó, Brhlik, Miholka, Séllei, Balog K.
Csere: Dowidat, Kecskeméti, Kurucz, Pusztai, Csepregi.
Edző: Lőrinczi Attila.
Gólszerző: Kasza (7., 13.), ill. Balog K. (5.), Benyó (17.), Miholka (60.), Lehoczki (76. – 11-esből).
Óvári Arnold: – Egy félidőt bírtunk, szünet után elfáradt a csapat.
Lőrinci Attila: –Sokszor a kötelező mérkőzések a legnehezebbek. A helyzeteink alapján megérdemelten nyertünk, egy lelkes, időnként jól futballozó ellenféllel szemben. Gratulálok a csapatnak, és köszönet mindenkinek, aki hozzátett ahhoz, hogy az idei szezonban bajnokok lehetünk!
Magyarbánhegyesi FC–Szabadkígyósi SZSC 2–1 (0–1)
Magyarbánhegyes, 120 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Magyarbánhegyes: Nagy T. – Lakatos, Bozsár, Varga P., Kukla, Tóth L., Szőke, Kormányos, ifj. Kintner, Vincze, Rozsi.
Csere: Németh I., Simondán.
Edző: Kintner János.
Szabadkígyós: Farkas Zs. – Milek, Ancsin, Somogyi, Maglóczki, Faragó, Barna, Nagy Z., Szilágyi, Szabó Z., Frankó.
Csere: Sebestyén M., Pribojszki, Alb, Nagy D., Kocziha, Oláh.
Edző: ifj. Sebestyén Antal.
Gólszerző: ifj. Kintner (55., 85.), ill. Milek (24.).
Kintner János: – A mai cél az volt, hogy tisztességgel helyt álljunk és élvezzük a játékot. Természetesen győzni akartunk, de milyen jó úgy küzdeni, hogy nem a sporik akarják játszani a főszerepet, hanem hagyják a pályán eldőlni a párharcot. Követendő és dicséretes játékvezetés és asszisztencia.
Sebestyén Antal: – Gratulálok a Bánhegyesnek! A legnagyobb ellenfelük a helyzetkihasználás. A feleségem nem igen érti a szabályokat, de hál’Istennek meg tudom nyugtatni, hogy vannak olyan emberek, akik kevesebbet tudnak nála, mégis pénzt keresnek vele. Köszönjük a szurkolóknak, hogy egész évben elkísértek minket idegenbe, szeretnénk ezt jövő héten meghálálni nekik.
Dobozi SE–Tótkomlósi TC 4–2 (2–2)
Doboz, 50 néző. Vezette: Telek András.
Doboz: Démusz – Huszár, Sztojka N., Szabó L., Barcsay, Sztojka Zs. (Tímári), Szigeti, Rácz Gy., Lukucz, Fehér, Komlósi. Edző: Balog Zsolt.
Tótkomlós: Fejes – Keszeli, Jámbor G., Koleszár, Jámbor J., Szabó S., Popovics (Tokai), Ondrejó, Balogh T. (Garai), Poljak, Deli. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Rácz Gy. (5.), Huszár (39.), Komlósi (60.), Keszeli (82. – öngól), ill. Deli (9.), Koleszár (14.).
Balog Zsolt: – Fordulatos mérkőzés volt, jó játékkal és az ellenfél hibáit kihasználva sikerült győznünk az utolsó hazai fellépésen.
Horváth Henrik: – Az első félidőben remekül játszott a csapat, de egy egyéni hibából hátrányba kerültünk. Viszont gyorsan és jól reagálták le a játékosok a szituációt, és hamar fordítottak. A második félidőben akadtak lehetőségeink, de egy újabb egyéni hiba és egy öngól eldöntötte a sorsunkat. Viszont dicséret illeti a játékosokat, hogy egy percig sem adták fel.
Békésszentandrási HMSE–Eleki USE 4–1 (1–0)
Békésszentandrás, 120 néző. Vezette: Zahorán János.
Békésszentandrás: Szabó A. – Szebegyinszki, Szűcs, Csipai, Rohony, Balogh M., Sándor, Olasz István, Tasi N., Virág, Király.
Csere: Aszódi, Tóth M., Tasi K., Sztricskó, Csányi, Lestyan-Goda.
Játékos-edző: Bakró Géza.
Elek: Kurta – Dehelán, Juhász, Kollát, Sipos, Jepure, Oszlács, Kasznár, Kacsala, Kovács Zs., Nagy Á.
Csere: Nagy G., Illés, Gálea, Győrfi.
Játékos-edző: Nagy Gergely.
Gólszerző: Szűcs (13.), Csipai (48., 55., 59.), ill. Juhász (57.).
Bakró Géza: – Tetszetős játékkal, nagyon nehéz talajon is bátran futballoztunk, és ezúttal is megmutattuk, mire képes ez a csapat, ha összpontosít. Külön öröm, hogy méltó módon tudtuk elbúcsúztatni Virág Öpikét és Balogh Marcikát. Mindketten sokat tettek ezért a csapatért, a pályán és azon kívül is példát mutattak. Köszönjük, Öpi! Köszönjük, Marcika! A Hunyadi mindig nyitva áll előttetek!
Nagy Gergely: – Amit mi kihagytunk azt az ellenfél berúgta. Igazából az eredmény alapján nincs is miről beszélni, csak magyarázkodásnak tűnne minden. Gratulálok a Szentandrásnak! Nem látszott melyik csapat hajt az éremért, ez ami a legjobban fáj. Ebben az én hibám is benne van vastagon.

Fotó: Babák Zoltán
Megyei II. osztály 8. forduló
Alsóház
Békéscsabai MÁV SE–Csorvási SK 2–2 (0–1)
Békéscsaba, 60 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Kőszáli, Krajcsó, Erdélyi, Takács K., Morva, Zsömbörgi, Sárvári L., Mazán, Szarka, Sárvári B.
Csere: Pálenkás, Mészáros, Sipiczki, Takács L., Vozár.
Edző: Dohányos Zoltán.
Csorvás: Varga Á. – Mazán, Bucsek, Simon, Máriás, Gerda V., Csábi, Zsiga, Salka, Koszna, Barkász.
Csere: Maczák, Samu, Ruszin, Zahorán.
Játékos-edző: Csábi Mihály.
Gólszerző: Vozár (60.), Vozár (79.), ill. Bucsek (33.), Zsömbörgi (50. – öngól).
Dohányos Zoltán: – Az első félidő egykori mesteremet idézve „óneász” volt, a másodikban gólokkal kellett volna nyernünk, de jelenleg ennyi van bennünk. Ritkán találkozunk ilyen sportszerű csapattal!
Csábi Mihály: – Amíg nem szereztük meg a vezető gólt, addig kifejezetten ötletesen és hatékonyan játszottunk. Azt követően viszont a hazai csapat uralta a pályát. A második félidőben kétgólos előnyünk birtokában szinte ránk billentették a pályát, így a végén örülhettünk az egyik pontnak, amit a szívünknek és a jó mentalitásunknak köszönhettünk.
Köröstarcsai KSK–Újkígyós FC 1–2 (0–1)
Köröstarcsa, 60 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Köröstarcsa: Juhász – Nagy-Gáspár, Puskás, Fülöp L., Farkas Gy., Szivák, Schmél Z., Mészáros J., Nagy Zs., Szentpéteri, Kukuk.
Csere: Bugyik, Hajnal, Kis G., Bregyán.
Edző: Kis László.
Újkígyós: Borbély – Dohányos, Benkó, Marik, Horváth R., Danczik, Csiernyik M., Gedó, Solymoskövi Zs., Dunai, Gonda.
Csere: Tóth P., Burkus, Solymoskövi B.
Játékos-edző: Tóth Pál.
Gólszerző: Puskás (46.), ill. Dunai (15.), Burkus (62.). Kiállítva: Schmél Z. (56. – szövegért).
Kis László: – A hozzáállással és a mutatott játékkal igen, az eredménnyel nem lehetünk elégedettek. Elkezdtük építeni a jövő csapatát, melynek az eredményeként ma már nyolc tizenéves játékos volt a keretben, ebből öten kezdőként léptek pályára. Hisszük, hogy ez a jó irány és kitartunk abban, amit csinálunk. Nagy dicséret jár a srácoknak.
Tóth Pál: – Játékra alkalmatlan pályán, egyenlő erők küzdelmében, a kiállítás pecsételte meg a hazai csapat sorsát. További sok sikert kívánok a Tarcsának!
Battonyai TK–Csabacsűdi GYLSE 5–0 (1–0)
Battonya, 70 néző. Vezette: Bálint Zoltán.
Battonya: Erdélyi – Varga P., Hargitai, Józsa, Lenti, Balla, Kiss Z., Sylmetaj, Kovács Z., Simon P., Ármán.
Csere: Szlukovinyi, Héjjas, Pável.
Edző: Szabó József.
Csabacsűd: Petrovics – Szántosi, Horváth K., Jelen, Farkas Zs., Beregszászi, Hajdú, Hraskó, Kiss G., Magyar, Kugyela.
Csere: Seres, Rétes, Lénárt, Kozsuch.
Edző: Gombár György.
Gólszerző: Sylmetaj (29., 82.), Varga P. (60.), Hargitai (65.), Kovács Z. (80.).
Szabó József: – Az első perctől kezdve érvényesült az akaratunk. Magabiztos győzelmet arattunk a lelkes vendégcsapat ellen.
Gombár György: – A második bekapott gól után összezuhantunk, többen fel is adták. Fordulatos mérkőzésen jó játékkal az ellenfél hibáit kihasználva sikerült győznünk az utolsó hazai mérkőzésünkön.
A Lőkösháza KSK–Mezőberényi LE mérkőzést vasárnap 17 órától játsszák.
A Végegyházi SE–Sarkadkeresztúri SE mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem tudtak kiállni. A 3 pontot 3–0-s gólkülönbséggel a hazai együttes kapja.
Megyei III. osztály 11. forduló
Felsőház
Zsadányi KSE–Medgyesbodzás SE 1–2 (0–2)
Zsadány, 50 néző. Vezette: Gombkötő László.
Zsadány: Fürj – Kiss B., Csongrádi, Bakó A., Vásárhelyi, Szabó D., Fábián (Horváth B.), Szőrös A. (Kollár Z.), Soós, Szilágyi E., Györösi (Tóth P.). Edző: Csizmadia Sándor.
Medgyesbodzás: Bordás E. – Páger (Szabó A.), Novák, Friderikusz, Bordás L., Sódar K., Fazekas, Bogár, Sódar G., Tokai T., Varga G. Edző: Gál Gábor.
Gólszerző: Szilágyi E. (85.), ill. Varga G. (19., 37.).
Kamuti SK–Békési FC II. 2–1 (0–1)
Kamut, 80 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Kamut: Takács – Kóródi, Viczián, Knapp, Máté, Kocsor, Szalkai, Pocsai, Radics, Németh M., Fulajtár.
Csere: Gál Z., Szabó Gy., Mező, Dananaj, Foltin, Bán, Szarvas.
Edző: Gál András.
Békés: Varju – Minya, D. Nagy, Kis J., Nagy Sz., Apáti-Nagy, Reszelő T., Mracskó, Rádai, Tinkó, Bokros.
Csere: Benedek.
Játékos-edző: Kardos Imre, Minya István.
Gólszerző: Knapp (51.), Kóródi (60. – 11-esből), ill. Rádai (2.). Kiállítva: Máté (65. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Gádorosi LSE–Kaszaper FC 1–4 (0–2)
Gádoros, 70 néző. Vezette: Pálfi János.
Gádoros: Körösi D. – Szijjártó D., Szokolai, Horváth, Kun-Szabó, Vecsernyés, Rafael Rináldó., Rafael Renátó., Farkas M., Kun-Szabó, Pásztor.
Csere: Hegedűs, Kuli M., Kuli A., Bús, Szemenyei, Gyetyinás.
Edző: Simondán Vilmos.
Kaszaper: Magony – Kéri, Hatfaludy, Garamvölgyi, Péli, Toll, Kis L., Harmati, Gulácsi, Papp, Kovács I.
Csere: Szemenyei, Kasza, Mazula, Szabó M., Pecznyik.
Edző: Hatfaludy László.
Gólszerző: Péter (53. – 11-esből), ill. Péli (23., 85.), Gulácsi (29.), Kovács I. 88.).
A Vésztői TK–Kunágotai TE mérkőzés elmaradt, mert a vendégek nem utaztak el.
Középház
Kardos KSK–Okány KSK 1–4 (1–2)
Kardos, 60 néző. Vezette: Czibola Szilárd.
Kardos: Kurucz – Csöndes, Horváth Z., Hassan, Jurák Gy., Erdei, Jansik, Jurák Sz., Oláh A., Szebegyinszki, Korbely.
Csere: Talmácsi, Szpisjak, Rafaj B., Szatmári, Nagy J., Melis, Szedlják J.
Játékos-edző: Jurák György.
Okány: Radovics – Balogh R., Huszár, Illés, Kovács Gy., Tóth I. F., Sújtó, Bodó, Kincses, Bujdosó, Lengyel.
Csere: Csurai, Török, Szabó A., Csikós.
Edző: Varju Richárd.
Gólszerző: Hassan (36.), ill. Lengyel (3., 47.), Bodó (14.), Kovács Gy. (52.).
Mezőkovácsházi TE–Mezőmegyer SE II. 3–5 (2–4)
Mezőkovácsháza, 40 néző. Vezette: Kis Pál.
Mezőkovácsháza: Bacsa – Almádi, Csurár, Bessenyei F., Káló, Szabó K., Szokai, Gyulai, Simonka, Sós Ge., Ondos.
Csere: László, Ribárszki, Krajcsi, Halász.
Edző: Kiss Tibor.
Mezőmegyer II.: Szalkai – Tóth D. (Laurinyecz), Tóth M., Miklovitz (Kolláth), Egeresi (Csontos), Botlik, Frisnyicz, Rajeczki (Jova), Fekete, Bozó, Hajdú. Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Gólszerző: Simonka (28. – 11-esből), Szokai (34.), Gyulai (89.), ill. Bozó (13.), Tóth D. (19., 31., 43., 82.).
Sarkadi KLE–Kevermes SE 3–0 (2–0)
Sarkad, 80 néző. Vezette: Giczey István.
Sarkad: Gyebnár – Nagy B., Veder, Papp B., Berke, Urbán, Csonka, Mezei, Szabó G., Hrabovszki, Szabó M.
Csere: Iszáka, Jenei, Spitzer, Harmati, Balogh R., Bozsányi K., Kónya.
Edző: Szűcs Egon.
Kevermes: Bauer O. – Kovács J., Kiss K., Orosz, ifj. Bauer K., Torma, Molnár K., Kócs, Lakatos S., Mag T., Mag Z.
Csere: Szabó T., Pain, id. Bauer.
Edző: id. Bauer Károly.
Gólszerző: Szabó M. (15., 79.), Szabó G. (29.).
Alsóház
Gerlai SE–Kötegyáni FC 7–2 (4–0)
Gerla, 40 néző. Vezette: Kurta János.
Gerla: Tobai – Simon, Sóvári, ifj. Kiss G., Nagy Cs., Orodán, Budai G, Reisz, Gáspár, Seres, Kiss G..
Csere: Budai B., Susánszky, Nagy B., Szűcs I.
Játékos-edző: Simon Attila.
Kötegyán: Coita – Csikos, Kotlacsik, Martinecz, Csiki K., Botos, Ungor, Csiki D., Bálint, Czinkóczky, Farkas L.
Csere: Csiki I., Füstös.
Játékos-edző: Csiki István.
Gólszerző: Sóvári (6., 16.), Reisz (10., 70.), Simon (41.), Susánszky (52., 84.), ill. Csiki D. (72.), Füstös (87.).
Bucsa SE–Medgyesegyháza SE 3–0 (2–0)
Bucsa, 60 néző. Vezette: Károlyi Szabolcs.
Bucsa: Rácz – Juhos, Kulik Cs. (Bernáth), Farkas B., Molnár Zs. (Sántha), Molnár D., Kovács N. (Halter), Pap S., Mile (Szujó H.), Tasi T. (Czinczár), Oláh J. (Eszenyi). Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Medgyesegyháza: Balázs – Földesi, Uhrin, Czene, Nadicsán, Füri, Szigetvári (Máris), Gombos, Szikszai, Hamza, Nagy B. (Huszárik). Edző: Viczián György.
Gólszerző: Tasi (41.), Oláh J. (43.), Nadicsán (56. – öngól).




