Kiütötte a Fradi az Újpestet az örökrangadón! – NB I-es eredmények

Az első félidőben a Ferencváros – Isael révén a 24. percben – egyetlen veszélyes akcióját gólra tudta váltani. A fennmaradó időben viszont önmagához képest lassabb tempó mellett rengeteg átadási hibát követett el a vendégcsapat, amely így támadni és veszélyeztetni sem tudott. Az Újpest jól megszervezte a védekezését, igyekezett nem területet adni ellenfelének. Ez viszont a 15. perc után erőteljesen kihatott a támadójátékára, amely onnantól teljesen erőtlenné vált.

Tallo öngóljával kezdődött a második felvonás – az újpesti center szöglet után a rövidről csúsztatott saját kapujába, senkitől sem zavartatva -, az ettől megzavarodott házigazdák csak percek múlva tértek magukhoz. Utána viszont támadásba lendültek, ám a védekezéssel és az eredmény tartásával megelégedő Ferencvárostól kis erőbedobás is elég volt, hogy hatástalanítsa a hazai akciókat, mielőtt azok veszélyessé váltak volna. A 76. percben Uzuni biztosította be a vendégek sikerét, akik onnantól fölényben játszottak a hitehagyott hazaiakkal szemben. A végeredményt Vécsei megpattanó lövéssel állította be a 90. percben.

Az újpesti Junior Tallo (elöl) és a ferencvárosi Botka Endre a labdarúgó OTP Bank Liga 19. fordulójában játszott Újpest FC – Ferencvárosi TC mérkõzésen a Szusza Ferenc Stadionban 2021. február 3-án. MTI fotó: Kovács Tamás

A decemberben szerződtetett Michael Oenning vezetőedzővel továbbra sem gyűjtött pontot az Újpest, ráadásul három találkozón két szerzett góllal szemben tizenkettőt kapott. A lilák 2014 szeptembere óta nem tudják legyőzni otthon a Ferencvárost, amely azóta vendégként három döntetlen mellett negyedszer kerekedett föléjük. Az Újpest sorozatban hatodszor kapott ki a zöld-fehérektől, és egymást követő ötödik mérkőzésen maradt gólképtelen ellenük. Az FTC a bajnoki idényben tizedik idegenbeli fellépésén három döntetlen mellett hetedszer győzött.

Újpest FC-Ferencvárosi TC 0-4 (0-1)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus
Vezette: Iványi
Gólszerzők: Isael (24.), Tallo (47. – öngól), Uzuni (76.), Vécsei (90.)
Sárga lap: Kutrumpisz (5.), Tallo (25.), Kastrati (80.)

Újpest: Banai – Pauljevic (Kastrati, 71.), Kutrumpisz, Baosic, Antonov (Katona, 89.) – Simon (Mucsányi, 62.), Csongvai, Mitrovic (Szakály P., 62.), Onovo, Stieber Z. (Beridze, 62.) – Tallo

Ferencváros: Dibusz – Wingo (Lovrencsics, 74.), Blazic, Botka, Heister (Civic, 80.) – Haratin, Somália (Vécsei, 80.) – Isael (Boli, 74.), Nguen, Uzuni – Baturina (Sigér, 64.)

Véget ért a Budafok nyeretlenségi sorozata

Kis híján gyorsan vezetést szerzett a Budafok, ezt követően azonban nagy nyomás alatt tartotta a ZTE a vendéglátókat, akik némi szerencsének is köszönhetően kibírták a rohamokat. A vendégek több nagy helyzetet is elpuskáztak, s ez megbosszulta magát. A félidő hajrájában a Budafok szerzett vezetést, igaz, úgy tűnt, a Puskás-díjas Zsóri gólja lesről született.

A fordulást követően gyakorlatilag pár perc alatt eldőlt a három pont sorsa, ugyanis Kovács, a hazaiak kapitánya duplázni tudott. Innentől kezdve a ZTE már csak a szépítés reményében támadott, ez pedig a 80. percben végül össze is jött az együttesnek.

Budafoki MTE-ZTE FC 3-1 (1-0)
Promontor utca, zárt kapus
Vezette: Andó-Szabó
Gólszerzők: Zsóri (39.), Kovács D. (49., 51., az elsőt 11-esből), illetve Lesjak (80.)
Sárga lap: Favorov (48.), Kulcsár (76.), illetve Tajti (57.), Könyves (75.)

Budafoki MTE: Póser – Margitics (Huszti A., 78.), Romic, Jagodics, Zeke – Filkor (Micsinai, 77.), Csonka – Ihrig-Farkas (Medgyes, 87.), Kovács D., Szabó M. (Takács, 78.) – Zsóri (Kulcsár, 70.)

ZTE FC: Demjén – Lesjak, Szépe (Tanaszin, 58.), Bobál D. – Tajti (Vass, 59.), Favorov, Sankovic (Futács, 53.), Babati (Szánthó, 53.), Bedi – Zimonyi (Koszta, 59.), Könyves

A Honvéd emberelőnyben sem bírt a Pakssal

A találkozó elején a kispestiek voltak aktívabbak, de csak kisebb lehetőségek adódtak előttük, a paksiak viszont a félidő közepén már helyzetekig is eljutottak, Tujvelnek több komolyabb védenivalója akadt.

Gyors gólváltással indult a második játékrész – Ádám közeli centerezésére Balogh egy beívelést követően fejessel válaszolt -, majd Papp gyűjtött be négy perc alatt két sárga lapot, így megfogyatkozott a vendégcsapat. A hátralévő időben halvány mezőnyfölényhez jutott a Honvéd, de helyzeteket nem tudott kidolgozni a jól záró paksiakkal szemben, így nem változott az eredmény. A Honvédnak továbbra sem megy a szezonban pályaválasztóként, tizedik hazai fellépésén egy győzelem és négy vereség mellett ötödször játszott döntetlent.

Budapest Honvéd FC-Paksi FC 1-1 (0-0)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus
Vezette: Antal
Gólszerzők: Balogh N. (55.), illetve Ádám (49.)
Sárga lap: Kamber (75.), illetve Papp (62., 66.)
Piros lap: Papp (66.)

Budapest Honvéd: Tujvel – Batik, Kamber, Bardea – Bocskay (Gale, 75.) – Lovric (Nagy D., a szünetben), Szendrei, Gazdag, Tamás K. (Zsótér, 75.) – Bőle (Traore, 67.), Balogh N.

Paks: Hegedűs – Lorentz, Gévay, Tamás O., Szabó J. – Kulcsár D., Papp, Bognár I. (Bognár D., 64.), Bertus (Osváth, 79.) – Nagy R. (Hahn, 64., Lenzsér, 91.), Ádám (Sajbán, 64.)

Kedden játszották

Aktívabb és határozottabb volt az első félidőben a Kisvárda, többet próbálkozott támadásvezetéssel, de nem tudott komoly helyzetet kialakítani. Az MTK időnként beszorult a saját kapuja elé, ugyanakkor amint esélye nyílt rá, igyekezett kontrákat vezetni. Nem volt sok ilyen lehetősége, de az egyetlen komoly helyzetét gólra váltotta: Varga Roland elfutását és pontos passzát követően Schön Szabolcs jóvoltából. Jó volt az iram és kemény a küzdelem, akadtak ötletes, szép megoldások, így a kevés gólveszély ellenére nem volt unalmas az első 45 perc.

A szünet után rögtön büntetőhöz jutott az MTK, de Dombó kivédte Miovskinak a kapu bal oldalába tartó lövését. Pár perccel később azonban összejött az újabb gól a vendégeknek, Varga helyzetfelismerésének és határozott fejesének köszönhetően, ezzel nehéz helyzetbe került a Kisvárda. A hazai csapat komoly energiát mozgósított a gólszerzés érdekében, emiatt azonban az MTK előtt nagy területek adódtak, könnyebben jutott el az ellenfél kapujáig, sokkal több és veszélyesebb kontrát vezetett, miközben taktikusan őrizte előnyét. A fővárosiak határozottabbak és pontosabbak voltak a kapu előtt, ennek köszönhetően gyűjtötték be a három pontot.

A hazaiaknak idén ez volt a negyedik bajnoki mérkőzésük, és most kaptak ki először úgy, hogy előzőleg a második helyezett MOL Fehérvárt legyőzték, az éllovas Ferencváros ellen pedig pontot szereztek a fővárosban. Az MTK ugyanakkor egy-egy döntetlen és vereség után először nyert, melynek köszönhetően az ötödikről feljött a harmadik helyre, éppen a Kisvárda elé.

Kisvárda Master Good-MTK Budapest 0-2 (0-1)
Gólszerzők: Schön (39.), Varga (52.)
Kisvárda Master Good: Dombó – Hej, Cirkovic, Ötvös, Leoni – Simovic – Sassá (Kovácsréti, 61.), Karabeljov (Navrátil, a szünetben), Lucas (Horváth, 80.), Bumba (Zlicic, 60.) – Viana (Jelena, 60.)

MTK Budapest: Somodi – Varju, Nagy Zs., Herrera (Balázs, 80.) – Ikene-King, Cseke, Kata (Palincsár, 71.), Schön (Prosser, 80.) – Varga, Dimitrov (Mezei, a szünetben), Miovski (Bíró, 84.)

Fehérvári mezőnyfölénnyel telt az első félóra, mégis a Mezőkövesd járt jóval közelebb a vezetés megszerzéséhez, főként gyors ellentámadásainak köszönhetően. Az egyre jobban leereszkedő ködben a csapatok egyre több hibával játszottak, így nem volt meglepő, hogy gól nélküli állásnál vonultak pihenőre.

A második félidő mezőkövesdi lehetőségekkel indult, aztán nagyon visszaesett a színvonal. A folytatásban mind a Mezőkövesd, mind a Fehérvár rengeteg hibával játszott, esélyük sem volt helyzeteket kialakítani a kapuk előtt. A meccs végén próbálkoztak ugyan a hazaiak, de kevés meggyőződéssel, így maradt a gól nélküli döntetlen. A mezőkövesdiek hat kör óta veretlenek az élvonalban, míg a fehérváriak három meccse nyeretlenek.

MOL Fehérvár FC – Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
MOL Fehérvár FC: Rockov – Rus, Stopira, Fiola – Bolla, Dárdai (Houri, 66.), Pinto, Kovács I. (Alef, 83.), Hangya – Petrjak (Szabó L., 83.), Zivzivadze (Bamgboye, 66.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Katanec, Vadnai – Besirovic (Meszhi, 92.), Karnickij, Berecz – Nagy D. (Vajda S., a szünetben), Jurina (Vojtus, 81.), Chrien (Vutov, a szünetben)

A Diósgyőrt legyőzve lépett dobogóra a Puskás Akadémia

A dobogóért harcoló Puskás Akadémia kezdte jobban a meccset, az első gólszerzési lehetőség mégis az utolsó helyezett vendégek előtt adódott: a nemrég még Felcsúton játszó David Vanecek próbálkozását a gólvonalon blokkolták a hazai védők. Tovább támadott a Fejér megyei gárda és több blokkolt lövést követően Kiss Tamás révén megszerezte a vezetést. A középkezdés után a másik oldalon Molnár Gábor rontott ziccert, ezzel el is fogytak a helyzetek, a szünetig mindössze egy lesgólra futotta a csapatoktól.

Fordulást követően növelték előnyüket a hazaiak Jakub Plsek büntetőjével. Kétgólos hátrányba kerülve átvette a játék irányítását a DVTK, helyzeteiket azonban elpuskázták. A Puskás Akadémia a végén biztosan őrizte előnyét, s megérdemelt győzelmet aratott.

Puskás Akadémia FC – Diósgyőri VTK 2-0 (1-0)
Pancho Aréna, zárt kapuk mögött
Vezette: Zierkelbach
Gólszerzők: Kiss T. (24.), Plsek (53., 11-esből)
Sárga lap: Sesztakov (48.), Márkvárt (57.)

PAFC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Hadzsiev, Deutsch L. – van Nieff, Plsek (Urblík 82.) – Kiss T. (Weslen Júnior 90.), Baluta (Corbu 69.), Nagy Zs. (Slagveer 69.) – Géresi (Mance 69.)

DVTK: Antal – Sesztakov (Drazic 56.), Milovic, Soldo, Marin (Memolla 56.) – Grgic, Márkvárt, Max (Hegedűs J. 66.) – Molnár G. (Suljic a szünetben), Vanecek, Grozav (Iszlai a szünetben)

MTI