Továbbra is szokatlan mederben zajlik a Megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság. Az újonccsapatok változatlanul remekül teljesítenek, ugyanakkor az aranyéremre esélyesnek tartott együttesek is éledeznek. Utóbbiak közöl mindhárom három ponttal gyarapodott. A második vonalból érkezők közül a Kondoros és a Dévaványa egymással osztozott meg a pontokon, a Békés pedig némi meglepetésre Szeghalmon aratott magabiztos győzelmet.
B.M.
Megyei I. osztály, 4. forduló
Szarvasi FC–Füzesgyarmati SK 5–1 (2–0)
Szarvas, 220 néző. Vezette: Zahorán János.
Szarvas: Selmeczi-Tóth – Zima (Jánovszki), Polonszki, Furár, Sindel, Magyar (Kerekes), Pilán R., Cservenák, Barna (Steinmacher), Pilán M., Hanea (Takács J.). Edző: Klimaj Zoltán, Ifj.Somogyi János.
Füzesgyarmat: Fildan – Zs. Nagy (Vígh), Kis Sz., Béres, Szabó R., Szilágyi, Pálfi, Lukács (Jámbor), Bódis (Juhász), Pákozdi (Kiss B.), Kurucz (Vámos). Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Edző: Fábián Ottó.
Gólszerző: Furár (14., 68., 81.), Sindel (43.), Hanea (56.), Ill. Szilágyi M. (80.).
Az 58. percben, Lukács büntetőt hibázott.
Klimaj Zoltán: – Kitaláltunk valamit a hét elején, ezt gyakoroltuk módszeresen. Erre építettük az edzéseket és a fiúk ezt meg is valósították. Gratulálunk Steinmacher Tomi bemutatkozásához!
Boros Tibor: – Az idei leggyengébb játékot nyújtottuk amiatt, hogy hét-nyolc pályára lépő emberünk a saját maga szintjétől is elmaradt.

Fotó: Babák Zoltán
Mezőhegyesi SE–Orosházi MTK-ULE 1–4 (0–2)
Mezőhegyes, 110 néző. Vezette: Barta Tibor.
Mezőhegyes: Varga P. – Mátó, Lakatos, Balogh D., Zsilák, Szabó Zs., Szlovák, Papp M., Faragó, Dócza, Gazsi.
Csere: Miholka, Kiss Cs., Balogi, Czene P.
Edző: Rotár Péter.
Orosháza: Salka – Harangozó, Valach, Szabó Á., Ondrejó, Isaszegi B., Isaszegi M., Márk, Szabó V., Bónus, Futó.
Csere: Marunák, Hursán, Nagy B., Árgyelán, Szűcs.
Edző: Bodzás Ádám, Harangozó Krisztián.
Gólszerző: Balogi (72.), ill. Márk (15.), Isaszegi M. (25.), Szabó V. (55.), Ondrejó (74.). Kiállítva. Szabó Á. (83. – második sárga lap).
Rotár Péter: – Nincs mit szépíteni, ennél az elkövetkező hetekben sokkal több kell. Egy jól játszó és szervezett csapattal szemben maradtunk alul, a győzelmük megérdemelt.
Bodzás Ádám: – Kiváló körülmények között, helyenként szép játékkal arattunk fontos győzelmet. További sok sikert a hazai csapatnak!
Kondorosi TE–Dévaványai SE 1–1 (1–1)
Kondoros, 260 néző. Vezette: Bálint Attila.
Kondoros: Köteles – Rafaj P., Mladonyiczki, Takács M., Csicsely, Czvalinga M., Czvalinga Á., Vízkeleti, Paluska, Rafaj M., Rafaj R.
Csere: Gritta, Mile, Radics, Buzás, Nagy P., Popucza, Bákai B.,
Edző: Janis János.
Dévaványa: Dobozi – Szántó, Papp K., Adamecz, Kéki, Szabó E., Papp Zs., Szalai, Somogyi, Marton, Papp V.
Csere: Elek, Pap Á., Csordás, Papp D., Végh, Feke, Katona.
Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Mladonyiczki (34.), ill. Szabó E. (25.).
Janis János: – Férfias küzdelem volt, de a látottak alapján egyik csapat sem érdemelt győzelmet. A mezőnyben rengeteg faultot nem ítélt meg a játékvezető, amiből több ígéretes lehetőségünk is adódott volna, ennek ellenére nem kell bánkódnunk, hiszen még veretlenek vagyunk a bajnokságban.
Bereczki Árpád: – Két jó csapat mérkőzésén, reális döntetlen született, bár a végén egy több mint gyanús helyzetet a játékvezető nem vett észre a büntetőterületen belül a kárunkra.
Szeghalmi FC–Békési FC 3–5 (0–1)
Szeghalom, 100 néző. Vezeti: Bakos József.
Szeghalom: Oláh Z. – Tatár, Bakk, Hajdú, Oláh A., Darányi, Kiss L., Szász Á., Zsilák, Vágási, Mészáros.
Csere: Kardos, Gedó, Schneider, Kiss T., Tófalvi, Nagy R.
Edző: Oláh Ferenc.
Békés: Takács M. – Medve, Nagy J., Tóth N., Reszelő J., Laukó, Palik, Kovács I., Rabatin, Antal, Balázs.
Csere: Domokos, Csaplár, Nagy Sz., Római J., Rigler, Burai.
Szakmai vezető: Zsiros György. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Oláh A. (53., 87.), Bakk (77. – 11-esből), ill. Kovács I. (16.), Balázs (57., 66., 70.), Reszelő J. (63.).
Oláh Ferenc: – Gratulálok a Békésnek a győzelemhez!
Zsiros György: – Aki itt volt láthatta, hogy egy jól felkészített csapatot sikerült magabiztosan és szép gólokkal legyőzni, egy korrekt játékvezetés mellett.
Gyomaendrődi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 0–6 (0–4)
Gyomaendrőd, 100 néző. Vezette: Lovas László.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Kovács Zs., Forgács, Moleri, Egri, Kiri, Lénárt, Hunya, Kovács A., Truczka, Gellért M.
Csere: Soczó Sz., Kata, Soczó Cs., Csányi, Munkácsi.
Edző: Karászi László.
Békéscsaba II.: Tóth P. – Komáromi, Bacsa, Gyenti, Borbély, Pusztai O., Rostás, Mágocsi, Marik, Babinyecz, Tóth B.
Csere: Csonka, Ilyés B., Lukács.
Edző: Jakab Péter, Marik László
Gólszerző: Gyenti (10., 41., 44.), Pusztai O. (45.), Tóth B. (48.), Ilyés B. (56.).
Karászi László: – Megérdemelt vendéggyőzelem született még ilyen arányban is. Sajnos a szünet környékén öt perc alatt lerendeztük magunkat.
Marik László: – Helyenként jó játékot mutatva győztük le a jól küzdő hazai csapatot. Javuló helyzetkihasználásunk biztató a jövőre nézve. Sok sikert kívánok a szimpatikus gyomaendrődi csapatnak!
Nagyszénás SE–Jamina SE 3–0 (2–0)
Nagyszénás, 100 néző. Vezette: Fekete Zoltán.
Nagyszénás: Lévai – Tari, Nagy M., Kovács L., Libor, Kukovecz, Papp M., Kálmán, Balázs, Varga T., Szijjártó.
Csere: Valuk, Ugró, Bok, Dajka, Varga Zs., Závogyán.
Edző: Kvasznovszky József.
Jamina: Démusz – Horváth M., Leszkó, Murvai, Nagy L., Szaszák, Bozsó, Mazán, Sebők, Kovács I., Bencsik.
Csere: Zsuzsa, Dankó, Lipták-Pikó, Kurta, Turcsek, Hoffmann, Bereczki.
Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Balázs (13.), Bencsik (43. – öngól), Nagy M. (51.).
Kvasznovszky József: – Tartalékos csapatunk küzdeni tudásból és akaratból jelesre vizsgázott. Játékunk olykor akadozott, de győzelmünkhöz nem férhetett kétség.
Mazán Zoltán: – Ez volt az a mérkőzés – főleg az első félidőben –, amikor a játék nagy részében jól és szervezetten játszottunk, de ahogy szokott lenni, a helyzetek ellenére a Szénás talált gólt. Szünet után próbáltunk váltani és dominálni, de egy újabb előrevágott labdából gólt kaptunk. Mentünk a veszett fejsze után, azonban már nem volt lehetőségünk javítani. Kimondottan durva meccs volt.
Megyei II. osztály, Észak, 3. forduló
Sarkadkeresztúri SE–Békésszentandrási HMSE 2–2 (2–2)
Sarkadkeresztúr, 70 néző. Vezeti: Bozó Norbert.
Sarkadkeresztúr: Képíró – Szalazsán A., Sáss, Molnár M., Jánki I., Tóth I., Kopács, Szalazsán R., Szabó Mózes, Csatári, Takács L.
Csere: Zsoldos, Jánki M.
Edző: Szűcs Egon, Takács László.
Békésszentandrás: Rohony – Szebegyinszki, Olasz István, Pecznik, Csipai, Tasi N., Szécsi, Sándor, Aszódi, Tasi K., Király.
Csere: Szabó A., Szűcs, Lestyan-Goda, Bakró, Banász.
Játékos-edző: Bakró Géza.
Gólszerző: Molnár M. (4.), Kopács (22.), ill. Tasi K. (2., 33.).
Szűcs Egon: – A csapatunk sajnos fejben az öltözőben maradt, így korán hátrányba kerültünk, de rövid időn belül felébredtünk és egyenlítettünk. Sikerült megszerezni a vezetést is, amire egy szabadrúgásból válaszolt az ellenfél. A második félidőben nagyon jól küzdöttünk, de a vezetést már nem tudtuk megszerezni. Igazságos döntetlen született, további sok sikert a Békésszentandrásnak.
Bakró Géza: – Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű mérkőzés, igazi csapatmunka volt ez a fiúk részéről! Jó látni ezt az egységet. Ki-ki mérkőzés volt, igazságos döntetlennel. A továbbiakban sok sikert a Keresztúrnak!
Csabacsűdi GYLSE–Mezőberényi LE 2–4 (0–3)
Csabacsűd, 100 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Csabacsűd: Kulgyela – Szántosi (Rétes), Gombár E., Lénárt (Beregszászi), Horváth K. (Krátky), Tofan, Jelen, Bakos, Hajdú, Hraskó, Fügedi (Kozsuch). Edző: Gombár György.
Mezőberény: Rau – Fazekas, Tóth J. (Földi), Szabó Zs., Durkó (Bereczki), Fábián (Pázsit), Lakatos G., Kovács Gy. (Benyovszki J.), Olej T., Zsíros, Varga J. Edző: Benyovszki Róbert, Adamik Dávid.
Gólszerző: Bakos (68.), Beregszászi (88.), ill. Kovács Gy. (10.), Lakatos M. (23.), Durkó (38. – 11-esből), Bereczki (67.).
Gombár György: – Lélektelen első félidei játék után sikerült rendezni a fejeket, így már egészen mást mutatott magából a csapat szünet után.
Benyovszki Róbert: – Az elmúlt hetek edzésmunkája meghozta a várt eredményt. A fiataloknak köszönhetően nem csak formában, hanem a „sörtervben” is alakulunk.
Köröstarcsai KSK–Csanádapácai EFC 2–1 (1–1)
Köröstarcsa, 40 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Puskás, Schmél Z., Szivák, Schmél F., Farkas, Kozák, Szentpéteri, Vincze, Mészáros J., Mészáros S.
Csere: Rácz, Kis G., Keresztesi, Szabó Á., Filippovits, Rávai.
Játékos-edző: Vincze Gyula.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozsó M., Szabó R., Kasza, Ádász, Dániel, Drozdik, Pós D., Haba.
Csere: Balassa, Óvári.
Edző: Óvári Arnold, Csende Krisztián.
Gólszerző: Puskás (9.), Juhász (49. – öngól), ill. Juhász (45.).
Vincze Gyula: – Vártuk már, hogy beiratkozzunk a pontvadászatba és ez ma sikerült is. Helyenként szép támadásokat tudtunk vezetni, melyekből a két gólunk is született. A végén többször lezárhattuk volna a mérkőzést, de pontatlanok voltunk. Jó játékvezetés!
Óvári Arnold: – Jól kezdtük a mérkőzést, de egy figyelmetlenségből kapott gól úgy megzavarta a játékunk, hogy az egész meccsen képtelenek voltunk visszatalálni a helyes útra.
Magyarbánhegyesi FC–Dobozi SE 4–0 (1–0)
Magyarbánhegyes, 110 néző. Vezette: Fűri Imre.
Magyarbánhegyes: Nagy T. – Bozsár, ifj. Kintner, Varga P., Kukla D., Racs, Kormányos, Szőke, Sódar, Kukla L., Matuz.
Csere: Lakatos G., Rozsi, Balázs, Tóth L., Simondán, Vágási.
Edző: Kintner János.
Doboz: Barabás – Huszár, Tímári, Szabó B., Szabó R., Pojendán, Sztojka Zs., Fehér, Szigeti, Szabó L., Rácz Gy.
Csere: Zsilák, Sztojka N., Barcsay, Békési, Lukucz, Szabó S.
Edző: Kis László.
Gólszerző: Matuz (17. – 11-esből), Racs (55.), Kukla D. (59.), Simondán (89.).
Kintner János: – Tudjuk, hogy néha a saját közönségünk se tudta, hogy mit miért csinálunk, de működött a taktika és győztünk. Köszönöm a fiúk jó és fegyelmezett játékát, valamint a szurkolóink szeretetét, támogatását! Kiváló játékvezetés és asszisztencia.
Kis László: – Gratulálok a Magyarbánhegyesnek, a játék minden elemében jobb volt és ilyen arányban is teljesen megérdemelten nyerte a mérkőzést!
Megyei II. osztály, Dél, 3. forduló
Lőkösháza KSK–Végegyházi SE 3–3 (1–2)
Lőkösháza, 140 néző. Vezette: Borók Dániel.
Lőkösháza: Lőrinc – Komlósi (Igricz), Kolozsi (Hotea), Barthalos (Pusztai), Szincsák, Kovács Gy. (Bíró), Boros, Kollát, Barna, Balázs M., Susánszki (Czernó). Edző: Botás Attila.
Végegyháza: Tóth K. – Dajcs, Tanner (Andrej), Borbás, Balog A. (Szakál), Mag, Multyán Cs., Túri (Józsa), Mittnacht (Sipos), Vincze, Kecskés.
Csere: Kunos, Sipos, Szakál, Andrej, Matúz, Józsa.
Játékos-edző: Bíró Tibor.
Gólszerző: Barthalos (19.), Komlósi (81.), Boros (86.), ill. Mittnacht (18., 32.), Kecskés (90.).
Botás Attila: – Egy hajtós mérkőzésen rengeteg energiát mozgósítottunk, hogy megfordítsuk a félidei állást. Sajnos hibáztunk elöl és hátul is, emiatt egy megnyert mérkőzést hoztunk döntetlenre. Susánszki Máténak jobbulást kívánunk!
Bíró Tibor: – Kettő-egyes vezetésnél el kellett volna döntenünk a meccset, ehelyett inkább felhoztuk a hazaiakat. Sajnos a győzelmet érő szabályos gólunkat elvette a játékvezető, így meg kellett elégednünk a döntetlennel.
Szabadkígyósi SZSC–Tótkomlósi TC 5–1 (4–0)
Szabadkígyós, 120 néző. Vezette: Tóth Imre.
Szabadkígyós: Farkas – Milek, Faragó R., Alb, Szabó Z., Ancsin, Hőgyes, Prókai, Frankó, Sebestyén M., Kocziha.
Csere: Paronai, Maglóczki, Barna, Somogyi, Pribojszki, , Nagy D., Nagy Z.
Játékos-edző: ifj. Sebestyén Antal.
Tótkomlós: Asztalos – Keszeli, Kocsis, Jámbor G., Koleszár, Popovics, Abonyi, Jámbor J., Szabó S., Borbás, Ondrejó G.
Csere: Fejes, Poljak, Makszi, Molnár, Balogh T., Fazekas.
Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Hőgyes (7.), Milek (20.), Faragó (38., 45., 54.), ill. Jámbor G. (67.).
Ifj. Sebestyén Antal: – Ilyen arányban is megérdemelten győztünk. Úgy gondolom, maximálisan kiszolgáltuk a közönségünket. Jó játékvezetés! Ezt a győzelmet Bohusné Marika néninek és családjának ajánljuk.
Horváth Henrik: – Sajnos ma a csapat hatvan százaléka akaratgyengén és maga alatt játszott. A továbbiakban sokkal több kell, mert semmit sem adnak ingyen. Gyenge edzőpartnerei volt a Kígyósnak. Ha kilencven perc alatt nem rúgunk kapura, nem is lehet más az eredmény.
Csorvási SK–Battonyai TK 2–0 (1–0)
Csorvás, 50 néző. Vezette: Rankoczás Zsolt.
Csorvás: Varga Á. – Gerda V., Csábi, Gyevi-Nagy, Barkász, Varga G., Bucsek, Mazán, Plesovszki, Zsiga N., Varga A.
Csere: Koszna, Német, Salka, Zahorán.
Játékos-edző: Csábi Mihály.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Ármán, Kiss Dániel, Mákos, Hargitai, Balla, Nagy T., Kiss Z., Héjjas, Habalik.
Csere: –.
Edző: Szabó József.
Gólszerző: Csábi (40.), Gyevi-Nagy (55.).
Tárnyik Tibor technikai vezető: – Küzdelmes, de alacsony színvonalú mérkőzés volt. A helyzeteink alapján megérdemelt győzelmet arattunk egy sportszerű ellenféllel szemben.
Szabó József: – Csupán tizenegyen jöttünk össze erre a meccsre, ennek ellenére az eddigi legjobb teljesítményünket nyújtottuk, igaz ez is kevés volt a pontszerzéshez. Gratulálunk a Csorvás győzelméhez, jó játékvezetés!
Eleki USE–Mezőmegyer SE 0–5 (0–2)
Elek, 130 néző. Vezette: Telek András.
Elek: Kajári – Tamás, Horváth R., Sipos, Kasznár, Budai, Jepure, Kádár, Nagy E., Nagy G., Kovács Zs.
Csere: Kurta, Szilágyi, Puporka, Rostás, Nagy Á., Nagy R.
Játékos-edző: Nagy Gergely.
Mezőmegyer: Kun – Nagy B., Benyó, Takács, Balogh M., Lehoczki, Séllei, Komódi, Balog K., Horváth B., Brhlik.
Csere: Kurucz.
Edző: Lőrinczi Attila.
Gólszerző: Balog K. (15., 27., 90.), Benyó (64., 73.).
Nagy Gergely: – Gratulálok a vendégcsapatnak, amely a játék minden elemében felülmúlt minket. Kijött a minőségbeli különbség!
Lőrinczi Attila: – Összességében végig mi irányítottuk a mérkőzést. Szép gólokat szerezve, ilyen arányban is megérdemeltük a győzelmet. Gratulálok a fiúknak, további sok sikert az elekieknek!
Megyei III. osztály, Észak, 1. forduló
Sarkadi KLE–Békési FC II. 1–2 (0–2)
Sarkad, 60 néző. Vezette: Kis Pál.
Sarkad: Gyebnár – Papp B., Urbán, Simonka, Gyulai, Simonka, Ruzsa R., Kocsis Z., Hrabovszki, Szabó G., Erdei, Trippon.
Csere: Iszáka, Spitzer, Harmati, Mezei, Bozsányi K., Nagy Zs., Kónya.
Edző: Balogh Csaba.
Békés: Kolompár – Rádai, D. Nagy, Csikós, Minya, Nagy N., Kis J., Kardos, Mracskó, Varga K., Mihalik.
Csere: Benedek, Horváth P., Nagy Máté, Bokros, Rácz.
Játékos-edző: Minya István.
Gólszerző: Simonka (70.), ill. Csikós (16., 26.).
Okány KSK–Zsadány KSE 1–4 (1–3)
Okány, 180 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Okány: Tóth T. – Balogh L., Nagy R., Bodó, Varga L., Kincses, Pesti, Sújtó, Bujdosó, Sánta, Szabó B.
Csere: Veres, Kovács R., Illés, Kovács Gy., Csurai.
Edző: Varju Richárd.
Zsadány: Csizmadia S. – Szőrös, Csongrádi, Csige, Baksai, Vásárhelyi, Csizmadia G., Fürj, Bakó A., Szilágyi E., Száva.
Csere: Kiss B., Tóth P., Vásárhelyi, Tarsoly, Varga B., Fürj.
Edző: Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Szabó B. (33.), ill. Szilágyi E. (19., 91.), Csizmadia G. (35.), Szőrös (37.).
Bucsa SE–Kötegyáni FC 2–3 (1–2)
Bucsa, 30 néző. Vezette: Bálint Zoltán.
Bucsa: Kulik Cs. – Hangyási, Czinczár, Molnár Zs., Hegyesi, Pap S., Mile, Tasi T., Vágner.
Csere: –.
Játékos-edző: Nagy Ferenc.
Kötegyán: Csiki D. – Csiki P., Martinecz, Botos, Coita, Ungor, Füstös, Csiki I., Farkas L., Czinkóczky, Oláh K.
Csere: –.
Gólszerző: Pap S. (24., 62.), ill. Martinecz (27., 30.), Botos (84.).
Megyei III. osztály, Közép, 1. forduló
Kamuti SK–Mezőmegyer SE II. 3–0 (1–0)
Kamut, 80 néző. Vezeti: Sechna Gábor.
Kamut: Takács – Kóródi, Zsibrita, Kocsor, Szarvas, Dananaj P., Bán, Németh M., Fulajtár, Pocsai, Radics.
Csere: Gál Z., Knapp, Gilik, Foltin, Máté, Viczián, Szalkai M.
Edző: Gál András.
Mezőmegyer II.: Szalkai J. – Hajdú, Vozár O., Andó, Kovács M., Miklovitz, Fekete, Frisnyicz, Tóth M., Csepregi, Papp Á.
Csere: Laurinyecz, Kolláth, Tóth D., Egeresi, Moka, Fabulya.
Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Gólszerző: Kóródi (45.+11.), Knapp (83.), Foltin (85.),
(Sérülés miatt 14. percet állt a játék az első félidőben).
Megyei III. osztály, Dél, 1. forduló
Kunágotai TE–Medgyesbodzás SE 2–3 (1–1)
Kunágota, 70 néző. Vezette: Hrncsjár Zsolt.
Kunágota: Csomós – Balog E., Sóstai, Farkas F., Puporka, Varga B., Kovács Gy., Hrobár, Mészár, Szemők, Sárvári M.
Csere: Hajdú Á., Sárvári Á.
Játékos-edző: Korpa János.
Medgyesbodzás: Bordás E. – Friderikusz, Nagy K., Bordás L., Bogár, Varga G., Molnár A., Deák J., Baliga Sz., Novák, Deák A.
Csere: Kovács R., Tokai T., Nagy Zs., Szántó, Páger.
Edző: Gál Gábor.
Gólszerző: Szemők (44.), Mészár (86.), ill. Novák (8.), Deák A. (53.), Varga G. (57.).
Kevermes SE–Medgyesegyháza SE 6–6 (4–2)
Kevermes, 60 néző. Vezette: Kató Benedek.
Kevermes: Molnár K. – Kovács J., Orosz, Plástyik, ifj. Bauer (Huszárik), Kócs, Lakatos S., Mag T., Kiss K., Mag Z., Horváth Gy. Edző: id. Bauer Károly.
Medgyesegyháza: Hojcska – Tassi L., Tóth L., Uhrin, István, Poljak, Fodor R., Szikszai (Tanner), Szabó A., Nagy B., Megyeri. Edző: Viczián György.
Gólszerző: Kócs (4.), ifj. Bauer (21., 48.), Lakatos S. (30., 59.), Mag T. (42.), ill. Szabó A. (32., 55.), Fodor R. (39., 65., 79.), István (47.).
Mezőkovácsházi TE–Békéssámsoni SK 7–1 (4–0)
Mezőkovácsháza, 180 néző. Vezette: ifj. Medovarszki János.
Mezőkovácsháza: Bacsa – Húsvéth, Csurár (Kovács M.), Bessenyei F. (Szokai), Saicz, Nagy L., Kanász, Veres (Almádi), Blahó (Krajcsi), László, Ondos. Edző: Kiss Tibor.
Békéssámson: Kerekes Á. – Abonyi, Bobvos, Lukács (Hajduk), Ugrai (Varga R.), Baliga A., Nagy Cs., Baliga K., Baliga D., Zádori, Krajcsovics (Szabó Á.). Játékos-edző: Zádori Ernő.
Gólszerző: Saicz (3., 15., 80.), Kanász (12.), Baliga A. (29. – öngól), Blahó (71.), Káló (74.), ill. Baliga D. (89.).
