Közösségi oldalak

Sport

Kilenc gól Szeghalmon – Megyei foci eredmények

Megyei I. osztály, 3. forduló

Szeghalmi FC–Medgyesbodzás SE 5–4 (4–1)
Szeghalom, 100 néző. Vezette: Telek András.
Szeghalom: Vastagh – Takács, Vágási, Polonio-Guerreiro, Tatár, Radics, Vincze L. (László L.), Mészáros, Kiss L. (Karim, Kasza), Komódi, Darányi (Csikós). Edző: Oláh Ferenc.
Medgyesbodzás: Kurta L. – Dunai (Kurta B.), Nagy L., Oláh A., Bozsó, Szabó Sz., Varga Z., Mazán (Kocsis Bálint), Túri, Hrobár (Szász), Varga V. Edző: Mazán Zoltán.
Gólszerző: Kiss L. (24.), Takács (29.), Polonio-Guerreiro (36.), Komódi (38.), László L. (76.), ill. Varga V. (28.), Bozsó (67.), Varga Z. (77.), Szász (92.).

Oláh Ferenc: – Az első félidő alapján simább mérkőzésre számítottam. Sajnos fordulás tán a csapat nem azt nyújtotta, amit megbeszéltünk, ezért van hiányérzetem. Mielőbbi sikereket kívánok a bodzásiaknak!

Mazán Zoltán: – Az első félidő első felében jól játszottunk, de azután a szünetig fölénk nőtt az ellenfél. A térfélcserét követően megoldottuk, amit elterveztünk, ezért gratuláció jár a csapatnak. A következő hetekben a kihagyásokat kell felszámolnunk.

Jamina SE–Nagyszénás SE 0–2 (0–1)
Békéscsaba, 80 néző. Vezette: Jakab József.
Jamina: Démusz – Horváth M., Murvai, Kardos, Szaszák, Leszkó, Lipták-Pikó, Gál, Fülöp, Bogár, Bencsik. Csere: Zelenyánszki K., Géczi, Simon D., Varga J., Villám, Búr. Edző: Pozsár Gábor.
Nagyszénás: Lévai – Godár, Lugasi M., Kovács L., Simon L., Kukovecz, Gazsi, Nagy M., Nagy Sz., Sebők, Márk. Csere: Maczik, Libor, Kókai Á., Kálmán. Edző: Juhász Norbert.
Gólszerző: Sebők (10.), Gazsi (60.).

Juhász Norbert: – Küzdelmes mérkőzésen, megérdemeltük a győzelmet.

Megyei II./A osztály, 2. forduló

Mezőkovácsházi TE–Dévaványai SE 0–5 (0–2)
Mezőkovácsháza, 30 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Mezőkovácsháza: Tóth K. – Nagy L., László, Saicz, Szokai, Andrej, Bessenyei F., Budás, Bereczki, Almádi, Sódar. Csere: Csurár, Halász, Lakatos, Krajcsi. Edző: Matuz Tamás.
Dévaványa: Szász – Papp D., Furka, Kéki, Végh, Szabó E., Ernyes, Diós K., Szarka, Nagy Z., Papp V. Csere: Gál, Ungi, Csordás, Hőgye. Edző: Bereczki Árpád.
Gólszerző: Szabó E. (23., 34. – 11-esből, 90.), Hőgye (79.), Papp D. (81.).

Matuz Tamás: – Ebben benne volt a pontszerzés, sajnos nem tudtunk élni a lehetőséggel. A végére sérülések hátráltatták a csapatot, ez okozta a nagy különbséget egy gyenge napot kifogó ellenfél ellen. De ennél már csak egy ember volt gyengébb…

Bereczki Árpád: – Nehéz körülmények között, megérdemelten győztünk.

Békéscsabai MÁV SE–Dobozi SE 1–2 (0–1)
Békéscsaba, 50 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Petri, Erdélyi, Viczián, Takács K., Kőszáli, Zsömbörgi, Zsibrita, Szarka Z., Turcsek, Kovács Gy. Csere: Vitányi, Takács L., Nánási, Barta, Sipiczki, Ádász. Edző: Dohányos Zoltán.
Doboz: Farkas Zs. – Szabó T., Szabó B., Huszár A., Pojendán, Sztojka N., Faragó, Kopács, Szabó L., Barcsay, Roszik. Csere: Tímári, Sztojka Á., Váczi R., Rácz Gy., Erdős, Lukucz, Hollósi. Edző: Kis László.
Gólszerző: Viczián (50.), ill. Barcsay (35. – 11-esből), Lukucz (72.),

Dohányos Zoltán: – Mélységesen szégyellem magam a mai teljesítményünk miatt.

Kiss László: – A dobozi szív és az akarat győzelme volt a mai három pont megszerzése, a jól felkészített vasutascsapat ellen.

OMTK-Rákóczi–Békésszentandrási HMSE 0–2 (0–1)
Orosháza, 70 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Orosháza: Salka – Szokolai, Buzai, Polacsek, Janicsek, Berta, Csőke, Dobi, Halász, Valach, Szűcs K.. Csere: Németh R., Bok, Szabó T., Kocsis. Edző: Bodzás Ádám.
Békésszentandrás: Wéber – Szebegyinszki, Olasz István, Pecznik, Balázs, Szűcs D., Lós, Balogh M., Virág, Sztricskó, Kozák. Csere: Szécsi, Farkas M., Aszódi. Játékos-edző: Lós István.
Gólszerző: Szűcs D. (28.), Virág (73.). Kiállítva: Janicsek (90. – második sárga lap után).
A 11. percben Lós büntetőt hibázott.

Czollner Gábor megbízott edző: – A rengeteg kihagyott helyzet ismét megbosszulta magát. Jó úton járunk, de még tanuljuk a felnőtt futballt.

Lós István: – Többször lezárhattuk volna a mérkőzést, de elöl sajnos ma pontatlanok voltunk. A nagyobb rutinunk meghozta a három pontot.

Füzesgyarmati SK II.–Békési FC 5–1 (3–0)
Füzesgyarmat, 50 néző. Vezette: Láza András.
Füzesgyarmat II.: Kovács I. – Kis Sz., Szőke, Vámos, Marozsán, Virág, Zs. Nagy, Bella, Soós, Hoffmann, Kiss P. Csere: Kovács A., Béres, Polgárdi, Kovács M., Vígh, Tóth K., Csaplár. Edző: Fábián Ottó Olivér.
Békés: Takács – Római T., Nagy Sz., Kis J., Reszelő J., Római J., Nagy J., Novodomszky, Fodor, Antal, Balázs. Csere: Medve, Kovács L., Megyeri, Mihalik, Varga K., Foltin, Domokos. Edző: Szarvas András.
Gólszerző: Kis Sz. (25.), Vámos (27.), Hoffmann (43.), Marozsán (72.), Virág (79.), ill. Balázs (87.).
A 8. percben Kiss P. büntetőt hibázott.

Fábián Ottó: – Tikkasztó melegben sikerült legyőznünk a jó képességű vendégeket!

Szarvas András: – Az ellenfél jól használta ki a hibáinkat, teljesen megérdemelten nyert. A meccs tanúságait magunk javára kell fordítanunk.

Csabacsűdi GYLSE–Elek USE 4–1 (1–0)
Csabacsűd, 120 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Csabacsűd: Kugyela – Sovány, Hajdú (Hraskó), Tasi N. (Szín), Sándor (Szedlják), Varga T., Pecnyik (Viszkok G.), Tari, Kiss G., Mojzsis (Styecz), Király. Játékos-edző: Boér Zsolt.
Elek: Krisán – Nagy G., Kovács J., Jánki, Kajári (Szelezsán), Sipos, Nagy Á., Kádár, Kasznár, Kovács Zs. (Nagy R.), Rostás (Csanálosi). Edző: Turcsek Zoltán.
Gólszerző: Pecnyik (18.), Kiss G. (55.), Sovány (67. – 11-esből), Viszkok G. (86.), ill. Nagy R. (75.).
A hazai együttes többet kezdeményezett, a kapu előtt is veszélyesebb volt, és jól használta ki ellenfele gyermeteg hibáit, ennek hozadéka volt a vártnál könnyebb sikere.

Boér Zsolt: – Ilyen sikeres szezonkezdetre álmainkban sem gondoltunk. Kitűnő hozzáállással, a taktikai utasításokat maximálisan betartva, a helyzeteink töredékét értékesítve arattunk nagyszerű győzelmet.

Turcsek Zoltán: – Nagyon sok technikai hibát vétettünk a mérkőzésen, szinte tálcán kínáltuk fel a helyzeteket, ezzel tulajdonképpen saját magunkat vertük meg.

Megyei II./B osztály, 1. forduló

Battonyai TK–Csorvási SK 2–1 (0–0)
Battonya, 60 néző. Vezette: Kató Benedek.
Battonya: Erdélyi – Varga P., Varga K., Liszkai P., Káló, Nagy T., Nyári, Kotroczó, Molnár R., Liszkai L., Kiss Z. Cserék: Kovács Z., Lenti, Ármán, Marjai, Kiss D., Oláh. Játékos-edző: Kovács Zoltán.
Csorvás: Németh I. – Gerda V., Csábi, Máriás, Varga G., Gyevi-Nagy, Varga A., Koszna, Popovics, Barkász, Andrékó. Csere: Német H., Lengyel, Fabulya, Szabó K., Simon, Mazán, Bíró E. Játékos-edző: Csábi Mihály.
Gólszerző: Varga K. (60.), Kiss Z. (67.), ill. Popovics (85. – 11-esből).

Kovács Zoltán, Lukács István: – Gyenge színvonalú mérkőzésen az ellenfél kapuja előtt fizikálisan egy kicsit erősebbek voltunk, így két pontrúgásból megnyertük a döntetlen színezetű mérkőzést.

Tárnyik Tibor, technikai vezető: – Igazi idény eleji, sok hibával tarkított mérkőzésen talán a döntetlen igazságosabb lett volna, de mivel a kapu előtt a hazaiak jobban koncentráltak, így gratulálunk a győzelmükhöz.

Köröstarcsai KSK–Lőkösháza KSK 3–4 (2–3)
Köröstarcsa, 70 néző. Vezette: Baczovszki Attila.
Köröstarcsa: Nagy-Gáspár – Kántor M., Puskás, Hajdú B., Egri, Kozák, Kata, Szentpéteri, Keresztesi J., Mészáros S., Vincze Gy. Csere: Fülöp, Tóth G., Balogh Á., Petneházi, Pályi, Schmél Z., Farkas Gy. Edző: Kocsis Zsolt.
Lőkösháza: Horváth S. – Czernó, Kolozsi, Szincsák, Komlósi, Novák, Boros, Kollát, Lakatos, Barthalos, Susánszki. Csere: Balázs M., Orosz, Torma, Pusztai. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Hajdú B. (3., 45.), Pályi (50.), ill. Komlósi (23., 62.), Barthalos (40., 43.).

Kocsis Zsolt: – Küzdelmes, jó mérkőzésen, egy jobb csapattal szemben maradtunk alul.

Botás Attila: – Sok játékosom betegséggel küszködött, ezért is értékes a három pont. További sok sikert kívánok a Tarcsának! (B. K. Zs.)

Kaszaper FC–Kunágotai TE 1–0 (1–0)
Kaszaper, 100 néző. Vezette: Dobó Attila.
Kaszaper: Magony – Bordás M., Szivák, Hatfaludy, Garamvölgyi, Péli, Vincze A., Harmati, Mátó, Bódi, Kis Á. Csere: Bordás S., Kőszegi, Kasza, Szemenyei, Toll. Edző: Kormányos Antal.
Kunágota: Szokircsák – Kiss Cs., Veselicz, Kovács A., Laduver, Fodor, Sóstai, Sárvári M., Mészár, Csomós, Farkas F. Csere: Farkas M., Hajdú Á., Sirkó, Mikoly, Megyeri. Játékos-edző: Korpa János.
Gólszerző: Péli (31.).

Kormányos Antal: – Egyetlen pozitívum, hogy győzelemmel kezdtük a szezont. Szokták mondani, hogy ennyi helyzetet nem lehet kihagyni büntetlenül. Na mi erre ma rácáfoltunk. Sokkal többet várok a csapattól a befejezéseket illetően.

Korpa János: – Az első hatvan percben sajnos aludtunk és átadtuk a teret a hazai csapatnak, utána voltak biztató támadásaink. Nem adták fel a fiúk, az utolsó percig becsülettel küzdöttek. Bízok benne, hogy a jövő héten már jobb lesz, gratulálok a hazai csapatnak. (T. Zs.)

Kétegyházi SE–Tótkomlósi TC 4–2 (2–1)
Kétegyháza, 50 néző. Vezette: Bakos József.
Kétegyháza: Rostás – Veder, Puporka R., Fettik, Puporka E., Simonka, Patkás, Hotea, Bozsó, Varga N., Gyulai. Csere: Darócz, Sós, Kovács E., Zsilák. Edző: Kiss Tibor.
Tótkomlós: Asztalos – Isztin, Fazekas, Abonyi, Varga G., Szabó S., Poljak, Ondrejó, Koleszár, Kovács I., Balogh T. Csere: Fejes, László, Kocsis, Jámbor, Horváth J.,, Borbás, Makszi. Edző: Horváth Henrik.
Gólszerző: Puporka E. (32., 85.), Patkás (38.), Gyulai (57.), ill. Varga G. (43. – 11-esből, 87.). Kiállítva: Simonka (78. – hátulról rácsúszott ellenfelére).

Kiss Tibor: – Kellett ez a győzelem, mindenki a maximumot hozta ki magából. Köszönet a szurkolóknak és a csapat minden tagjának.

Horváth Henrik: – A jobban akaró csapat nyerte meg a mérkőzést. Beleszámítva az óriási egyéni hibáinkat a védelemben, a helyzetek alapján akár fordított eredmény is születhetett volna. (G. Cs.)

Megyei III. osztály, Északi csoport, 1. forduló

Zsadány KSE–Sarkadkeresztúri SE 1–0 (0–0)
Zsadány, 150 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Zsadány: Csizmadia S. – Szilágyi Z., Hegyesi, Németh, Muntyán, Kóti, Szabó Dávid, Szilágyi E., Baksai, Kiss, Komódi. Csere: Hati, Csongrádi, Bakó A., Fürdj, Csizmadia G., Tarsoly. Edző: Csizmadia Sándor.
Sarkadkeresztúr: Högyes – Szalazsán A., Sáss, Képíró, Molnár M., Tóth I., Szalazsán R., Szabó Milán, Patkás S., Patkás D., Rácz. Csere: Patka, Farkas, Széplaki, Zsoldos, Balogh. Játékos-edző: Szabó I Mózes.
Gólszerző: Baksai (61.).

Csárdaszállási SZSK–Kötegyáni FC 1–1 (0–0)
Csárdaszállás, 30 néző. Vezette: Nagy Gábor.
Gólszerző: Soczó (67.), ill. Bozsányi I. T. (70.).

Okány KSK–Sarkadi KLE 1–3 (0–1)
Okány, 120 néző. Vezette: Kató Bence.
Okány: Rózsa – Kincses, Ruszó, Bujdosó, Balogh R., Nagy R., Krucsó, Illés, Bodó, Kovács P., Szabó B. Csere: Irázi, Zsila, Sági, Sánta, Kovács R., Varga L., Veres. Edző: Varju Richárd.
Sarkad: Gyebnár – Harmati, Mezei, Berke, Bozsányi K., Bódi, Szűcs, Ónodi, Szabó G., Erdei, Nagy B. Csere: Iszáka, Spitzer, Kónya, Diósi, Hollósi. Edző: Balogh Csaba.
Gólszerző: Ruszó (56.), ill. Bozsányi K. (23.), Onódi (50.), Mezei (75.).


Megyei III. osztály, Déli csoport, 2. forduló

Kamuti SK–Medgyesegyháza SE 5–0 (4–0)
Kamut, 40 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Gólszerző: Szalkai (15.), Németh Á. (20.), Kóródi (30., 51. – 11-esből), Knapp (32.).

Mezőmegyer SE II.–Telekgerendási LSC 7–2 (5–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Kovács Antal.
Gólszerző: Egeresi (2.), Csepregi (7.), Lengyel (13.), … (25.), Csatlós (33.), Szarvas (83., 89.), ill. Ordó (46.), Andó (52.).
A 18. percben Hrabovszki büntetőt hibázott.

Végegyházi SE–Gerlai SE 13–0 (8–0)
Végegyháza, 100 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál.
Gólszerző: Multyán (7., 16., 23., 25., 37., 45.), Kecskés (14., 20., 87.), Balog A. (58.), Bíró (75., 78. 79.).

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

Szoboszlai bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyerne a Liverpoollal

A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az

Újabb változás a válogatottnál, Nego helyett Gera csatlakozik a kerethez

A Magyar Labdarúgó-szövetség hétfőn délután hivatalos Twitter oldalán közölte, Loic Nego sem csatlakozik a hollandok

Kerkez és Horváth helyett Schön és Dárdai a keretben

Kerkez Milos, Horváth Krisztofer és Nego Loic sem csatlakozik a magyar labdarúgó-válogatott keretéhez, helyettük Schön

 

YouTube csatorna