Közösségi oldalak

Sport

Két piros lappal és vereséggel távozott Monorról a Körösladány

Olyan meccset veszített a körösladányi labdarúgócsapat az NB III.-as bajnokság vasárnapi 6. fordulójában, melyen a játéka alapján egyértelműen lett volna sansza gyarapítani a ponttárát. Csakhogy a találkozó finisében a játékosai felültek a provokációnak, ennek pedig két kiállítás, illetve „önmegsemmisítés” lett a vége.

Hamarabb fölpörgött a monori együttes, amely birtokolta a labdát és többet kezdeményezett. A 13. percben a vezetést is megszerezte, miután egy balról kapu elé lőtt labdánál Rácz feledkeztek meg a ladányi védők, a center pedig zavartalanul bólintott a hálóba. Továbbra is a hazaiak domináltak, a látogatók csak a félidő második felében kezdtek magukra találni. Azt követően viszont karakteresen átvették az irányítást, bár helyzeteket nem igazán tudtak kialakítani, mert a jól zárt a helyi védelem. Papp Zsoltnak így is akadt egy ígéretes átlövése, amit szögletre tenyerelt Bozsó kapus.

A második félidőt is lendületesebben kezdte a ladányi együttes, nem is sokat váratott az egyenlítése. Wéber lapos szabadrúgása elsuhant a felugró sorfal alatt, Bozsóról a csereként beálló Csicsely elé pattant a labda, aki közelről nem hibázott. A vendégek irányítottak, egy kontra révén mégis a Monor szerzett ismét vezetést a 72. percben, amikor is egy bal oldali centerezést Rácz belsőzött közelről Kertész kapujába. A meccs finisét pedig már csak kilencen töltötték pályán a vendégeknél. A 80. minutában Jánovszkit rángatták meg a hazai védők, aki visszarúgott, ezért kiállították. Az esetnél kakaskodás támadt, amiért Pusztainak is villant a piros cédula, a monoriak viszont megúszták egy sárga lappal az esetet. Innen viszont már nem marat sanszuk pontszerzésre a sárrétieknek.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Monor SE–Körösladány MSK 2–1 (1–0)
Monor, 200 néző
Vezette: Szommer Attila (Sáfárik Patrik János, Csákó Patrik).
Gólszerző: Rácz M. (12., 72.), ill. Csicsely (58.).
Piros lap: Jánovszki (80), Pusztai (80.).

Monor: Bozsó – Erdélyi, Agóts (Urbán, 70.), Majzik, Puskás – Rácz M., Juhász – Farkas Á., Hulicsár (Knolmár, 91.), Kovács D. – Horváth L. (Rajnai, 91.). Vezetőedző: Halgas István.

Körösladány: Kertész – Papp Zs. (Krajcsó, 77.), Raducu, Wéber, Bakk – Zelenyánszki, Pusztai – Sztankó, Rajsli (Jánovszki, 46.), Malkócs (Talpalló, 87.) – Farkas J. (Csicsely, 46.). Vezetőedző: Ekker Attila.

Ekker Attila: – Gyengén kezdtünk, viszont az idő múlásával meccsbe rázódtunk. A második félidőben az egyenlítő gól után sanszunk volt fordítani, de ziccert hibáztunk és egy büntető is elmaradt. A legnagyobb problémánk az, hogy provokálhatók vagyunk, ami sajnos most is utolért bennünket. Ez számomra is elgondolkodtató!

RSS Sportklub hírek

YouTube csatorna

RSS Időjárás

Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.

 

A Keleten oldal olvasása ingyen van, de a működtetése nem ingyenes!

 

Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!