Közösségi oldalak

Sport

Indulnak a megyei teremcsaták

Egy gól a sok közül, a 2020-as orosházi döntőből. Fotó: Rosta Tibor/OrosCafé

Az A- a B- és a C-jelű csoportok küzdelmeivel a szeghalmi Városi Sportcsarnokban szombaton kezdetét veszi a második alkalommal kiírt Oros Ablak-Békés Megyei Teremkupa. A három selejtező napból, plusz döntőből álló két hétvégét érintő sorozat a viharsarki pontvadászatban érdekelt nagypályás labdarúgócsapatok számára nyújt játéklehetőséget a téli felkészülés megkezdése előtt.

Az első hétvége programja a Berettyó-parti városban zajlik. Szombaton egész nap 12 csapat csatázik a három finálés helyért, vasárnap délután pedig újabb két csoport küzdelmeire kerül sor. A divíziókon belüli sorrendet körmérkőzések döntik el, ennek alapján a legjobbak jutnak a január 16-i orosházi nyolcas döntőbe, melynek mezőnye egy nappal korábban válik teljessé, az ottani selejtezők eredményei alapján.

A nagypályán megmutatkozó osztálykülönbségeket áthidalhatja, hogy a játék 5×2 méteres kapura zajlik. Ez egyfelől felgyorsítja a játékot, másrészt gólokban gazdagabbá teszi a mérkőzéseket. Portálunkon folyamatosan nyomon követjük a mérkőzések és a csoportok alakulását, a döntő napjára eső csatákat pedig portálunk élőben közvetíti, ahol bárki nyomon követheti az eseményeket.

Fontos információ a játékosok, vezetők és a helyszínekre kilátogató nézők számára, hogy csak védettségi kártya felmutatásával léphetnek a csarnokba, ahol az érvényben lévő járványügyi intézkedésekhez igazodva, kötelező a szájmaszk viselete.

Bmsextra.hu

Íme a csoportbeosztások:

A-csoport: Gyulai TFC, Mezőmegyer SE, Körösladány MSK II, Elek USE
B-csoport: Körösladány MSK, Dobozi SE, Kondorosi TE, Kevermes SE
C-csoport: Szeghalmi FC, Sarkadi KLE, Mezőberényi LE, Köröstartcsai KSK
D-csoport: Bucsa SE, Gerlai SE, Csabacsűdi GYLSE
E-csoport: Szarvasi FC, Csárdaszállási SZSK, Zsadányi KSE, Medgyesbodzás SE
F-csoport: Jamina SE, Gádorosi LSE, Mezőkovácsházi TE, OMTK-Rákóczi
G-csoport: Nagyszénás SE, Tótkomlósi TC, Magyarbánhegyesi FC, Kaszaper FC
H-csoport: Orosházi MTK-ULE, Battonyai TK, Pusztaföldvári SZSE, Békésszentandrási HMSE

A részletes program ide kattintva tekinthető meg:

A 91. percben nyert a Nyíregyháza a Kisvárda ellen

A házigazda Nyíregyháza a 91. percben szerzett góllal 2-1-re legyőzte a Kisvárdát a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az MTK kihagyott egy büntetőt, és döntetlent játszott Újpesten

Az MTK Budapest tizenegyest hibázva ért el 1-1-es döntetlent az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati

Az utólsó pillanatban fordított a Vasas a Honvéd ellen

A Vasas a 97. percben szerzett góllal fordított, s 2-1-re győzött a hozzá hasonlóan újonc Kispest-Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP

Kós Hubert elengedné az új egyéni számokat egy ilyen váltó kedvéért

Amennyiben megmaradna az “álomváltó” és akár más számokban is elindulna, akkor Kós Hubert nem feltétlenül keresne magának újabb egyéni úszószámokat

 

YouTube csatorna

Archívum