Közösségi oldalak

Sport

Idegenbeli döntetlennel kezdte a bajnoki évet a Füzesgyarmat

Sorin Raducu (3) találatával a második félidő elején vezetett a gyarmati csapat. Fotó: Erdős Csaba

A piros-fehér gárda Putnokon játszott fordulatokban gazdag mérkőzést, melynek végén lehetősége volt mindhárom pont begyűjtésére, de végül csak egy lett belőle.

Az első negyedórában nehezen találta a ritmust a gyarmati csapat, később viszont több lövéssel is veszélyeztetett. A Putnok eleinte némi mezőnyfölényt harcolt ki, később viszont csak egy jóindulatú büntetőből tudta megszerezni a vezetést a 30. percben, miután a játékvezető másod szándékkal „megette” a hazai támadó kitűnő színészi teljesítményét.

A  második félidő elején felgyorsultak az események. A támadólag fellépő vendégek hat perc leforgása alatt maguk megfordították a mérkőzést. Előbb Pataki Zalán lövésébe lépett bele a menteni szándékozó, ám szorult helyzetben lévő hazai védő, majd Raducu is betalált, aki előbb kapusba, majd a kipattanóból a kapuba bombázott. A folytatásban maradt az enyhe gyarmati mezőnyfölény, akadtak lehetőségek is a látogatók előtt, de nem tudták feltenni az i-re a pontot. A házigazdák viszont egy labdaszerzést követően Katona révén egalizáltak. A mérkőzés hátralévő részében a sárrétiek tovább fokozták a tempót, még a hosszabbításban is volt két lehetőségük a három pont megszerzésére, de Pápai kapus mindkétszer extra bravúrral mentette meg csapatát a vereségtől.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Putnok FC–Füzesgyarmati SK 2–2 (1–0)
Putnok, 170 néző
Vezette: Nagy Attila László (Kurinka Béla, Derda Dominik Kolos).
Gólszerző: Dobrovolszki (30. – 11-esből), Katona (65.), ill. Fülöp K. (48. – öngól), Raducu (51.).

Putnok: Pápai – Buda, Csutora, Fülöp K., Szics – Dobrovolszki, Juhos (Riznicsenkó, 74.) – Nagy Zs. (Nádimov, 88.), Laczkó (Hadházi, 74.), Sramkó (Dlehány, 60.) – Katona. Vezetőedző: Szala Ákos.

Füzesgyarmat: Fildan – Nagy N., Lippai, Raducu, Pataki – Achim S. (Bartók, 83.), Oltean (Márkus, 74.), Hussein, Borbély (Pohl, 46.) – Bukor (Cigan, 74.), Popescu. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Szabados Tamás.

Boros Tibor: – Egyértelmű előrelépés, hogy a második félidőben érdemben tudtunk belenyúlni a csapatba, ezáltal a végjáték során fizikálisan sikerült felülmúlnunk az ellenfelet. Rendszerszinten nem lehetek elégedetlen, és amennyiben két-három emberünk taktikai téren egyénileg is tudta volna hozni az alapot, akkor már most is eredményesebbek lehettünk volna. Ezeknek a hibáknak az orvoslásával reális esélyt látok arra, hogy játékban és eredményességben is előrelépjünk az őszhöz képest.

A Ferencváros tartja a lépést a Győrrel

A címvédő Ferencváros a második félidőben fordítva 3-1-re legyőzte hazai pályán a Diósgyőrt péntek este a labdarúgó Fizz Liga 29.

Háromgólos ETO-siker Felcsúton

A listavezető Győr 4-1-re győzött a Puskás Akadémia vendégeként a labdarúgó Fizz Liga 29. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek viszonylag

Konferencia-liga – Vargáék háromgólos vereséget szenvedtek Madridban

A magyar válogatott Varga Barnabással felálló AEK Athén 3-0-s vereséget szenvedett a Rayo Vallecano vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga negyeddöntős párharcának

Bajnokok Ligája – Kétgólos hátrányban a Liverpool és a Barcelona is

A Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpool FC a címvédő Paris Saint-Germain otthonában, az FC Barcelona pedig hazai pályán

YouTube csatorna

Archívum