Hosszú idő után nyert a DVTK! – NB I-es eredmények

OTP Bank Liga, 20. forduló /szombat/

Sorozatban ötödször nyert otthon a Mezőkövesd

Mindkét együttes jól láthatóan alaposan megszervezte a védekezését, így a találkozó elején nem nagyon alakultak ki veszélyes helyzetek. Végül a házigazda Mezőkövesd egy szépségdíjas góllal megszerezte a vezetést, ettől pedig olyannyira megzavarodott a vendég kispesti alakulat, hogy kis híján el is dőlt a mérkőzés. Végül “csak” megduplázta előnyét Pintér Attila együttese.

Fotó: mezokovesdzsory.hu

A fordulást követően a Mezőkövesd magabiztosan őrizte előnyét, de Honvéd mindent megpróbált, Pisont István csapata négy csatárral is támadott. A hazaiak magukra húzták riválisukat, akik a 86. percben szépítettek, de az egyenlítésre már nem maradt idejük.

Mezőkövesd Zsóry FC-Budapest Honvéd 2-1 (2-0)
Mezőkövesd, zárt kapus
Vezette: Kárpály
Gólszerzők: Vadnai (23.), Jurina (27.), illetve Gale (86.)
Sárga lap: Farkas (41.), Katanec (76.), Szappanos (80.), illetve Batik (6.), Szendrei (42.)

Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Vadnai (Vajda, 75.), Katanec, Neszterov, Farkas – Karnyicki, Berecz, Cseri, Besirovic – Jurina (Vojtus, 70.), Vutov (Chrien, 81.)

Budapest Honvéd: Tujvel – Uzoma (Bőle, 35. ), Batik, Klemenz, Bardea, Tamás – Szendrei, Hidi, Nagy D. (Gale, 72.) – Gazdag (Zsótér, a szünetben), Balogh (Traoré, 72.)

A sereghajtó Diósgyőr 2-0-ra legyőzte a vendég Kisvárdát

Kiegyenlített labdabirtoklás mellett az egész mérkőzés során a hazaiak futballoztak veszélyesebben, igaz, ők már a 10. percben büntetőhöz, és annak értékesítésével előnyhöz is jutottak. A vendégek nem igazán tudtak fogást találni a DVTK védekezésén, így egy kicsit unalmasabbá vált a meccs, ám a szünet előtt öt perccel egy újabb pontrúgás kifogott a Kisvárdán. Hegedűs János szépen lőtt a rövid sarokba szabadrúgásból, nagyjából 25-26 méterről.

Fotó: DVTK.eu

Fordulás után a két cserével felfrissített vendégek változatlanul kevés veszélyt jelentettek a hazai kapura, a Diósgyőr pedig a kétgólos előny birtokában nyugodtan futballozott, ugyanakkor letámadással igyekezett elejét venni az ellenfél támadásvezetésének. A hajrához közeledve erősödött a Kisvárda nyomása, a gól azonban elmaradt, így a vendégeknek szépíteniük sem sikerült.

Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 2–0 (2–0)
Miskolc, zárt kapuk mögött
Vezette: Andó-Szabó
Gólszerzők: Vanecek (10., tizenegyesből), Hegedűs (40.)
Sárga lap: Marin (33.), Max (57.), Ivanovski (83.), illetve Bumba (16.), Prenga (56.), Cirkovic (94.)

DVTK: Malenica – Sesztakov (Iszlai, 83.), Hegedűs, Milovic, Soldo, Marin – Grgic, Max – Márkvárt, Suljic (Drazic, 67.) – Vanecek (Ivanovski, 78.)
Kisvárda: Dombó – Melnyik, Cirkovic, Prenga, Hej – Lucas, Simovic (Karabeljov, 84.) – Sassá (Kovácsréti, a szünetben), Ötvös (Navratil, a szünetben), Bumba (Zlicic, 84.) – Viana (Jelena, 67.)

Az MTK ellen szerezte első győzelmét Oenning Újpestje

November 1-jén 4-0-ra nyert az MTK a koronavírusos megbetegedések miatt nagyon tartalékos Újpest vendégeként, azt követően, hogy a mérkőzés elhalasztásába az ellenfél vezetősége nem egyezett bele. Ezúttal a dobogós helyezésekért harcoló MTK kezdte aktívabban a találkozót, és az újpesti védelem bizonytalanságát kihasználva korán vezetést szerzett Varga Roland életerős találatával. A félidő derekán a magára találó Újpest előbb egy nagy lehetőséget herdált el, majd négy perc leforgása alatt fordított: Simon Krisztián idénybeli hatodik gólját egy távoli bombából szerezte, majd Nikola Mitrovic már a vezetést szerezte meg a lila-fehéreknek. A szünet előtt Milan Mijatovic védett bravúrral, ám ez sem volt elég ahhoz, hogy ne kétgólos újpesti előnnyel vonuljanak pihenőre a felek: Stieber Zoltán közelről volt eredményes.

A fordulás után is akadtak kisebb lehetőségek mindkét kapu előtt, ám a cserékkel frissítő MTK nem tudott közelebb zárkózni az alacsonyabb iramú félidőben. Így a kiesés elkerüléséért harcoló lila-fehérek télen kinevezett vezetőedzőjükkel, a német Michael Oenninggel első pontjaikat szerezték meg.

MTK Budapest-Újpest FC 1-3 (1-3)
Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapus
Vezette: Solymosi
Gólszerzők: Varga R. (4.), illetve Simon K. (28.), Mitrovic (32.), Stieber (42.)
Sárga lap: Herrera (57.), illetve Stieber Z. (31.), Antonov (58.), Onovo (84.)

MTK Budapest: Mijatovic – Alho (Ikenne-King, 64.), Varju, Nagy Zs., Herrera (Perkovic, 64.) – Kata (Bíró, 86.), Cseke (Palincsár, a szünetben), Mezei Sz. – Varga R. (Prosser, 64.), Miovski, Schön

Újpest: Banai – Pauljevic, Kastrati, Ristevski, Antonov – Csongvai, Onovo – Simon, Mitrovic (Katona, 89.), Stieber Z. (Mucsányi, 88.) – Tallo (Beridze, 90.)

MTI