Közösségi oldalak

Sport

Harmadik mérkőzését is megnyerte a BRSE

Harmadik mérkőzését is megnyerte a Swietelsky-Békéscsaba női röplabdacsapata a Közép-európai Ligában. A megyeszékhelyi alakulat a szerda esti rangadón az addig ugyancsak veretlenül álló Mladost Zagrebet győzte le élvezetes, négy szettet hozó mérkőzésen, ezzel pedig a vezetést is átvette.

Az első hét labdamenetből hatot a BRSE nyert, a vendégek gyorsan időt is kértek. A horvátok blokkokkal igyekeztek zárkózni, de sokszor esélyük sem volt megakadályozni a gyors és pontos csabai támadásokat. A második időkérésük után néhány csabai rontásnak köszönhetően csökkentették hátrányukat, ezért Tóth Gábor is közbelépett. Három pont maradt a fórból, ekkor Marta Drpa vette a kezébe az irányítást jó nyitásokkal és befejezésekkel. Gyorsan nyolc pontra duzzadt az előny, majd a második szettlabdát értékesítették is a csabaiak.

Drpa a második játszma elején is elemében volt, remek támadásai mellett blokkokkal vette ki a részét a pontgyártásból. Mezőnymunkában változatlanul Molcsányi Rita volt a vezér, de a többiek is tartották a tempót, nem csoda, hogy 11:6-nál érkezett a horvát időkérés. Pintér Andrea bemutatott két nagyszerű blokkot, majd Glemboczki is csatlakozott hozzá ebben a műfajban. Domináns játéknak és bravúros mentéseknek, no meg egyre csak növekvő előnynek tapsolhatott ekkor a népes közönség. 17:8-nál ismét időt kértek a vendégek, cserékkel is megpróbáltak új lendületet venni, ám ez sem állította meg a csabai hengert, aminek az eredménye egy újabb 25:17-es szett lett.
A harmadik felvonásban Bagyinka Fanni remekül osztogatott, két horvát pont után Tóth Gábor mégis jobbnak látta, ha csírájában elfojtja a vendégek feltámadását. A zágrábiak azonban végig a hazaiak nyomában volt és többször is egyenlőt mutatott az eredményjelző, majd 14:13-nál először vették át a vezetést. Tóth Gábor igyekezett rendezni a sorokat, ám így is ellépett a Mladost néggyel. Viktoria Olinyik és Maria Oikonomidou is beállt mínusz hatnál, Glemboczki vezérletével pedig hosszú hajrát nyitott a BRSE, azonban ez is kevésnek bizonyult, a magabiztos horvátok szépítettek összesítésben.

A horvát bajnok az előző etapra építve jó rajtot vett, ám hamar fordított a hazai gárda, amely két maratoni, kritikus labdamenetet is megnyert. Sorozatban hat csabai pont után időt kértek a vendégek. Jelentős javulást állt be a BRSE védekezésébe, Molcsányi és Pintér is megvillant, ennek is köszönhetően 3-4 pontos előnyre tett szert, amit foggal-körömmel őrzött is. Drpa káprázatos megoldásokkal rukkolt elő, a vendégek játékába pedig egyre több hiba csúszott. A hajrához érve 9 egységnyi differenciával érkeztek a csapatok. Végül a nyolc meccslabdából már az elsőt kihasználta Békéscsaba, stílszerűen Marta Drpa blokkja zárta le a mérkőzést.

Közép-európai Liga női röplabda-mérkőzés

Swietelsky-Békéscsaba–HAOK Mladost Zagreb 3:1 (17, 17, –18, 16)
Békéscsaba, 950 néző
Vezette: Královič Lukáš, Viktoríni-Lisá Danica (szlovákok).

Békéscsaba: Drpa 20, Glemboczki 13, Bondár 6, Pintér 14, Aktas 6, Bagyinka 4. Csere: Molcsányi (liberó), Olinyik, Oikonomidoou, Sullivan. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Zagreb: Pavičić 11, Popić 11, Perić 2, Mihaljević 2, Mehić 10, Marković 12. Csere: Štimac (liberó), Antunović 2, Luketić 7, Papac, Grabić. Vezetőedző: Miograd Stojaković.

Tóth Gábor: – A Mladost egy jó csapat, ami ma ki is derült. Őszinte röplabda folyt a pályán, az első két szettben hihetetlen módon összpontosítottunk, minden nagyon jól működött, semmi kivetnivalót nem találok benne. Viszont már akkor látszott, hogy nem lesz ennyire egyszerű, majd a harmadikban jött egy rövidzárlat, de a Mladost is beleváltott a felállásba új átlóval és új feladóval. Jobban megmozgattak minket és kevesebbet is hibáztak, viszont aztán a negyedik szettre rendeztük a sorokat, alkalmazkodtunk a húzásaikhoz és lezártuk a meccset. A jövőre nézve fontos, hogy ezeket minél hamarabb kiküszöböljük.

Miograd Stojaković: – A Békéscsaba egy nagyon erős csapat és ezt ma is láttuk, mi pedig a tudásunk alatt játszottunk.