Közösségi oldalak

Sport

Gólzáport zúdított a Békéscsaba a Hidasnémeti csapatára

Fotó: Milyó Pál

Eltérő félidők után, magabiztos győzelemmel zárta az NB III-as bajnokság vasárnapi 29. fordulóját a Békéscsaba 1912 Előre II labdarúgócsapata. A lilák az első 45 percben még nem bírtak a széllel támogatott Hidasnémetivel, szünet után viszont sikerült lefocizniuk a fáradó borsodi riválist.

Támadó szellemben lépett fel a hazai együttes és ennek az első negyedórán belül meg is lett az eredménye. Pap Szabolcs egyéni megoldása hozta meg a vezetést, aki 16 méterről szép átlövéssel lepte meg a vendégek hálóőrét, 1–0. A folytatásban kiegyenlített küzdelem folyt a pályán, az eredmény után futó, szél által támogatott vendégek is a játékra fókuszáltak. Ennek lett a hozadéka, hogy bő félóra után a színes bőrű támadójuk, Menougong 13 méteres lövéssel egalizált, 1–1.

Szünet után egy új mérkőzés vette kezdetét. A látogatók fáradni látszottak, ezt kihasználva a frissebb és energikusabb csabaiak sorban szerezték a találataikat. A félidő feléig Oláh Ákos vezetésével négyszer is eredményesek tudtak lenni, választékos gólokkal örvendeztetve meg a publikumot. Az i-re a pontot a cserként beálló Marik Soma tette fel, aki első NB III-as találatát jegyezve állította be a 6–1-gyes végeredményt.
A Békéscsaba 9 játéknappal a vége előtt matematikailag is közel került ahhoz, hogy biztosítsa tagságát a következő évi bajnokságban.

NB III-as labdarúgó-mérkőzés

Békéscsaba 1912 Előre II–Hidasnémeti VSC 6–1 (1–1)
Békéscsaba, 200 néző
Vezette: Nagy Attila László (Dobos Dávid, Pálinkás Donát Ferenc).
Gólszerző: Pap Sz. (14.), Oláh Á. (50., 62.), Szabó Zs. (55.), Ilyés (68.), Marik (86.), ill. Menougong (33.).

Békéscsaba II: Krnács – Szabó Zs. (Zahorán Á., 70.), Szabó Cs., Sipaki (Styecz, 80.), Kasik (Marik, 80.) – Pap Sz. (Korógyi, 70.), Zvara, Bónus, Mágocsi (Varga T., 57.) – Ilyés, Oláh Á. Vezetőedző: Brlázs István Gábor.

Hidasnémeti: Málik – Földi, Markovics, Zsiga, Holló (Szalóczy, 57.) – Magyar (Tóth K., 64.) – Zavodni, Illés, Tóth D. (Takács P., 57.), Tucsa (Czető, 79.) – Menougong (Bartha, 64.). Vezetőedző: Majoros Jozef.

Brlázs István Gábor: – Az első félidő kiegyenlített játéka után gyorsan dűlőre vittük a dolgot, és helyenként jó játékkal, teljesen megérdemelten nyertük a mérkőzést.