Két hazai és két vendégsiker született a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság rájátszása ötödik fordulójában. Az élen álló szarvasi csapat gyomaendrődi győzelemmel őrizte meg négy pontos előnyét az Orosházával szemben, amely rangadót nyert. Az alsóházban a Dévaványa és a Nagyszénás pontjai gyarapodtak.
A szarvasi és az orosházi együttes is győzelemmel feledtette a hétközi kupabúcsút. Utóbbiak tapadnak az éllovasra, ugyanakkor sikerült ellépniük a harmadik helyezett Kondorostól, melyet két gyors gól hozományaként tudtak legyőzni szoros csatában.
Megyei I. osztály, rájátszás, 5. forduló
Felsőház
Orosházi MTK-ULE–Kondorosi TE 2–1 (2–0)
Orosháza, 210 néző. Vezette: Romániából.
Orosháza: Marunák – Harangozó, Darida, Kasuba, Fehér, Zsilák, Márk, Miszlai, Bánki-Horváth P., Halász, Bánki-Horváth G.
Csere: Salka, Dobi, Janicsek, Dénes, Nyemcsok.
Edző: Bodzás Ádám.
Kondoros: Gritta – Czvalinga Á., Csicsely, Gedó, Szász Á., Mladonyiczki, Rotár, Takács, Rafaj R., Czvalinga M., Mile.
Csere: Kollár, Szász Albert, Dankó, Szász Arnold, Vízkeleti, Fejér.
Edző: Janis János.
Gólszerző: Halász (2.), Miszlai (5.), ill. Czvalinga Á. (63.). Kiállítva: Gritta (65. – utolsó emberként szabálytalankodott).
Bodzás Ádám: – Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, könnyen el is dönthettük volna szünetig a lényegi részt. A második félidőre nem tudtunk megújulni, ellenfelünk viszont olyan erőket mozgósított, amire nem volt válaszunk! Nagyot küzdöttünk és elértük a célunkat, itthon tartottuk a három pontot.
Janis János: – Sajnos az elején bennragadtunk az öltözőben. A félidő felétől visszajöttünk a meccsbe és szépíteni is sikerült. A kiállítás sem volt befolyásoló, mert több helyzetünk adódott az egyenlítésre. Fortuna ma nem volt velünk.
Gyomaendrődi FC–Szarvasi FC 1–3 (0–1)
Gyomaendrőd, 130 néző. Vezette: Barta Tibor.
Gyomaendrőd: Zsibrita – Nagy Á., Fehér, Molnár T., Kovács A., Werle, Závoda, Valach, Lénárt, Hanea, Forgács.
Csere: Selmeczi-Tóth, Kasik M., Varga I., Endrefalvi, Kovács Zs., Truczka.
Edző: Kéri Roland.
Szarvas: Köteles – Pilán M., Bódai, Pilán R., Ilyés, Nagy S., Furár, Barna, Bojtos, Sindel, Kasik Á.
Csere: Csonka, Zima, Kepenyes, Steinmacher, Tanner, Simon, Molnár Ö.
Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Hanea (60.), ill. Bojtos (31.), Pilán M. (62.), Tanner (91.).
Kéri Roland: – A legutóbbi szarvasi párharchoz képest most sikerült végig éles meccset játszanunk, labdánk volt a döntetlenhez is a hajrában. Amíg a saját árnyékunkat nem tudjuk átlépni, addig csak álom marad a dobogós helyezés.
Somogyi János: – Az elmúlt hetek balul sikerült mérkőzései után nagyon nagy szükségünk volt a három pontra, amit egy végig nyílt mérkőzésen tudtunk megszerezni. Ennek különösen örülünk.
Alsóház
Füzesgyarmati SK–Nagyszénás SE 2–3 (0–2)
Füzesgyarmat, 60 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Füzesgyarmat: Fildan – Guruczi, Jámbor, Kis Sz., Novák R., Szilágyi, Juhász, Pardi, Pákozdi, Magyar, Hajdu.
Csere: Komáromi J., Czinege, Szőke, Novák M., Boros.
Játékos-edző: Boros Tibor.
Nagyszénás: Kolár – Styecz, Papp M., Tari, Nagy M., Kovács L., Molnár Zs., Libor, Nagy Sz., Maczik Dániel, Kerekes.
Csere: Német, Kálmán, Kocsis.
Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Juhász (60., 80.), ill. Papp M. (24.), Kovács L. (27., 50.),
Boros Tibor: – Hatvan percen át nagyon indiszponáltak voltunk. A meccs utolsó harmadára visszajöttünk a mérkőzést, akár még több gólt is szerezhettünk volna, de összességében a szénásiak megérdemelten nyertek.
Tasi Róbert: – Nyertünk! A mondandóm magamban tartom, mindenkinek jobb lesz így!
Dévaványai SE–Szeghalmi FC 5–2 (2–1)
Dévaványa, 130 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Dévaványa: Dobozi – Szász, Papp D. (Juhász), Szántó (Remeczki), Marton, Polonio-Guerreiro, Szabó E., Katona (Csordás), Kun, Bakó (Ungi), Kisari. Edző: Bereczki Árpád.
Szeghalom: Resetár – Vincze (Forrás), Mészáros Márk, Csikós (Szilágyi), Bakk, Hajdú, Hoffmann, Zsilák, Mező, Kiss T., Mészáros Máté.
Csere: Koncz, Stafán, Csaba.
Edző: Kardos Ferenc Gergő.
Gólszerző: Szabó E. (18., 45., 64.), Bakó (50.), Kisari (70. – 11-esből), ill. Mező (14.), Zsilák (90.).
Bereczki Árpád: – A mai napon nagyszerűen játszottunk, szebbnél szebb gólokat lőve, megérdemelten tartottuk itthon a három pontot. Gratulálok a csapatomnak és köszönjük a szurkolók támogatását!
Kardos Gergő: – Jól kezdtük a mérkőzést, azonban az egyenlítő gól teljesen megzavart bennünket. Ezután súlyos egyéni hibákat vétettünk, amelyek megbosszulták magukat. Ezek is mi vagyunk, gratulálok a Ványának!
Megyei II. osztály, 25. forduló
A 2–2 volt a „divateredmény” a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában. Békésszentandráson, Mezőberényben és Újkígyóson is két-két gólt szerezve osztoztak meg a pontokon a felek. Akadt egy nagy fordítás is a szombati napon.
Békésszentandráson a nehéz helyzetű hazaiak kétszer is vezettek az Elek ellen, amely előrehúzódó kapusa révén a 94. minutában egalizált másodszor. A mezőberényi rangadó is hasonló forgatókönyv szerint alakult, hiszen az őszi bajnok Doboznak kétszer kellett egyenlítenie – másodszor emberhátrányban –, hogy ne maradjon pont nélkül. A listavezető Mezőmegyernek kedvezett ez az eredmény, miután a saját meccsét hatalmas küzdelemben „behúzta”. Az alsóházi Csanádapáca sem hétköznapi meccset játszott, amely háromgólos hátrányból fordított a MÁV ellen.
B.M.
Battonyai TK–Szabadkígyósi SZSC 1–3 (0–1)
Battonya, 100 néző. Vezette: Láza András.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga P., Kovács Z., Rafael K., Czene, Mákos, Liszkai P., Nagy T., Rafael R. (Podina), Sylmetaj. Játékos-edző: Varga Péter.
Szabadkígyós: Pustea (Borsi) – Varga P. (Süli Zs.), Maglóczki, Frankó B. (Molnár M.), Milek, Hőgyes (Nagy D.), Barna, Szabó Z., Kocziha, Somogyi (Oláh G.), Faragó. Edző: Sebestyén Antal.
Gólszerző: Czene (86.), ill. Maglóczki (45.), Faragó (52.), Molnár M. (77.).
Podina László másodedző: – A mérkőzés képe alapján teljesen megérdemelt kígyósi siker született. Az erélytelen bíráskodás következtében néha elszabadultak az indulatok, bár így sem érthető a vendégkispad és néhány játékosa arrogáns viselkedése!
Sebestyén Antal: – Megérdemelt győzelem mérsékelt teljesítménnyel.
Békésszentandrási HMSE–Eleki USE 2–2 (0–0)
Békésszentandrás, 80 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Békésszentandrás: Babák – Olasz, Szabó F., Pásztor (Szabó N.), Kis L., Rohony, Tasi K., Sándor, Sztricskó, Endrefalvi, dr. Olasz (Romhányi). Edző: Kondacs Tamás.
Elek: Oláh Z. – Illés (Kacsala), Oláh A., Horváth Z. (Kászián), Püski (Szekeres), Nagy Á., Tamás, Kollát, Jepure (Juhász), Kovács Gy., Oszlács. Edző: Nagy Gergely.
Gólszerző: Sándor (46.), Rohony (76.), ill. Juhász (64.), Oláh Z. (94.).
Kondacs Tamás: – Nehéz mit mondani egy ilyen meccs után. Lehet, hogy elfogult vagyok, de megérdemeltük volna a három pontot. Ma a srácok megmutatták az igazi arcukat. Csapatként küzdöttünk, és csapatként álltunk helyt. Korrekt játékvezetés.
Nagy Gergely: – Ilyen helyzetkihasználással nem érdemeltünk többet
Mezőberényi LE–Dobozi SE 2–2 (1–1)
Mezőberény, 100 néző. Vezette: Telek András.
Mezőberény: Rau Zs. – Rau M., Durkó, Szabó Zs., Puskás (Makai), Lakatos, Machó, Burai, Zsíros P., Székely, Buczkó. Edző: Adamik Dávid.
Doboz: Démusz – Szabó B. (Nagy B.), Pojendán, Szabó R. (Ruzsa), Fehér (Molnár M.), Rácz Gy., Lukucz (Sztojka N.), Patkás, Geiger, Komlósi, Szigeti. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Machó (9.), Durkó (48. – 11-esből), ill. Burai (38. – öngól), Rácz Gy. (78.). Kiállítva: Patkás (50. – második sárga lap).
Adamik Dávid: – Sajnos nem tudunk kilépni ebből a negatív hullámból, pedig nem kevés ziccer labdánk volt. Ismét három gólt szereztünk, de így is csak egy pontra futotta.
Balog Zsolt: – Nem játszottunk jól, inkább a küzdelem dominált, a kiállítás után kaptunk észbe, hogy baj lehet. A végén kis szerencsével megnyerhettük volna a mérkőzést, bár ez a hazaiakra is igaz!
Mezőmegyer SE–Kaszaper SE 1–0 (1–0)
Mezőmegyer, 120 néző. Vezette: Bakos József.
Mezőmegyer: Antal – Takács Ákos (Séllei), Lehoczki (Lipták-Pikó), Lipták (Csepregi), Nagy B. (Takács Ádám), Nagy P., Ulrich, Kecskeméti, Szabó S., Susánszky, Popucza. Edző: Lőrinci Attila.
Kaszaper: Bordás S. – Varga P., Gulácsi, Vincze, Kasza (Tobak), Kéri, Papp T., Toll, Bok (Szemenyei), Kuli, Péli M. Edző: Kvasznovszky József.
Gólszerző: Nagy B. (38.).
Lőrinci Attila: – Több lehetőségünk volt ahhoz, hogy a szünetig akár le is zárjuk a mérkőzést. A második játékrészben érződött a hétköznapi kupameccs a lábakban, de a stabil védekezésünknek köszönhetően sikerült itthon tartanunk a három pontot. Gratulálok a csapatnak! További sok sikert kívánok a Kaszapernek!
Kvasznovszky József: – Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb hazai csapat került ki győztesen. Jó játékvezetés.
Csanádapácai EFC–Békéscsabai MÁV SE 4–3 (0–2)
Csanádapáca, 60 néző. Vezette: Brlás Zsolt.
Csanádapáca: Pós A. – Juhász, Göcző, Bozó, Bozsó M., Schmidt, Kasza, Fodor, Szabó A., Haba, Rakonczai.
Békéscsabai MÁV: Bócsik – Pálenkás, Erdélyi, Petri, Lévai (Mészáros), Matuska, Szarka, Takács K. (Takács L.), Kőszáli, Zsibrita, Gellért. Edző: Dohányos Zoltán.
Gólszerző: Bozsó M. (55.), Fodor (72.), Haba (83.), Rakonczai (89.), ill. Pálenkás (6.), Gellért (26.), Juhász (47. – öngól). Kiállítva: Göcző (92. – második sárga lap), ill. Matuska (81. – második sárga lap).
Juhász Patrik másodedző: – Háromgólos hátrányban egy fillért nem adtam volt ezért a győzelemért, de a küzdőszellemünk meghallgatásra talált Fortunánál!
Dohányos Zoltán: – Olykor kíméletlen sportág ez a labdarúgás… A hatvanadik perctől elfelejtett mindenki focizni. Gratulálok a hazai csapatnak!
Újkígyós FC–Lőkösháza KSK 2–2 (1–0)
Újkígyós, 30 néző. Vezette: Kató Benedek.
Újkígyós: Sódar – Dankó, Petrás, Darányi, Gonda, Turcsek, Vágási, Horváth R., Dunai, Budás, Csiernyik M. Edző: Bereczki Zsolt.
Lőkösháza: Hotea – Szincsák, Lakatos E., Kolozsi, Czernó, Rung, Balázs M., Barthalos, Pusztai, Puporka R., Kukla D. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Dunai (40.), Vágási (86.), ill. Balázs M. (64.), Czernó (73.).
Bereczki Zsolt: – Megvoltak a helyzeteink, bőven eldönthettük volna a meccset. Az ilyen lehetőségeket be kell rúgni, különben büntet a foci. Ideje lenne elkezdeni gyűjteni a három pontokat, mert a végén még gond is lehet.
Botás Attila: – Hajtós, kőkemény mérkőzésen mindkét csapat végig a győzelemre játszott. A végén sajnálhattuk a pontosztozkodást, de a döntetlen igazságos!
Csabacsűdi GYLSE–Végegyháza-Magyarbánhegyes 0–7 (0–2)
Csabacsűd, 140 néző. Vezette: Tóth Imre.
Csabacsűd: Kugyela – Kiss G., Borgulya, Varga T., Tofán, Király, Fügedi (Urbán), Jelen (Farkas), Sovány, Beregszászi (Gerhát), Seres. Játékos-edző: Borgulya Tamás, Sovány Pál.
VSE-MFC: Takács B. – Zsuzsa (Tóth L.), ifj. Kintner, Boros, Czene, Varga D., Matuz P. (Matuz L.), Benyó, Túri, Bozsó, Kecskés. Edző: Turcsek Zoltán.
Gólszerző: Zsuzsa (6.), Boros (18.), Matuz P. (53.), Bozsó (63., 74., 87.), Kecskés (76.).
Bogulya Tamás: – Gratulálunk a vendégcsapatnak!
Turcsek Zoltán: – A csapat végig nagy kedvvel és gólra törően játszott, így ilyen arányban is megérdemelten nyerte a mérkőzést. Jó játékvezetés!
Szabadnapos: Tótkomlósi TC
Megyei III. osztály, Északi csoport, 17. forduló
Általánosságban véve a papírforma dominált a megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság hétvégi 17. fordulójában. Az aranyéremért harcoló együttesek az Északi csoportban és délen is begyűjtötték a pontokat, így köztük a verseny változatlanul fennáll. Ráadásul többségük még a saját gólkirály-jelöltjük támogatását is szem előtt tarthatta.
Az Északi csoportban az élen álló Vésztő kétszámjegyű győzelmet aratott a tartalékos szomszédvár ellen, az üldöző Sarkad viszont a hosszabbításban szerezte meg a győztes gólt a Köröstarcsa ellen, de ez is három pontot ért, mellyel éles maradt a verseny a két gárda között. A déli szekcióban továbbra is öt együttes pályázik közel azonos eséllyel a bajnoki címre. A tabellán első két helyet elfoglaló Mezőkovácsháza és Medgyesbodzás helyzete annyival kedvezőbb a riválisoknál, hogy már letöltötte a szabadnapját.
B.M.
Mezőmegyer SE II.–Kamuti SK 2–1 (0–0)
Mezőmegyer, 30 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Mezőmegyer II.: Szalkai – Frisnyicz, Fekete G., Papp Á, Tóth M. (Csontos), Mucsi (Megyeri), Hajdú, Tóth D., Botlik (Kolláth), Vozár O. (Egeresi), Brhlik (Fabulya). Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Kamut: Viczián N. – Balogh Á. (Krizsán), Szabó Gy. (Szarvas), Mező, Hack (Knapp B.), Kocsor, Németh M., Dananaj (Fulajtár), Szalkai, Radics (Jakusovszki), Viczián B. (Gál Z.). Edző: Gál András.
Gólszerző: Egeresi (58. – 11-esből), Botlik (68.), ill. Krizsán (78.).
Laurinyecz Mihály: – A szezon egyik legszebb játékával tartottuk itthon a megérdemelt három pontot. Sajnos négy játékosunk is kényszerűség miatt lett lecserélve, nekik mihamarabbi felépülést!
Gál András: – Megérdemelt hazai siker.
Sarkadi KLE–Köröstarcsai KSK 2–1 (1–1)
Sarkad, 80 néző. Vezette: Vékony Tamás István.
Sarkad: Pribék – Csonka, Szalazsán A., Szalazsán R. (Kónya), Papp B., Zsoldos, Szabó M. E. (Szabó M.), Berke, Hrabovszki (Urbán), Mezei, Jánki I. Edző: Szűcs Egon.
Köröstarcsa: Juhász – Antal, Kukuk N., Kozák, Nagy N., Kardos M. (Hajnal), Farkas Gy., Fülöp L., Novák, Szivák, Reszelő T. (Fekete, Szentpéteri). Edző: Kis László.
Gólszerző: Szabó M. E. (26.), Kónya (91.), ill. Reszelő T. (19.).
Szűcs Egon: – Hetven percig nagy küzdelem folyt, több nagy helyzetet alakítottunk ki, de az ellenfél kontráiban is benne volt a veszély. Azután nagy nyomást helyeztünk a Tarcsára és a végjátékban megérdemelten nyertünk.
Kis László: – Mi ma igazi csapatként nagy fegyelemmel játszottunk, nem sok hiányzott, hogy megszerezzük a győzelmet. Végig nyílt volt a játék, bármelyik csapat megnyerhette volna a mérkőzést. Sajnos mi elrontottuk a meccslabdát, a hazaiak nem hibázták el ami előttük adódott, így ma ők örülhettek a végén.
Vésztői TK–Okány KSK 13–0 (8–0)
Vésztő, 70 néző. Vezette: Rácz Aladár.
Vésztő: Sándor – Tóth I. (Kovács P.), Nikula, Balázs, Szabó R., Fazekas (Lázár T.), Pap Zs. (Szabó S.), Kurucz (Gurmai), Kopács, Pálfi (Szőke), Pap Sz. Edző: Kuti István, Rábai Mihály.
Okány: Radovics – Kincses, Sági (Nagy B.), Bodó, Sújtó, Illés, Bujdosó, Tóth I., Kovács Gy., Keresztesi M., Lengyel. Edző: Varju Richárd.
Gólszerző: Fazekas (3., 14., 60.), Kopács (4., 63.), Pap Sz. (12., 37., 45., 77., 80. – utóbbi kettőt 11-esből), Pálfi (17.), Kurucz (19.), Szőke (59.).
Kuti István: – Köszönjük a vendégcsapat tisztességes hozzáállását és helytállását!
Varju Richárd: – Csütörtök este még heten voltunk. Eljöttünk, kiálltunk, és tettünk egy gesztust a Vésztőnek. Remélem, hogy a nyáron visszakapjuk! Nekünk pedig eljött a döntés pillanata.
Kötegyáni FC–Gerlai SE 0–5 (0–4)
Kötegyán, 25 néző. Vezette: Dohar László.
Kötegyán: Iszáka Sz. – Botos, Csiki D., Csikos, Csiki I., Széplaki, Csiki K., Mihály, Coita, Ungor, Nemes. Játékos-edző: Csiki István.
Gerla: Kapelláró – Gyebnár, Bereczki (Pálfi), ifj. Kiss G., Nagy Cs. (Kiss G.), Czinkóczky, Szendrődi, Farkas M. (Budai B.), Horváth Á., Hévizi, Simon. Játékos-edző: Simon Attila.
Gólszerző: Szendrődi (14.), ifj. Kiss G. (26.), Hévizi (28.), Horváth Á. (32.), Czinkóczky (73.).
Csiki István: – Az első félidőt saját magunknak tettük nehézzé, a szünet után viszont összeszedtük magunkat. Kiváló játékvezetés.
Simon Attila: – A sok helyzetnek csak a töredéke lett értékesítve a sportszerű mérkőzésen.
Szabadnapos: Bucsa SE, Zsadányi KSE

Megyei III. osztály, Déli csoport, 17. forduló
Telekgerendási LSC–Medgyesbodzás SE 2–4 (0–3)
Telekgerendás, 40 néző. Vezette: Ondrejó Gergő.
Telekgerendás: Ondos – Túróczki, Kovács I., Hudák, Szabó K., Ordó, Faragó, Hrabovszki, Ránkli M., Víg, Rafael.
Csere: Petrovszki, Juhász, Ágoston, Vida, Tóth L., Korcsok.
Játékos-edző: Ágoston Gergely.
Medgyesbodzás: Véha – Bozsár, Fazekas, Abonyi, Mittnacht, Bogár, Kovács Zs., Holecz, Bíró, Varga G., Szabó A.
Csere: Tóth K., Tassi L., Tokai T., Nagy B.
Tokai, Bíró, Nagy B., Véha.
Játékos-edző: Bíró Tibor.
Gólszerző: Hrabovszki (70. – 11-esből), Ránkli M. (85.), ill. Varga G. (4., 7., 76.), Mittnacht (42.). Kiállítva: Véha (70. – lerántotta ellenfelét).
Mezőkovácsházi TE–Kevermes SE 4–0 (1–0)
Mezőkovácsháza, 80 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Mezőkovácsháza: Nagy T. – Andrej, Ondos, Simondán, Ágoston, Kanász, Kiss Z., Csurár, Káló, Blahó, Mag R.
Csere: Ribárszki, Szokai, László, Almádi.
Edző: Bozsó Zsolt.
Kevermes: Bauer O. – Molnár K., Kovács J., Orosz, ifj. Bauer K., Torma, Pain, Kócs, Lakatos S., Mag Z., Túró.
Csere: Bauer Sz., id. Bauer K.
Edző: Hídvári Mihály.
Gólszerző: Kanász (3.), Ondos (53.), Mag R. (62., 70.). Kiállítva: Kócs (63. – törlesztés), Túró (69. – szöveg).
Medgyesegyháza SE–Jamina SE II. 0–7 (0–5)
Medgyesegyháza, 20 néző. Vezette: Czene Zoltán.
Gólszerző: Simon (5.), Aradszki (12.), Osztódi (16., 25. – 11-esből), Békési (42., 52.), Fábián (83.).
Csorvási SK–Csárdaszállási SZSK 8–0 (3–0)
Csorvás, 60 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Csorvás: Varga Á. – Mazán, Bucsek, Barkász, Gyevi-Nagy, Máriás, Varga G., Mangru, Zsiga, Szokolai, Rozsi.
Csere: Maczák, Lukács, Samu.
Edző: Könyves Balázs.
Csárdaszállás: Migale – Martinecz, Filippovits G., Kata, Rafael, Dudás, Berczi, Szabó Á., Egri, Kun, Tóth N.
Csere: Balogh S., Rávai, Barnai, Neibort.
Edző: Rácz Mihály.
Gólszerző: Bucsek (4.), Barkász (7.), Gyevi-Nagy (22., 62., 69., 89.), Lukács (58.), Máriás (60. – 11-esből).



