Közösségi oldalak

Belföld

Góleső Gyulán és Szeghalmon – Megyei foci eredmények!

Megye I. osztály, 20. forduló

Sarkadi KLE–Orosházi MTK-ULE 0–3 (0–1)
Sarkad, 60 néző. Vezette: Tihanyi Gábor. Sarkad: Sarkad: Csiki – Kovács I., Képíró, Jánki I., Oláh G., Erdei, Diósi, Szabó G., Rácz Zs., Mezei, Szilágyi L. Csere: Gyebnár, Bozsányi, Hollósi, Jánki M., Nagy B., Hrabovszki, Urbán. Edző: Balogh Csaba. Orosháza: Marunák – Varga P., Kovács D., Kasuba, Selmeczy, Harangozó, Péli, Gedó, Vincze A., Fehér, Miszlai. Csere: Dobozi, Szabó Á., Rácz A., Tóth L. Edző: Buza Barnabás, Kvasznovszky József. Gólszerző: Péli (19.), Miszlai (85.), Fehér (88.).
Az első félidőben a hazaiak lelkes játékkal próbálták ellensúlyozni az orosháziak fölényét, és egyetlen kihagyástól eltekintve jól szűrték meg a vendégek támadásait, mi több két ígéretes kontrát is vezettek, melyek kimaradtak. A második félidőben már komoly nyomást nehezedett a Kinizsi védelmére. Az utolsó 15 percben jöttek a fáradtságból eredő hibák, így a vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott (K. Zs.)

Okány KSK–Körösladány MSK 0–4 (0–0)
Okány, 500 néző. Vezette: Kovács Antal. Okány: Kurta – Szabó R., Boros, Vincze D., Kollát, Tövisháti, Kopács, Sztojka, Szalazsán, Komlósi, Bogár. Csere: Patka, Komódi, Mező, Balogh R., Tokaji, Kincses, Baksai. Edző: Szabó László. Körösladány: Nagy B. – Ruzsa, Wéber, Szántó, Farkas J., Kisari, Zelenyánszki L., Czirok, Papp Zs., Malkócs, Burai. Csere: Farkas Zs., Csicsely, Murvai, Bakk, Vajda, Urbán, Lászik. Edző: Ekker Attila, Futaki Krisztián. Gólszerző: Czirok (70.), Csicsely (74.), Farkas J. (78.).
A remek formában lévő Körösladány az első játékrészben egyáltalán nem talált fogást a rendkívül fegyelmezetten védekező hazai csapaton. Sőt talán hajszálnyival az okányiak alakítottak ki veszélyesebb helyzeteket a szórványos kontratámadásaikból. A második játékrész során a házigazdák inkább védekezésre, a vendégek pedig a támadásokra fordítottak több energiát. A 70. percben meg is lett az eredménye a folyamatos nyomásnak, amikor Czirok csúsztatott fejesével megszerezték a vezetést. Innentől pedig a pontszerzés reményében kényszerűen kinyíló hazai csapatot néhány perc alatt kétszer is újra mattolták a vendégek, és ez el is döntötte a találkozó lényegi részét, végül a hosszabbításban még Szántó is betalált kialakítva a végeredményt. (V. R.)

Gyulai TFC–Szabadkígyósi SZSC 9–0 (4–0)
Gyula, 80 néző. Vezette: Zahorán János. Gyula: Molnár – Nagy S., Magyar, Trescsula, Repinsky, Nagy G., Radics, Nyéki, Boros, Kiss T., Palik. Csere: Kajári, Nagy E., Patkás, Oláh A., Bánfi. Edző: Sajben Gábor. Szabadkígyós: Dolezsán – Ancsin, Sebestyén A., Frankó, Matuska, Mohácsi, Sebestyén M., Szabó Z., Faragó, Maglóczki, Ökrös. Csere: Hegedűs, Magyari, Oláh G., Molnár M., Nagy D. Játékos-edző: Szabó Zoltán. Gólszerző: Magyar (3.), Nagy G. (20., 48.), Nyéki (30.), Boros (32.), Bánfi (58.), Radics (63. – 11-esből, 75., 84.).
A gyulaiak végig nagy mezőnyfölényben tudták le a mérkőzést és a gólokkal sem maradtak adósak. A vendégek ezúttal alaposan elmaradtak attól a nívótól, amit tudnak és amivel ideális esetben képesek megnehezíteni a legjobbak dolgát is, így tulajdonképpen csak a hazai együttes győzelmének különbsége volt kérdéses. (V. Gy.)

Szeghalmi FC–Szarvasi FC 2–5 (0–4)
Szeghalom, 100 néző. Vezette: Hajdú Dávid. Szeghalom: Nagy Sz. – Cserna R., Pukoli, Barna, Takács J., Szalóczi, Marton, Mészáros, Seres, Szabó G., Trippon. Csere: Gál, Fazekas, Turi, Réti. Edző: Boruzs István. Szarvas: Kasik – Bány, Polonszki, Juhász, Deli, Kiri M., Magyar, Furár, Zahorán, Simon R., Styecz. Csere: Babák, Moleri, Zima, Klimaj, Pilán, Lénárt. Játékos-edző: Somogyi János. Gólszerző: Mészáros (82., 85. – 11-esből), ill. Styecz (14., 17.), Furár (22.), Magyar (30. – 11-esből), Deli (50.).
Az első félidőben a hazaiak megszeppenve játszottak, így kezdettől a vendégek akarata érvényesült a pályán, akik Styecz Milán gyors dupláját követően sem lassítottak, és már a szünetre eldöntötték a találkozó érdemi részét. A folytatást is a szarvasiak kezdték jobban, ám azután a sorozatos cserék megtörték a lendületüket. Lábra kapott a Szeghalom és a végjátékban Mészáros Máté révén elfogadhatóbbá tette a végeredményt a sárréti érzelmű szurkolók számára. (L. J.)

Gyomaendrődi FC–Jamina SE 2–2 (2–1)
Gyomaendrőd, 80 néző. Vezette: Csiszár Krisztián. Gyomaendrőd: Vastagh – Bartik, Valach, Szilágyi B., Pásztor, Szabó P., Barna V., Hunya, Piss, Hanea, Sebők. Csere: Soczó, Egri, Forgács, Kovács B. Edző: Kovács Gyula. Jamina: Démusz – Kardos T., Ulrich, Horváth M., Miklya, Kardos L., Szaszák, Darányi, Bereczki, Papp D., Bencsik. Csere: Ángyán, Leszkó, Zelenyánszki K., Németh. Edző: Pozsár Gábor. Gólszerző: Hunya (15. – 11-esből), Hanea (45.), ill. Miklya (6.), Darányi (54.).
A vendégcsapat jobban kezdte a mérkőzést, amit Miklya gólja is igazolt. A fiatal hazai együttes nehezen vette fel a ritmust, de egy gyors akció végén kiharcolt büntetővel sikerült egyenlítenie. Ez jót tett a zöld-fehérek önbizalmának, akik a szünet előtt egy újabb kontra támadás után a vezetést is megszerezték. A második félidőt is Jamina indította frissebben, ami helyzetekben, majd gólban is megmutatkozott. Ulrich Norbert kiállítása után a Gyomaendrőd már többet tett a győzelemért, végül a döntetlen igazságosnak mondható a jó játékvezetéssel társuló mérkőzésen. (V. A.)

Csabacsűdi GYLSE–Nagyszénás SE 1–1 (1–1)
Csabacsűd, 100 néző. Vezette: Láza András. Csabacsűd: Rohony – Viszkok Cs., Pecznik, Sovány, Viszkok D. (Benyó), Rafaj R., Bakró (Jelen), Sándor, Gyurik (Kiss B.), Styecz (Pecnyik), Endrefalvi. Edző: Sechna Gábor. Nagyszénás: Magony – Godár, Darida, Takács, Libor, Kukovecz, Juhász, Vajgely, Rafaj P., Kovács L., Frankó (Márk). Edző: Tasi Róbert. Gólszerző: Viszkok D. (3.), ill. Darida (44.).
A hazaiak már a találkozó legelején betalált az ellenfele kapujába, ami megzavarta az esélyesebbnek tartott szomszédvári együttest. Az első félidőben további lehetőségeket alakított, illetve hagyott ki a házigazda, ami a szünet előtt megbosszulta magát, hiszen egy kósza helyzetből egalizált a látogató. A második félidő kiegyenlítettebb játékot hozott, de már nem tartogatott újabb gólt. A vendégek pontvesztése azért is meglepő, mert az eredmény rájuk nézve volt hízelgő.

Megye II/A osztály, 14. forduló

Békésszentandrási HMSE–Mezőkovácsházi TE 3–2 (2–2)
Békésszentandrás, 80 néző. Vezette: Minda Róbert. Békésszentandrás: Buzás – Olasz István, Filyó, Mochnács, Balázs, Dernovics, Lós, Olasz Imre, Balogh M., Virág, Kovács I. Csere: Uhljár, Nemcsényi, Tasi K., Bakró, Kaszás, Kozák. Játékos-edző: Boér Zsolt. Mezőkovácsháza: Tóth K. – Laduver, Simondán, Györgyi, Csende, Mittnacht, Mag, Matuz T., Fenyves, Lestyán, Varga G. Cserék: Csicsely, Kopócs, Bíró, Andrej, Patyi, Sódar. Játékos-edző: Bíró Tibor. Gólszerző: Balázs (36., 61.), Lós (44. – 11-esből), ill. Györgyi (27.), Mag (41.).
Kiegyenlített csatát láthatott a publikum, mindkét oldalon akadtak mérsékeltebb és jobb periódusok, a hazaiak előtt azonban több lehetőség adódott. A félidő második felére felgyorsultak az események és jöttek a gólok. Szünet után óvatosabbá váltak a csapatok, de a hazaiak egy kavarodás végén ismét betaláltak. Ezt követően az utolsó félórára kitámadott a Kovácsháza az egyenlítés érdekében, de a jól záró hazaiak állták a sarat, és végül mindhárom pontot otthon tartották a döntetlen színezetű meccsen. (B. I.)

Mezőberényi LE–Dévaványai SE 1–1 (0–1)
Mezőberény, 60 néző. Vezette: Geleta Mihály. Mezőberény: Rau – Fazekas, Kéki, Tóth Cs., Durkó, Kajlik, Jónás, Olej T., Hoffmann, Adamik, Kanó. Cserék: Bereczki, Buczkó T., Benyovszki J. Edző: Benyovszki Róbert. Dévaványa: Szász – Pap Á., Papp D., Gál, Papp K., Katona, Juhász P., Szabó E., Somogyi, Ernyes, Papp V. Cserék: Végh, Nagy I., Kató, Pelyva, Szeifert. Játékos-edző: Bereczki Árpád. Gólszerző: Bereczki (83.), ill. Szabó E. (31.).
Az első félidőben jobbára a mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, kevés helyzet adódott. Ezek egyikét gólra váltotta a vendégcsapat, amely szünet után is sokáig eredményesen tartotta előnyét. A találkozó utolsó negyedében fokozta a nyomást a Mezőberény, és egy fejessel a végjátékban egyenlített is, így végül igazságosnak tekinthető pontosztozkodás született. (P. S.)

A Mezőberény csak a végén tudott kiegyenlíteni a megerősödő ványaiak ellen. Fotó: Erdős Csaba

Mezőhegyesi SE–Medgyesbodzás SE 3–0 (0–0)
Mezőhegyes, 80 néző. Vezette: Bálint Attila. Mezőhegyes: Varga P. – Czene Z., Jámbor, Varga T., Balogh D., Zsilák, Isaszegi M., Rotár, Karancsi, Faragó, Isaszegi B. Cserék: Janesz, Czene P., Boros, Szabó I., Pálhidai. Edző: Ács Levente. Medgyesbodzás: Véha – Kelemen, Fülöp, Dunai, Nagy L., Juhász K., Serbán, Sódar, Deák A., Novák, Varga V. Cserék: Szabó D., Csepregi, Balogh G., Friderikusz, Zsibrita, Kovács Zs. Edző: Mazán Zoltán. Gólszerző: Rotár (60.), Pálhidai (75., 88.).
A defenzív bodzásiak az első félidőben sikerrel fékezték meg a hazai támadókat, szünet után azonban már akadtak „rések a pajzson”, amit a hegyesiek ügyesen ki is használva bebiztosították a sikereket és megőrizték a dobogós pozíciójukat. (Sz. J.)

Dobozi SE–Csanádapácai EFC 5–0 (3–0)
Doboz, 50 néző. Vezette: Szántó Simon Péter. Doboz: Wagner – Somogyi, Szabó D., Pojendán, Tímári, Huszár A., Lukucz M., Roszik, Sztojka N., Barcsay, Szigeti J. Cserék: Szilágyi Z., Balogh Á., Hollósi, Barabás. Játékos-edző: Barcsay Attila. Csanádapáca: Csonka – Haba, Juhász, Göcző, Bozsó M., Bozsó G., Tassi Zs., Szűcs, Rakonczai, Dajka, Balassa. Csere: Vígh R., Gyallai, Mazula. Edző: Szikora Pál. Gólszerző: Pojendán (11.), Huszár A. (18.), Lukucz M. (25.), Barcsay (55.), Sztojka N. (88.). Kiállítva: Haba (53.).
Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, de doboziaknak sikerült kihasználniuk az apácaiak elemi hibáit. Szünet után már egyoldalúbb játék folyt, különösen Haba kiállítását követően. A vendégek saját kapujuk elé szorultak, csak ritkán tudtak kijönni a szorításból, így csak a különbség volt kérdéses. (T. J.)

Kunágotai TE–Végegyházi SE 2–3 (2–2)
Kunágota, 90 néző. Vezette: Telek András. Kunágota: Csomós – Kiss Cs., Sóstai, Juhász, Kecskés, Multyán Cs., Kovács A. (Multyán P.), Sirkó, Sárvári M., Balog A., Csatlós (Sárvári Á.). Edző: Multyán Lajos. Végegyháza: Németh D. – Répási, Szász, Dajcs, Zsuzsa, Bozsó, Dócza, Gazsi, Bagyinszki, Tanner (Kurta), Szlovák (Solymoskövi). Edző: Balázs József. Gólszerző: Multyán Cs (10. – 11-esből), Kecskés (16.), ill. Gazsi (3.), Bozsó (14.), Tanner (70.).
A hazai együttes alaposan felkészült a kunágotai játékosokat is soraiban tudó listavezetőből. Bő negyedórányi játék után kétszer is egalizálta a vendégek vezetését, azt követően pedig egyenrangú partnernek bizonyult. Már csak a második félidő tartogatott gólt, azt pedig a végegyháziak kunágotai támadója, Tanner Gergő szerezte, aki ezzel megmentette az éllovas becsületét.

Megye II/B osztály, 14. forduló

Újkígyós FC–Kondorosi TE 3–0 (1–0)
Újkígyós, 40 néző. Vezette: Nagy Zoltán. Újkígyós: Varró – Tóth Z., Sas, Danczik, Horváth R., Csiernyik M., Gazsó, Farkas F., Werner, Csiernyik A., Prókai. Csere: Burkus Somosi, Zatykó, Faragó, Szabó M., Oláh T. Játékos-edző: Tóth Zoltán. Kondoros: Galát – Buzás, Menárik I., Arnótzky, Gombár, Hanyecz, Paluska, Varga E., Bákai B., Tusjak, Korbely. Csere: Bákai A., Szigeti, Kurucz, Viszkok, Pusztai, Jámborcsik. Edző: Jurák György. Gólszerző: Sas (8.), Csiernyik A. (54.), Burkus (61.).

Csorvási SK–Elek USE 0–1 (0–1)
Csorvás, 50 néző. Vezette: Tóth Imre. Csorvás: Maczák – Koszna, Lengyel, Csicsely, Varga A., Csábi, Király, Zsiga N., Andrékó, Könyves, Gyevi-Nagy. Csere: Hrncsjár, Gerda T., Darida, Fabulya, Ruszin, Trenka, Szemenyei. Edző: Zsiga Róbert. Elek: Tar – Dehelán, Gyulai, Sipos, Oszlács, Kasznár, Barthalos, Bíró, Nagy L., Nagy Á., Puporka R. Csere: Kotroczó, Zemencsik, Rostás, Jepure. Edző: Turcsek Zoltán. Gólszerző: Oszlács (35.).

Békési FC–Füzesgyarmati SK II 2–1 (1–0)
Békés, 110 néző. Vezette: Rubás Zoltán. Békés: Takács M. – D. Nagy, Kis J., Minya, Reszelő J., Római, Kardos, Laukó, Kovács L., Mracskó, Balázs. Csere: Fekete, Benedek, Antal, Reszelő D., Kis A. Edző: Fekete Mihály. Füzesgyarmat: Seprenyi – Tokai, Mazán, Szőke, Vámos A., Kovács M., Vad, Zs. Nagy, Vígh L., Varga J., Már. Csere: Dóczi, Hercz, Polgárdi, Komáromi, Hegedűs, Kiss B. Edző: Fábián Ottó Olivér. Gólszerző: Reszelő J. (10.), Kardos (55.), ill. Vad (74.).

Kétegyházi SE–Gádorosi LSE 3–2 (0–2)
Kétegyháza, 20 néző. Vezette: Nagy Gábor. Kétegyháza: Durkó Á. – Medgyesi, Fettik, Kukla Á., Jova, Kukla S., Grósz, Bácsi, Dohányos, Durkó M., Simon. Csere: Szucsán, Kajári, Darócz, Gál. Edző: Szegedi Ferenc. Gádoros: Belanka – Szokolai, Máriás, Kun Szabó, Földesi, Kuli, Tóbiás, Szijjártó, Bús, Pásztor, Fejes. Cserék: Liziczai, Szijjártó D, Vecsernyés, Molnár B., Molnár G. Edző: Bodzás Ádám. Gólszerző: Fettik (59.), Simon (65.), Kajári (75.), ill. Pásztor (28.), Kuli (37.). Kiállítva: Földesi (58.).

Megye III. osztály, 16. forduló

Medgyesegyháza SE–Vésztői TK 0–0
Medgyesegyháza, 40 néző. Vezette: Pusztai Zoltán. Medgyesegyháza: Zsadány – Bácsi, Deák, Fodor R., Szabó A., Szigetvári, Holecz, Anderkó, Nagy Zs., Megyeri, Nagy B. Csere: Tóth D., Süli, Fodor, Baukó, Pós, Tanner. Játékos-edző: Megyeri János. Vésztő: Mezger – Lázár A., Balázs, Andor, Bradák, Varga T., Szabó Sz., Papp K., Gurmai, Varga S., Szabó L. Csere: Papp B., Márki-Kira Á., Szakmai vezető: Szabó Sándor.

Bucsa SE–Végegyházi SE II 7–0 (5–0)
Füzesgyarmat, 15 néző. Vezette: Szabó Csaba Pál. Bucsa: Szabics – Lengyel, Tóth K., Kulik Cs., Lázók A., Kulik K., Fábián N., Laurencsik, Lázók S., Tasi T., Kiss A. Csere: Gera, Sántha, Farkas Cs., Palotai, Juhos, Czinege. Játékos-edző: Nagy Ferenc. Végegyháza: Kunos – Sári, Adler, Farkas, Pecznyik, Gyebnár, Szakál, Andrési, Hack D., Marik, Józsa. Csere: Markovics, Molnár L. Edző: Fejes István. Gólszerző: Kulik Cs. (5.), Laurencsik (7.), Tasi T. (11., 32., 56., 59.), Lázók A. (38.).

Kamuti SK–Telekgerendási LSC 2–0 (1–0)
Kamut, 40 néző. Vezette: Jakab József. Kamut: Takács – Tóth F., Gilik, Knapp, Szalkai, Tusjak, Bán, Máté, Kóródi, Németh, Fulajtár. Cserék: Gulyás, Krizsán, Szabó Gy., Csávás, Tarkovács, Dananaj P. Edző: Galát Pál. Telekgerendás: Petrovszki L. – Szarvas, Spitzer, Ránkli M., Andó, Hekfusz, Kovács M., Fegó, Orjestyik, Brhlik, Tímár. Cserék: Marik, Nyemcsok, Kertész. Edző: Onáka Zoltán. Gólszerző: Tusjak (29.), Krizsán (69.).

A Zsadány KSE–Gerlai SE mérkőzés elmaradt!