Közösségi oldalak

Sport

Első tavaszi hazai győzelmét ünnepelhette a Termál FC

Első tavaszi hazai győzelmét ünnepelte az NB III.-as gyulai labdarúgócsapat. A Termál FC a bajnokság 21. fordulójában egy büntetővel tartotta otthon a három pontot az új idényre jelentősen megerősödő Dabassal szemben. A fürdővárosi gárda ezzel megtartotta első helyét a szintén győzelemmel záró riválisok előtt.

A Termál FC lépett fel támadólag vendégek a folytatásban szervezetten védekeztek, amivel nem igazán tudtak mit kezdeni a házigazdák. Ennek hozományaként viszonylag csendesen telt az első félidő.

A szünetben új lendületet vettek a gyulaiak. Ekkor már veszélyesebb akciókat vezettek és Zádori büntetője révén az 59. percben a vezető találatuk is megszületett. Nem érték volna be ennyivel, mindent elkövettek annak érdekében, hogy idő előtt lezárják a találkozót, de vagy a védők, vagy Berta kapus rendre az útjukat állta. Mivel a Pest megyei gárda előrejátékban nem volt ilyen jó, gyakorlatilag nem tudta veszélyeztetni a hazaiak megérdemelt sikerét. Igaz a legvégén, amikor minden mindegy alapon kitámadtak, akár pontot is menthettek volna, de a támadójuk egy szögletnél a kapufára fejelt slusszpoénként.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Gyulai TFC–FC Dabas 1–0 (0–0)
Gyula, 220 néző
Vezette: Nagy Attila László (Bán Kristóf Patrik, dr. Kulcsár Judit).
Gólszerző: Zádori (59. – 11-esből). Kiállítva: Forrai (85. – második sárga lap).

Gyula: Kertész – Szabó Zs., Sztankó, Szabó P., Krajcsó (Kukla, 91.), Zabari, Czirok, Trescsula (Zelenyánszki, 91.), Kovács Zs., Vörös (Szilágyi, 74.), Zádori. Vezetőedző: Ekker Attila.

Dabas: Berta – Forrai, Lettner (Sipos, 76.), Földeák (Kiss K., 27.), Horváth G., Dudás (Jancsó, 55.), Bence, Kiss Á., Jakab. Balogh Zs. (Ispán, 55.), Domokos Bálint. Edző: Tóth Mihály.

Ekker Attila: – Közepes első félidő után ritmust tudtunk váltani. Ha nehezen is, de megérdemelten nyertük a mérkőzést. Örülök annak, hogy a szünet utáni erőfeszítéseink eredménnyel párosult.

B.M.

Magamutogatós szatírt fogott a rendőrség Tatabányán

Szeméremsértő módon viselkedett egy férfi Tatabányán: nők jelenlétében mutogatta nemi szervét. A 30 éves borsodi férfit a rendőrök elfogták, kihallgatásán

Magyar Péter: befagyasztja a tűzifa árát a kormány az állami erdőgazdaságoknál

Befagyasztja a kormány az állami erdőgazdálkodásoknál a tűzifa árát a lakossági vevők számára a 2026. január 1-jei árakon – jelentette

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést – nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek. A

Könnyedén győzte le a Ferencváros az ETO FC-t

A Ferencváros 3–0-ra győzött a címvédő Győr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga harmadik fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésén.

50-szeres szlovák válogatott középpályással erősített a Ferencváros

Az Európa-ligában főtáblás Ferencváros labdarúgócsapata Matús Bero személyében szlovák válogatott középpályással erősítette meg a keretét. A klub honlapjának beszámolója szerint

Yamal 91 éves Barca-rekordot döntött meg

Lamine Yamal az FC Barcelona történetének legfiatalabb futballistájaként érte el és lépte is át az 50 gólos határt azzal, hogy

YouTube csatorna

Archívum