2021.04.14 02:55

Dabason szenvedett vereséget a Körösladány

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság tavaszi nyitányán a Közép csoport ezüstérmes helyén tanyázó Dabas otthonában szenvedett balszerencsés vereséget a Körösladány MSK csapata. A Sebes-Körös parti gárda játékban és helyzetekben is felvette a versenyt a házigazdákkal, nüánszok választották el a pontszerzéstől.

Az első félidőben a házigazdák próbáltak dominálni, de a ladányiak is felvették a kesztyűt, így végig nyíltsisakos küzdelmet folytatott a két csapat, több ígéretes vendéghelyzettel. A 39. percben ez góllá is érett, amikor Zelenyánszki emelése Németh elé hullott a bal összekötő helyén, aki 10 méterről a hosszú sarokba emelte azt, 0–1.

A gólszerző nem sokkal később meg is duplázhatta volna csapata előnyét, de közeli fejese mellé szállt.
Szünet után gyorsan jött az egyenlítés. Az 51. percben egy szögletnél Forgács esett össze a 16-oson belül, a játékvezető pedig büntetőt adott, amit Vladul értékesített, 1–1.


A látogatók változatlanul bátran játszottak, több ígéretes lehetőséget kidolgoztak, mégis a Dabas szerezte az újabb gólokat. A 73. percben a legaktívabb hazai játékos, Busa került helyzetbe, aki nem is hibázta el azt, 2–1.

Kilenc minutával később egy szögletrúgás után maradt egyedül Forgács, aki a zavartalanul fejelhetett a kapuba, 3–1.

Ekkor már a ladányaiaknál pályán volt a friss erő. A 91. percben Kisari kihasználta ezt egyedül tört kapura, és kicselezve a hálóőrt, beállította a végeredményt, 3–2.

Összességében a vendégek parti meccset játszottak az ezüstérmes Dabas otthonában, és a mutatott teljesítményükkel nem érdemeltek vereséget.

B.M.

NB III Közép csoport

FC Dabas–Körösladány MSK 3–2 (0–1)
Dabas, zárt kapuk mögött
Vezette: Molnár Réka (Kurinka Béla, Derda József).
Gólszerző: Vladul (49. – 11-esből), Busa (72.), Forgács (80.), ill. Németh (38.), Kisari (89.).
Jó: Busa, Forgács, Fritz, Marsa, ill. Czirok, Ruzsa, Pusztai, Szántó.

Dabas: Kersák – Dudás, Forgács, Márton, Földes (Kiss Á., 62.) – Fritz, Lévai (Kovács P., 62.), Marsa, Erdős – Busa (Horváth B., 81.), Vladul (Takács, 82.). Vezetőedző: Szabó István Gábor.

Körösladány: Ivicsevics – Prasler (Rádai, 76.), Szántó, Szabó Á., Krajcsó – Ruzsa, Pusztai – Czirok (Szabó V., 82.), Zelenyánszki (Vastag, 82.), Mácsai (Papp Zs., 79.) – Németh (Kisari, 76.). Edző: Fodor Sándor.

Fodor Sándor: – Meg kell dicsérnem a játékosokat, nagyon összeszedetten, kiválóan mozogtak a játékrendszerben. Az első félidőben nem csak a vezetést szereztük meg, de több alkalommal is százszázalékos helyzetbe kerültünk. A folytatásban, a tizenegyest megelőzően a partjelző óriási leshelyzetet engedett el. A továbbiakban is játszottuk a saját játékunkat, igazi támadó focit mutattunk be, sajnálom a csapatot mert nem érdekelt vereséget, az egyik pontra mindenképpen rászolgált volna. A teljesítményünk abszolút bizakodásra ad okot a jövőre nézve!