Közösségi oldalak

Külföld

Cristiano Ronaldo visszatér a Manchester United csapatához

Az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United pénteken bejelentette, hogy leigazolta a Juventustól az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldót, aki így visszatér korábbi sikerei színhelyére.

A portugál válogatottal 2016-ban Európa-bajnok, 36 éves sztárfutballista manchesteri visszatérése az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálat után válik véglegessé. Ronaldo 2003 és 2009 között nyolc trófeát – közte 2008-ban Bajnokok Ligáját – nyert az MU-val.

Az átigazolás pénzügyi részleteiről sem a manchesteri klub, sem pedig a Juventus nem számolt be, ugyanakkor a brit és az olasz média 25 millió eurós összegről írt, valamint arról, hogy Ronaldo két évre ír alá Manchesterben, ahová a városi rivális City is csábította. Egybehangzó sajtóértesülések szerint a játékos ügynöke, Jorge Mendes már mindenben megegyezett a Premier League-ben címvédő Cityvel, amely azonban az utolsó pillanatban kihátrált a megállapodásból, így a portugál klasszisra lecsapott a United.

Ronaldo már csütörtökön közölte Massimiliano Allegrivel, a Juventus vezetőedzőjével, hogy el akarja hagyni a torinói egyesületet. A támadó 2018-ban, 100 millió euró ellenében szerződött Olaszországba Madridból, a Juvénak pedig az volt az elsődleges célja, hogy a portugál sztár vezetésével megnyerje a BL-t. Ez végül nem jött össze a torinóiaknak, akiket Ronaldo 101 góllal segítette az elmúlt években, és ez idő alatt két bajnoki címet, valamint egy Olasz Kupát nyert az együttessel.

A támadó pályafutása első aranylabdáját 2008-ban, a Manchester United játékosaként nyerte, aztán a 2009-ben világrekordot jelentő 80 millió fontos összegért igazolt a Real Madridhoz. A 179-szeres portugál válogatott futballista a Premier League-ben 196 meccsen 84 gólt szerzett 2003 és 2009 között az MU színeiben.

MTI

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum