Elkezdődött a rájátszás a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban, a szombati nyitány csupa vendégsikert tartogatott. A legváltozatosabb csatát az orosházi és a gyomaendrődi csapat vívta, ahol a hosszabbításban alakult ki a végeredmény. A további helyszíneken nem volt ilyen kiélezett küzdelem.
Az orosházi együttest Miszlai László mesterhármasa sem tudta kisegíteni ezúttal. A támadó előbb vezetést szerzett, majd kétszer egalizált – utóbb a hosszabbításban –, ám még erre is volt válaszuk a nagy kedvvel játszó vendégeknek. A másik felsőházi mérkőzésen a szarvasiaknak szünet után sikerült megtörniük a szervezetten védekező Jaminát. összefoglalóját.
B.M.
Felsőház
Jamina SE–Szarvasi FC 0–3 (0–0)
Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Nemczov Márk.
Jamina: Jakab – Mazán, Bencsik, Raducu, Kardos, Ruzsa, Balogh Zs. (Jánovszki), Szabó L. (Bány), Balog K. (Palik), Csatlós, Kerekes (Leszkó). Edző: Mazán Zoltán.
Szarvas: Csonka – Pilán M., Nagy S. (Magyar), Pilán R. (Molnár Ö.), Furár, Barna, Simon, Bojtos (Zima), Sindel (Kepenyes), Bódai (Steinmacher), Kasik Á. Edző: Klimaj Zoltán, Somogyi János.
Gólszerző: Bojtos (52.), Furár (75.), Zima (87.).
Mazán Zoltán: – Az első félidő nagyon rendben volt, sokkal jobban játszottunk, mint pár hete Szarvason, sőt akár a vezetést is megszerezhettük volna. Amíg nem kaptuk meg a gólt, szünet után is kiegyenlített volt a játék, de amikor már kockáztatnunk kellet, az a jobb képességű ellenfelünknek kedvezett.
Klimaj Zoltán: – Az első félidőben még nem tudtuk feltörni a jaminaiak védelmét, a másodikban sokkal direktebben tudtunk támadni, ami meghozta az eredményélt. Megérdemelten szereztük meg a számunkra nagyon fontos három pontot.
Orosházi MTK-ULE–Gyomaendrődi FC 3–4 (1–2)
Orosháza, 50 néző. Vezette: Zahorán János.
Orosháza: Salka – Dénes, Darida, Ondrejó, Márk, Miszlai, Bánki-Horváth G. (Zsilák), Bánki-Horváth P., Szlovák, Halász, Bónus (Péter). Edző: Bodzás Ádám.
Gyomaendrőd: Selmeczi-Tóth – Soczó Cs., Fehér, Molnár T., Valach (Truczka), Hanea (Kovács A.), Forgács (Csipai), Kasik M., Varga I. (Lénárt), Werle (Kovács Zs.), Endrefalvi. Edző: Kéri Roland.
Gólszerző: Miszlai (10., 51., 93.), ill. Endrefalvi (38.), Varga I. (45., 77.), Molnár T. (96.). Kiállítva: Márk (94. – második sárga lap).
Bodzás Ádám: – A mai napon nem érdemeltünk pontot! Vezetésünk birtokában érthetetlen módon lassítottunk, amit ellenfelünk két góllal büntetett. A második félidőt ismét úgy kezdtük, ahogy kellett, egyenlítettünk is, majd ugyanaz következett, mint az első félidőben. Értetlenül állok a helyzet előtt, igyekszünk tanulni ebből a mérkőzésből.
Kéri Roland: – Az elmúlt heti nagy zakó után rendeztük a sorainkat. Fordulatos mérkőzést játszottunk, amely jó színvonalú is volt, mert mindkét csapat akart játszani. Amit legutóbb elvett a sors, azt most a végén visszaadta. Gratulálok a csapatnak!
Szabadnapos: Kondorosi TE
Alsóház
Békési FC–Nagyszénás SE 0–3 (0–1)
Békés, 80 néző. Vezette: Barta Tibor.
Békés: Takács M. – Marik (Apáti-Nagy), Gáspár, Reisz, Nagy P. (Rigler), Mihalik (Lipcsei), Nagy J. (Római J.), Csikós, Rózsavölgyi, Csaplár, Balázs A. Edző: Kardos Imre.
Nagyszénás: Valuk – Styecz, Nagy Sz. (Német), Tari, Kovács L., Molnár Zs., Somogyvári, Kálmán, Nagy M. (Farkas M.), Maczik Dániel, Kerekes. Edző: Tasi Róbert.
Gólszerző: Somogyvári (30., 90.), Kerekes (76.).
Kardos Imre: – Ilyenkor is szeretni kell a csapatot, amikor nem sikerül semmi. Megyünk tovább, ennél csak jobb lehet!
Tasi Róbert: – Fegyelmezett, helyenként jó játékkal sikerült megszerezni a várva várt győzelmet. Volt pár kimondottan jó egyéni teljesítmény, de csapatszinten is működött minden. Remélem lökést ad ez a győzelem mindenkinek!
Dévaványai SE–Füzesgyarmati SK 2–4 (0–3)
Dévaványa, 80 néző. Vezette: Sechna Gábor.
Dévaványa: Dobozi – Katona (Csordás), Juhász (Nagy Zs.), Szántó, Marton, Polonio-Guerreiro, Szabó E., Ungi (Remeczki), Kun, Bakó, Kisari. Edző: Bereczki Árpád.
Füzesgyarmat: Fildan – Guruczi, Jámbor, Kis Sz., Novák R., Juhász (Szőke), Pákozdi, Vígh (Boros), Magyar (Gurmai), Hajdu, Lukács (Novák M.). Játékos-edző: Boros Tibor.
Gólszerző: Kisari (63. – 11-esből), Szabó E. (83.), ill. Juhász (12.), Lukács (22., 73.), Jámbor (29.).
Bereczki Árpád: – Katasztrofális első félidő után, a másodikban már csak kozmetikázni tudtuk az eredményt, így a vendégek megérdemelten vitték el a három pontot.
Boros Tibor: – Az első félidőben több helyzetet ki tudtunk alakítani, és ezeket jó százalékban értékesítettük is. Kulcsmomentum volt, hogy mindenki alárendelte a játékát a csapat érdekeinek és alázatos volt.
Szabadnapos: Szeghalmi FC
Megyei II. osztály, 21. forduló
Csanádapácai EFC–Újkígyós FC 2–0 (1–0)
Csanádapáca, 100 néző. Vezette: Drozdik Péter.
Csanádapáca: Bozsó G. – Mag (Drozdik), Göcző, Bozó, Bozsó M., Balassa (Ádász), Fodor, Schmidt (Dániel), Kasza, Szabó A., Haba.
Újkígyós: Borbély – Kőfalvi, Horváth, Gonda, Moldován, Vágási, Turcsek, Dunai, Budás, Varga P. (Tűhegyi), Gazsó. Edző: Bereczki Zsolt.
Gólszerző: Fodor (37.), Bozsó M. (63.).
Mezőberényi LE–Szabadkígyósi SZSC 2–1 (0–1)
Mezőberény, 70 néző. Vezette: Bozó Norbert.
Mezőberény: Rau Zs. – Rau M. (Zsíros G.), Szabó Zs., Zsíros P., Durkó, Burai, Kanó, Benyovszki J., Buczkó, Lakatos M. (Fazekas), Machó. Edző: Adamik Dávid.
Szabadkígyós: Borsi (Pustea) – Papp G., Varga P., Milek, Kocziha, Somogyi (Süli B.), Frankó M. (Frankó B.), Barna (Pribojszki), Faragó, Szabó Z., Nagy Z. (Molnár M.). Edző: Sebestyén Antal.
Gólszerző: Zsíros P. (65.), Machó (70.), ill. Milek (42.).
A 91. percben Milek büntetőt hibázott.
Tótkomlósi TC–Dobozi SE 0–1 (0–0)
Tótkomlós, 150 néző. Vezette: Bálint Attila.
Tótkomlós: Varga P. – Keszeli, Barta-Vámos (Bóna L.), Jámbor G., Albert, Kocsis, Tokai, Koleszár (Skoda), Szabó S. (Makszi), Faragó, Deli. Edző: Horváth Henrik.
Doboz: Démusz – Szabó B., Fehér (Váczi), Patkás (Nagy B.), Szabó R., Rácz Gy., Huszár, Geiger, Lukucz, Komlósi (Barcsay, Szigeti. Edző: Balog Zsolt.
Gólszerző: Szigeti (56.).
Mezőmegyer SE–Battonyai TK 7–0 (2–0)
Mezőmegyer, 50 néző. Vezette: Saitz Dániel.
Mezőmegyer: Antal – Nagy P., Nagy B. (Borbás), Takács Ákos (Dowidat), Kecskeméti, Séllei (Csepregi), Szabó S., Susánszky, Lehoczki (Szilágyi), Ulrich (Takács Ádám), Lipták-Pikó. Edző: Lőrinci Attila.
Battonya: Erdélyi – Lenti, Varga P. (Podina), Szlukovinyi, Mákos, Czene, Varga N., Kotroczó, Rafael R., Rafael K., Sylmetaj. Játékos-edző: Varga Péter.
Gólszerző: Kecskeméti (29.), Lehoczki (33.), Takács Ádám (61.), Szilágyi (67.), Lipták-Pikó (70., 83., 87.). Kiállítva: Rafael R. (58. – második sárga lap).
Békésszentandrási HMSE–Lőkösháza KSK 1–0 (0–0)
Békésszentandrás, 50 néző. Vezette: Karácsony Ádám Márk.
Békésszentandrás: Babák – Olasz, Szűcs (Romhányi), Sztricskó, Rohony, Szabó F., Kis L., Tasi N., Sándor, Pásztor (Tóth M.), Endrefalvi T. (Szabó A.). Edző: Kondacs Tamás.
Lőkösháza: Orvos – Takács B., Balázs M., Rung (Bíró), Kolozsi, Barthalos, Lakatos E., Czernó, Puporka E., Pusztai (Gyulai), Puporka R. Edző: Botás Attila.
Gólszerző: Olasz (89. – 11-esnől). Kiállítva: Szabó F. (14. – második sárga lap).

Fotó: Babák Zoltán
Megyei III. osztály, Északi csoport, 14. forduló
Kötegyáni FC–Zsadányi KSE 0–6 (0–2)
Kötegyán, 30 néző. Vezette: Kis Pál.
Kötegyán: Iszáka Sz. – Csiki K., Csikos, Csiki I., Széplaki, Csiki D., Farkas L., Coita, Ungor, Kotlacsik, Botos. Játékos-edző: Csiki István.
Zsadány: Csizmadia S. – Csongrádi (Száva), Vásárhelyi, Bakó A., Fürj, Soós (Tóth P.), Csizmadia G., Komódi B., Szőrös, Szabó Dániel, Kollár Z. Edző: id. Csizmadia Sándor.
Gólszerző: Bakó A. (29., 72.), Csongrádi (39.), Szabó Dániel (58.), Kollár Z. (62., 64.).
Okány KSK–Sarkadi KLE 0–12 (0–5)
Okány, 70 néző. Vezette: Rubás Zoltán.
Okány: Radovics – Kincses, Bujdosó, Balogh L., Sánta, Juhász R. (Lengyel), Gál, Ruszó, Illés, Sujtó.
Juhász K. (Nagy B.). Edző: Varju Richárd.
Sarkad: Pribék – Csonka (Farkas K.), Papp (Urbán), Szalazsán A., Szalazsán R. (Kónya), Zsoldos (Szabó M.), Patkás S., Berke (Hrabovszki), Szabó M. E. (Szilágyi E.), Mezei, Jánki I. Edző: Szűcs Egon.
Gólszerző: Szabó M. E. (8.), Mezei (17., 37., 80.), Jánki I. (19., 53.), Szalazsán R. (38.), Kónya (56., 82.), Urbán (68.), Patkás S. (76.), Szabó M. (77.).
Gerlai SE–Mezőmegyer SE II. 1–0 (1–0)
Gerla, 40 néző. Vezette: Fűri Imre.
Gerla: Kapelláró – Horváth Á., Kis A., Nagy Cs., Ujj, Czinkóczky, Szendrődi, Farkas M., Hévizi, Simon, Sóvári. Játékos-edző: Simon Attila.
Mezőmegyer II.: Huszti (Szalkai) – Fabulya (Andó), Mucsi (Rajeczki), Egeresi (Botlik), Vida (Miklovitz), Hajdú, Tóth D., Csontos (Vozár O.), Fekete G., Tóth M., Papp Á. Játékos-edző: Laurinyecz Mihály.
Gólszerző: Simon (22.).
Köröstarcsai KSK–Kamuti SK 0–1 (0–1)
Köröstarcsa, 70 néző. Vezette: Pusztai Zoltán.
Köröstarcsa: Juhász – Nagy N., Veder, Kardos M. (Szentpéteri), Fülöp L. (Kozák), Kántor M., Novák (Hajnal), Szivák, Agárdi, Vincze (Fekete), Megyeri (Kukuk). Edző: Kis László.
Kamut: Viczián N. (Gál Z.) – Balogh Á. (Bán), Mező (Szabó Gy.), Kocsor, Németh M., Dananaj, Szalkai, Pocsai, Fulajtár (Knapp B.), Radics, Viczián B. (Jakusovszki). Edző: Gál András.
Gólszerző: Viczián B. (38.).
Megyei III. osztály, Déli csoport, 14. forduló
Csorvási SK–Medgyesegyháza SE 7–0 (1–0)
Csorvás, 50 néző. Vezette: Dohar László.
Csorvás: Németh (Maczák) – Gerda V. (Bíró), Lukács (Plesovszki), Mazán (Szatmári), Bucsek (Simon), Barkász, Gyevi-Nagy, Máriás, Varga G., Szokolai, Mangru (Zsiga).
Edző: Könyves Balázs.
Medgyesegyháza: Bacsa – Megyeri (Földesi), Stir, Uhrin, Csányi, Fűri, Szigetvári, Máris, Tóth Z., Huszárik, Szikszai. Edző: Árdeleán Demeter.
Gólszerző: Gyevi-Nagy (42.), Máriás (53.), Barkász (61.), Varga G. (70.), Bucsek (77.), Simon (86., 89.).
Csárdaszállási SZSK–Mezőkovácsházi TE 0–3 (0–1)
Csárdaszállás, 40 néző. Vezette: Ujhelyi Rajmund.
Csárdaszállás: Migale – Erdős, Martinecz, Filippovits G., Kata, Dávid, Rafael, Dudás, Egri, Szabó Á., Tóth N.
Csere: Berczi, Barnai, Neibort, Rávai, Balogh S., Malatyinszki.
Edző: Rácz Mihály.
Mezőkovácsháza: Nagy T. – Andrej, Ondos, Jancsó, Kanász, Kiss Z., Csurár, Szabó I., Káló, Multyán Cs., Mag.
Csere: Ribánszki, Multyán P., Szabó K., Szokai, Blahó.
Edző: Bozsó Zsolt.
Gólszerző: Ondos (10.), Multyán Cs. (66., 80.).
Kunágotai TE–Kardos KSK 5–1 (1–0)
Kunágota, 60 néző. Vezette: Csávás Szabolcs István.
Kunágota: Szokircsák – Veselicz (Jegyinák), Kiss, Farkas F. (Hajdú E.), Sóstai, Sárvári M., Hajdú Á., Mészár, Lakatos (Egri), Lólé K. (Varga Z.), Kovács A. (Varga B.). Játékos-edző: Korpa János.
Kardos: Oláh A. – Majoros, Horváth Z., Szekeres, Tusjak (Jurák Gy.), Szabó L. (Bagi), Korbely, Szatmári, Fejes, Kincsesi, Komáromi. Játékos-edző: Jurák György.
Gólszerző: Lakatos (2., 57., 64.), Mészár (50., 79.), ill. Szatmári (66.).




