Közösségi oldalak

Sport

A Szolnokon is túllépett a bajnok Békéscsaba

Fotó: Kiss János/szoljon.hu

Az NB III.-as labdarúgó-bajnokság vasárnapi szolnoki rangadóján annak tudatában lépett pályára a Békéscsaba 1912 Előre labdarúgócsapata, hogy az eredménytől függetlenül megszerezte a Dél-keleti csoport bajnoki címét. Mivel a délelőtti szegedi találkozón az ESMTK veszített a 27. játéknapon, ezáltal a lilák 10 pontos előnye behozhatatlanná vált a fővárosiak számára. Ez sem okozott önteltséget a viharsarkiaknál, megnyerték a küzdelmes tiszaligeti derbit.

A házigazdák sportszerűen díszsorfalat álltak kezdés előtt a kivonuló csabai játékosoknak. A vendégek már az elején túlkombináltak egy ígéretes akciót és a folytatásban is irányították a játékot, a hazaiak előtt a 16. percben adódott gólszerzési lehetőség egy kontra végén, de nem találták el a kaput. A félidő középső harmadában viszont egyre inkább felbátorodtak és gyakran okoztak fejtörést a csabaiaknak. Mivel a lilák nem igazán tudták szokásos domináló játékukat nyújtani, némileg váratlanul jött a vezető góljuk, amit Pintér fejelt közelről a 39. percben.

A házigazdák szünet után is méltó ellenfelei voltak a bajnoknak, sőt a 63. percben az egyenlítés is összejött számukra Pelles közeli fejesével. Nyomban ébresztőt fújtak a csabaiak és a frissen beállt Hulicsár szinte első labdaérintésből nagy gólt ragasztott 18 méterről. Az eseménydús meccset két piros lap is színesítette. Előbb a a másfél perce pályán lévő Sitku vált ki, amiért rátartott ellenfele lábára, majd Pusztainak kellett elhagynia a játékteret a második sárgáját követően. A slusszpoént a hosszabbításban Zádori nevéhez fűződött, aki egy balról betett labdát helyezett közelről a kapuba, ezzel végül magabiztos győzelmet aratott a Békéscsaba, amivel legfőbb riválisa botlása nélkül is bebiztosította volna megérdemelt bajnoki címét.

B.M.

NB III.-as labdarúgó-mérkőzés

Szolnoki MÁV FC–Békéscsaba 1912 Előre 1–3 (0–1)
Szolnok, 350 néző
Vezette: Kovács Gábor Péter (Nagy Márk, Vilmányi Simon).
Gólszerző: Pelles (63.), ill. Pintér (39.), Hulicsár (79.), Zádori (92.).
Piros lap: Sitku (82. – rátartás), ill. Pusztai (83. – második sárga lap).

Szolnok: Csáki – dr. Kardos (Sitku, 80.), Tisza, Szabó R., Kópis – Dósa (Fazekas, 69.), Lengyel B., Pelles (Demeter, 85.) – Antal G., Annus, Iván M. (Barna, 80.). Edző: Horváth Csaba.

Békéscsaba: Czinanó – Hodonicki (Kuzma, 55.), Albert (Kovács G., 46.), Bora – Komáromi (Hulicsár, 77.), Tóth M., Pintér (Mihály, 62.), Pusztai, Kóródi – Vólent (Zádori, 55.), Sármány. Vezetőedző: Csató Sándor.

Csató Sándor: – Azt kértem a srácoktól, hogy mutassuk meg miért lettünk bajnokot. Az első félidő első fele jól nézett ki, csak azt követően kapott lábra a tavasszal remeklő Szolnok. A szünetből visszatérve ismét irányítottuk a játékot, de egy váratlan szituációból gólt kaptunk. Szerencsére gyorsan túltettük magunkat rajta, sikerült újabb gól rúgnunk és megérdemelten nyertük meg a rangadót. Rövid lesz az ünnep, hiszen nehéz feladatok várnak még ránk.

Zsebelj be 5000 Ft Bónuszt!!!

Regisztrálj, és máris jóváírnak neked 5000 Ft-ot a Sportklub és a TippmixPro akciójában

Gyűjts be 5000 Ft-ot, majd fogadj mérkőzésekre a Tippmixpro oldalon. Minden új regisztrálónak 5.000 Ft

Egygólos Spanyol győzelem Dánia ellen

A Nemzetek Ligája A-ligájának 4. csoportjában Spanyolország hazai pályán jóval több lehetőséget dolgozott ki, mint

Magyar-holland – Emberhátrányban mentettek pontot a vendégek

A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott pénteken a holland csapattal a Nemzetek Ligája

Rafael Nadal visszavonul

Visszavonul Rafael Nadal, a spanyolok 22-szeres Grand Slam-győztes teniszezője. A 38 éves klasszis csütörtökön a

YouTube csatorna