Közösségi oldalak

Sport

A népes mezőnyben is jól helyt álltak a gyulaiak

A gyulai tíz versenyzőből és két edzőből álló küldöttsége a fővárosban, a Tüskecsarnok Sportuszodában

Negyvennégy klub csaknem hatszáz úszója lépett rajtkőre a hétvégén, a nőnapon az 50 méteres, tízpályás fővárosi Tüskecsarnokban a Budapest Kupa idei második fordulójában, köztük a Gyulai Várfürdő fiataljai.

Az egynapos eseményt nemzetközi rangra emelte, hogy az Egyesült Arab Emírségekből és a romániai (nagyváradi) ACS Swim21 Oradea klubjából is érkezett nevezés, miként a hazánkban tanuló külföldi ösztöndíjas diákokat foglalkoztató Stipendium Hungaricumból. A gyulaiak tíz versenyzője negyven rajtot teljesített, ami azt jelenti, hogy átlagban minden úszójuk négy számban indult. De ez csak átlag, ami kiderül később a vezető edző meglátásai során. Remek teljesítményüket alátámasztja, hogy a kis delegáció hat arany-, három ezüst- és hat bronzéremmel zárta a napot, amivel az éremtáblán a 14. helyen kötöttek ki.

Egyénileg az Aqua pontverseny számításban a 2009-ben született lányok között Cseresznyés Petra az ötödik helyen fejezte be a viadalt 1702 ponttal a három hátúszó számban elért eredményei alapján. A 2011-ben született fiúk között Abrudán Gábor a legelőkelőbb helyen, az élen zárt 1503 egységgel, ő is a három hátúszó szám (50, 100, 200 méteres távok) összesítése után állt az élre.

Vass Gyula, a gyulai klub vezető edzője elsőre tömören így fogalmazott: – Akadtak egyéni csúcsok, volt, aki versenyszámokat halmozott, olyan is akadt, aki hibázott vagy túlgondolta, amiből egyébként lehet tovább fejlődni és tanulni. Majd így folytatta: – Egyrészt azért utaztunk most erre a fővárosi versenyre, mert ritkán adódik meg a mieinknek, hogy Budapesten ússzanak, ráadásul most a számukra ismertelen Tüskecsarnokban bizonyíthattak. Tulajdonképpen munkából mentünk a viadalra, ez egy jó felmérő volt számunkra. Különösen úgy, hogy Cseresznyés Petra és Szász Máté hat-hat számot teljesített egy nap alatt, ráadásul az utóbbi azt is bizonyította, hogy jó erőállapotban van azzal, hogy nap utolsó, majdnem esti hatodik versenyszámában, a százméteres pillangóúszásban megjavította egyéni legjobbját.

A gyulaiak dobogós helyezései. Fiúk. 50 m pillangó, 2009-ben születettek és idősebbek: 1. Szász Máté 26,63. 50 m hát, 2011-ben születettek: 1. Abrudán Gábor 30,44. 100 m hát, 2011: 1. Abrudán Gábor 1:04,35. 200 m hát, 2009 és idősebbek: 2. Szász Máté 2:17,64. 2011: 1. Abrudán Gábor 2:18,68. 200 m vegyesúszás, 2009 és idősebbek: 3. Szász Máté 2:15,02.

Lányok. 200 m gyors, 2011: 3. Kállai Hanna 2:20,76. 50 m pillangó, 2009 és idősebbek: 3. Cseresznyés Petra 30,20. 100 m pillangó, 2009 és idősebbek: 3. Cseresznyés Petra 1:09,81. 50 m hát, 2009 és idősebbek: 3. Cseresznyés Petra 31,57. 100 m hát, 2009 és idősebbek: 2. Cseresznyés Petra 1:09,41. 200 m hát, 2009 és idősebbek: 3. Cseresznyés Petra 2:32,09. 50 m mell, 2011: 1. Gajda Anna 36,50. 100 m mell, 2011: 1. Gajda Anna 1:21,77. 2012: 2. Gál Kincső 1:35,24.

Jávor Péter

Videoton FC bejelentette Varga Roland leigazolását

A labdarúgó Merkantil Bank Ligában szereplő Videoton FC Fehérvár hivatalos oldalán jelentette be Varga Roland

Neuer bírálta, Courtois megvédte a horrorsérülést okozó Donnarummát

Megosztotta a kapustársadalmat Gianluigi Donnarumma, a PSG hálóőrének megmozdulása, amellyel súlyos sérülést okozott a Bayern

Brit Nagydíj – Norris újra győzött, a veterán Hülkenberg először a dobogón

Lando Norris, a McLaren hazai versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap Silverstone-ban, így összetettben

Nagyüzem volt az NB II-es csapatok felkészülésében

Nagyüzem volt az NB II-es osztályban. A Bp. Honvéd a Kecskemétet simán verte, a Vasas

 

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!