Közösségi oldalak

Sport

A neheze még ezután jön…

Már a legjobb 32 között bivalyerős ellenfél várt a BRSE-re a CEV-kupában, ugyanis a júliusi sorsoláson a Bielsko-Bialát szánta nekik Fortuna. Már akkor is sejthető volt, hogy nem lesz egyszerű a feladat a lengyel bajnokság egyik topcsapata ellen, hiszen a Bartlomiej Piekarczyk gárdája szettveszteség nélkül vezeti a Tauron Ligát.

Bár a mérkőzés első két pontját a lengyelek szerezték, Margarita Stepanenko révén tartotta velük a lépést a Békéscsaba. Dominika Strumilo nyitásaival épített ki szép sorozatot a BRSE és szépen fokozatosan felzárkózott egy pontra, 17-nél pedig be is érte vendéglátóját. És itt már nem volt megállás, a hajrában csak a magyar gárda birtokolt előnyt, sőt három szettlabdát is kiharcolt! Kis híján már az elsőt megcsinálta, de egy hatalmas mentéssel a lengyelek a maguk javára fordították a labdamenetet, viszont egyből outot nyitottak, vagyis huszonöt perc játék után a Csaba vezetett!

Nem erre számítottak a lengyelek, akiket igencsak felbőszített, hogy a Békéscsabáé lett az első játszma. Alaposan belekezdtek a másodikban, 5:0-val indítottak, majd elléptek 8 ponttal. Kertu Laak és Pauline Damaske gyártotta leginkább a pontokat. Simának tűnt a második szett, de Tóth Gábor együttese ezúttal is nagyon összekapta magát és többek között Glemboczki Zóra pontjaival sikerült két egységnyire felzárkóznia. Egyenlítenie azonban már nem sikerült, a hazaiak beütötték a szett megnyeréséhez szükséges két pontot.

A harmadik felvonásban nem ragadt be a rajtnál a Csaba, eleinte még felvette a tempót, de a hazaiak 3:2-nél ritmust váltottak, Tóth Gábor 9:4-nél időt kért, 11:4-nél pedig ismételt. Volt honnan visszajönni, de a lengyelek nem lazítottak a szorításon, félelmetes labdákat szedtek össze és ütőerőben is magasabb szintet képviseltek. Több esetben a BRSE is szép megoldásokkal operált és tartotta ellenfelével a lépést. Molcsányi Rita is káprázatos mentéseket mutatott be, 18:13-nál magához is hívta övéit a lengyel mester. A riadó elérte a hatást, még egy ász is összejött nekik, és ezzel a tempóval el is jutottak nyolc szettlabdáig, amikből a másodikat kihasználva átvették összesítésben a vezetést.

Az utolsó játszmában a lengyel együttes változatlan tempóval játszott. Tóth Gábornak már korán időt kellett kérnie. A hazaiak teljesen átvették az irányítást, olyan helyzetekből is pontot szereztek, ahonnan szinte elképzelhetetlennek tűnt, és 18:8-nál már tízpontos fórnak örülhettek. Annak már annyira nem, amikor Julia Nowicka sárga lapot kapott, de emiatt sem igazán kellett, hogy fájjon a fejük, ugyanis megnyugtató előnyt építettek ki, Regiane Bidias ászával pedig lezárták a mérkőzést.

A visszavágót november 15-én, szerdán rendezik Békéscsabán.

CEV-kupa női röplabdamérkőzés

BKS Bostik ZGO Bielsko-Biala (lengyel)–Swietelsky-Békéscsaba 3:1 (–22, 21, 17, 12)
Bielsko-Biala, 1000 néző
Vezette: Zdenek Grabovskyi, Serhiy Hulka (cseh, ukrán).

Bielsko-Biala: Nowicka 7, Pacak 9, Borowczak 2, Laak 13, Majkowska 6, Damaske 19. Csere: Mazur, Nowak (liberók), Abramajtys, Bidias 18, Ciesielczyk. Vezetőedző: Bartlomiej Piekarczyk.

BRSE: Glemboczki 11, Strumilo 14, Stepanenko 6, Bodnár, Pintér 8, Aydinogullari 7. Csere: Molcsányi, Kertész (liberók), Kump 1, Kotormán, Stanchulova 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása. 1. szett: 5:4, 12:7, 14:13, 19:21. 2. szett: 5:0, 11:4, 15:8, 19:11, 23:21. 3. szett: 6:3, 11:5, 19:13, 21:16. 4. szett: 6:3, 10:4, 19:8, 24:12.BKS Bostik ZGO Bielsko-Biala (lengyel)–Swietelsky-Békéscsaba 3:1 (–22, 21, 17, 12)

Bartlomiej Piekarczyk: – Nagyon nehéz volt ez a meccs, de erre is számítottunk. Nagyon jó csapat a Békéscsaba, alaposan kielemeztük a bajnoki mérkőzéseiket és a játékosaikat. Persze ezek után is elvárom, hogy a saját játékunkat játsszuk, mert amikor visszaesik a szintünk, az ellenfél ezt ki is használhatja. Ez történt ma is az első szettben, pokoli nyomás alá helyeztek minket, ezen el kell gondolkoznunk a visszavágó előtt.

Tóth Gábor: – Az elején bejött az, amit szerettünk volna. Nagy lehetőséget hagytunk ki, még egy szettet nyerhettünk volna. Ez benne volt, különösen a második szettben, amikor visszajöttünk nagyobb hátrányból, aztán persze rohantunk az eredmény után, mert mindig beragadtunk az elején, majd totálisan pontatlanná váltunk, még védekezésben is. Amivel végig elégedett lehettem, az a nyitás volt. A visszavágóra sokkal jobb egyéni teljesítményekkel akarunk készülni és ott még lehet esélyünk.