A Mezőkövesd otthonában győzte le a Paksot – NB I. eredmények

Péntektől nagy menetelésbe kezdtek az OTP Bank Liga csapatai: tíz nap alatt három mérkőzés várt minden csapatra. A 14. fordulóban két csapat is új edzővel játszott. A pénteki első játéknapon a Puskás Akadémia 2-1-re nyert Újpesten.

Péntek

Újpest FC-Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)
Gólszerzők: Onovo (75.), illetve Mance (53.), Plsek (71.)
Újpest: Banai – Pauljevic, Kutrumpisz, Baosic, Antonov – Csongvai (Szakály P., 86.), Mitrovic (Perosevic, 74.) – Simon (Bacsa, 86.), Onovo, Beridze – Tallo
Puskás Akadémia: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Spandler, Nagy Zs. – Plsek – Slagveer, Baluta (Urblik, 80.), Knezevic (Nunes, 89.), Kiss T. – Mance (Vanecek, 90.)

A közepes iramú, de alacsony színvonalú első félidőben az Újpest tíz percig tudott kezdeményezni, majd a letámadásra váltó vendégek kerültek mezőnyfölénybe. Miután mindkét oldalon sok volt a technikai hiba és az eladott labda, ritkán adódott lehetőség a kapuk előtt. A 17. percben Pauljevic mentett a gólvonalról, majd a felcsúti ismétlést Banai hárította, a túloldalon Simon és Tallo találta el a kaput. Nagy lendülettel és két lehetőséggel kezdte a második felvonást az Újpest, de az 53. percben Mance révén mégis a vendégek tudtak vezetést szerezni. A folytatásban a felcsútiak játszottak veszélyesebben, a 71. percben szöglet utáni fejessel Plsek duplázta meg az előnyüket. Négy perccel később Onovo szépített, de a hazaiak a hajrában már nem tudtak egyenlíteni, miközben a túloldalon Mance eldönthette volna a találkozót, ám kétszer is kapu fölé lőtt ígéretes helyzetben. A lila-fehérek sorozatban hatodik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek a bajnokságban, két döntetlen mellett negyedszer kaptak ki. A Puskás Akadémia ellen 2018 októbere óta nyeretlenek pályaválasztóként, azóta negyedszer kaptak ki a felcsútiaktól, akik immár négy forduló óta veretlenek az OTP Bank Ligában: három győzelem és egy döntetlen a mérlegük ebben az időszakban.



Szombat

Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 0-0
Kisvárda Master Good: Minca – Melnyik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz (Karaszjuk, 87.) – Navratil (Zlicic, 65.), Bumba, Sassá (Horváth Z., 65.) – Camaj (Jelena, 87.)
Budapest Honvéd: Tujvel – Mezgrani, Baráth, Kamber, Batik, Tamás K. – Gazdag, Hidi, Aliji (Szendrei, 60.) – Balogh N., Eppel (Zsótér, 86.)

A házigazdáknál koronavírusos megbetegedése után visszatérhetett a kispadra a vezetőedző, Supka Attila, a vendégeknél pedig a hét közben menesztett Bódog Tamás helyett már az a Pisont István irányított, akivel az előző szezonban Magyar Kupát nyert a csapat. Az első félidőben a mezőnyjáték dominált, némi kisvárdai fölénnyel. Helyzetek csak elvétve alakultak ki, az egyik oldalon Melnyik két átlövése jelentett veszélyt, míg a hazai kapu előtt Eppelnek volt egy elpuskázott lehetősége. A játékrész utolsó harmadában rengeteg hiba tarkította a játékot. A szünet után aktívabbá váltak a fővárosiak, többet támadtak, a házigazdák pedig kontrákkal próbálkoztak. Ezek sokszor veszélyt jelentettek Tujvel kapujára, de vagy a hálóőr hárított, vagy célt tévesztettek a kisvárdaiak. A hajrában mindkét csapat hajtott a győztes gólért, de ez végül nem született meg, így maradt a döntetlen. A hazaiak immár hét meccs óta veretlenek a bajnokságban – sorozatban harmadszor játszottak 0-0-t -, a kispestiek pedig nyolc mérkőzés óta nyeretlenek.



Ferencvárosi TC-ZTE FC 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Laidouni (67.), Baturina (69.)
Ferencvárosi TC: Dibusz – Botka, Dvali, Blazic, Heister – Laidouni, Somalia (Haratin, 81.) – Mak (Uzuni, 81.), Isael (Zubkov, 60.), Nguen (Sigér, 71.) – Boli (Baturina, 60.)
ZTE FC:
Demjén – Lesjak (Kovács B., 76.), Szépe, Bobál D. – Vass P., Favorov (Tajti, 71.), Sankovic, Bedi, Gergényi (Németh E., 76.) – Babati (Zimonyi, 71.), Dragóner (Könyves, 56.)

Noha nézők nem lehettek a stadionban, a hazai szurkolótábor helyén hatalmas “szép volt fiúk” felirat volt olvasható a lelátón a csapat Bajnokok Ligája-csoportkörös szereplésére utalva. A mérkőzés elején kifejezetten bátor futballal rukkolt elő a Zalaegerszeg, amelynek több helyzete is akadt az első félidőben. Ziccere az éllovas zöld-fehéreknek is volt, de Isael közelről éppen Demjén kezébe fejelt. Noha az iram a későbbiekben sem esett vissza, a kezdeti rohamok után kevesebb helyzet volt, mert mindkét gárda védelme kiváló munkát végzett a szünetig. A vendégek a folytatásban is szervezetten és stabilan játszottak, így az esélyesebb FTC nem igazán tudta megbontani védekezését. A játékrész derekán aztán megrázta magát a hazai csapat, amely három perc alatt három helyzetből kétszer is betalált, ezzel eldöntötte a három pont sorsát. A hátralévő időben a zöld-fehérek biztosan őrizték meg előnyüket a lefújásig. A fővárosiak immár három és fél éve veretlenek hazai pályán az NB I-ben, legutóbbi 14 bajnoki összecsapásukat kivétel nélkül megnyerték a Groupama Arénában.



MOL Fehérvár FC – Budafoki MTE 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Alef (5.), Petrjak (14., 36.), Rus (55.), illetve Kovács D. (93.)
MOL Fehérvár FC: Rockov – Rus, Stopira, Fiola (Zeke, 82.) – Bolla (Bamgboye, 67.), Pinto, Alef (Nyári, 67.), Houri, Hangya – Zivzivadze (Géresi, 67.), Petrjak (Szabó L., 82.)
Budafoki MTE: Póser – Huszti A., M. Nikolic (Venczel, 90.), Romic, Medgyes (Margitics, a szünetben) – Micsinai, Oláh B. – Kovács D., Kulcsár K. (Lőrinczy, 58.), Takács R. (Szabó M., 58.) – Zsóri (Ihrig-Farkas, a szünetben)

A Fehérvár Nikolics Nemanja, Nego Loic és Boban Nikolov nélkül kezdte a meccset, őket a szakmai stáb nem jelölte keretbe, mert a koronavírustesztjük kétes minősítést kapott. Az újabb vizsgálat negatív eredményt hozott, de a kockázatok kizárása érdekében nem léptek pályára. Mindez nem látszott a fehérváriak játékán, akik a brazil Alef első NB I-es góljával vezetést szereztek, majd Ivan Petrjak találatával megduplázták előnyüket az első negyedóra végén. A folytatásban többet próbálkozott a Budafok, de kapura kevés veszélyt jelentett. Egy védelmi hibát kihasználva a szünet előtt háromgólosra nőtt a hazai előny, ismét Petrjak volt eredményes. A második félidőre sem sokat változott a játék képe, a fehérváriak támadtak többet és Rus Adrián fejesével ismét eredményesek voltak. A vendégek a cseréktől lendületesebbé váltak, akadt néhány gólt ígérő támadásuk, végül a szépítő találat is összejött Kovács Dávid révén.



Vasárnap

Mezőkövesd Zsóry FC-Paksi FC 4-3 (2-1)
Gólszerzők: Karnyicki (20.), Besirovic (39.), Vutov (52.), Pillár (79.), illetve Ádám (37., 57., az elsőt 11-esből), Bognár (93.)
Mezőkövesd: Szappanos – Farkas, Karnyicki, Pillár, Neszterov – Besirovic, Berecz, Cseri (Martic, 65.), Vadnai (Vajda, 89.) – Szerderov (Vutov, 51.), Nagy D. (Jurina, 65.)
Paks: Hegedüs – Szélpál, Böde (Kulcsár, 13.), Gévay (Haraszti, a szünetben) – Osváth (Csősz, 76.), Kulcsár, Balogh (Szakály, a félidőben), Szabó – Bognár, Ádám, Sajbán (Nagy R., 68.)

Mozgalmas első félidőt produkált a két csapat. Határozottan kezdett a Mezőkövesd, 45 másodperc elteltével a kapufát találta el Nagy Dániel, majd a hatodik percben újabb nagy helyzet adódott a hazaiak előtt. A vezetést egy távoli lövéssel szerezték meg nem sokkal az után, hogy a vendégeknél a megsérült Bödét le kellett cserélni. Mezőnyben kiegyenlített volt a játék, de kapura veszélyesebben futballozott a Mezőkövesd, így némiképp váratlanul jött az egyenlítés. A vendégek büntetőből voltak eredményesek, melyet Sajbán harcolt ki azzal, hogy a 16-oson belül cselezgetett és akasztották. Az összességében veszélyesebben támadó hazaiak azonban nagyon gyorsan ismét magukhoz ragadták a vezetést.

Szerderov (j) küzd Szélpállal Fotó: Mezőkövesd Zsóry Fc

A második félidő elején pedig még kedvezőbb helyzetbe kerültek, pár másodperccel beállása után Vutov élt egy nagy lehetőséggel. Nem nyugodhattak azonban meg a mezőkövesdiek, mert hamar jött a szépítés, majd a Paks nagy erőket mozgósított az egyenlítésért. A vendégeknél Ádám Martin két gólt szerzett, de hiányzott a támadó alakzatból a góllövőlista éllovasa, Hahn János, aki betegség miatt nem játszhatott.
A hajrában ismét eredményes Mezőkövesd megérdemelten nyert, mert sok helyzetet alakított ki, és a 13 mérkőzésen szerzett tíz góljához ezen az egy mérkőzésen négyet tett hozzá. A Paks ezúttal nem volt annyira szervezett, mint a korábbi hetekben, és bár a ráadásban még szépített, pont nélkül maradt.

MTK Budapest-Diósgyőri VTK 1-0 (0-0)
Gólszerző: Kata (91.)
MTK: Mijatovic – Ikenne-King, Varju, Ferreira, Herrera – Cseke – Gera (Barna, 93.), Kata, Dimitrov (Schön, 78.), Prosser (Biben, 95.) – Miovski
Diósgyőr: Antal – Sesztakov, Karan, Hegedűs, Memolla – Márkvárt, Max – Hasani (Korbély, 73.), Rui Pedro (Iszlai, 88.), Grozav – Ivanovski

A kezdés után nem sokkal máris az MTK irányított, de a fegyelmezett diósgyőri védelemmel szemben csupán egy-két lehetőséget tudott kialakítani, azokat is jobbára szögleteket követően. A DVTK az első félidő elején és hajrájában tudott némi zavart kelteni, attól eltekintve azonban alig vezetett támadást.
A második félidő nagyobb része is meddő hazai mezőnyfölényt hozott, Miovski ziccerét azonban bravúrral hárította Antal. A diósgyőri kapus a 73. percben is főszerephez jutott, amikor Cseke büntetőjét, majd az ismétlésnél Miovski lövését is védte. A DVTK néhány kontrából jelentett némi veszélyt, míg a hajrában a cserejátékos Schön hagyott ki újabb nagy hazai helyzetet, amikor a félpályáról indulva már mindenkit kicselezett, de éles szögből csak az oldalhálót találta el. A találkozó végül a 91. percben, Kata átlövését követően dőlt el.
A sereghajtó Diósgyőr a bajnokságban immár egymást követő négy fordulóban nem tudott pontot szerezni, és hatodik idegenbeli fellépésén a hatodik vereségét szenvedte el.


Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.
A Keleten olvasása ingyen van, de a működtetése nem! Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!