A Füzesgyarmat nyerte a keleti rangadót az NB III-ban

Nagy csatában a Füzesgyarmati SK csapata nyerte a keleti rangadót a Jászberény ellen az NB III-ban.

A tavaszi idényről előrehozott első fordulóban rangadót nyert a Füzesgyarmati SK NB III-as labdarúgócsapata. A sárrétiek történelme során először győzték le a Jászberényt, ezzel megtartották 4 pontos előnyüket a tabella élén.

A vendégek kezdtek agilisabban, de a kezdeti lendületük tíz perc után alább hagyott, és átvette az irányítást a gyarmati együttes. A fölénye a 19. percben góllá is érett, amikor egy hosszan keresztbe ívelt labdát Fejes vett le a bal szélen, majd átjátszotta azt a túloldalon érkező Achim Sebastianhoz. A szélső az ötös sarkáról visszafejelt a második hullámban érkező Székely Dávid elé, aki 13 méterről kapásból lőtt félmagasan a kapu jobb oldalába, 1–0.


A második félidőben sem változott jelentősen a játék képe. A hazaiak kezdeményeztek többet, folyamatosan akadtak gólszerzési lehetőségeik, de nem tudták azokat gólokra váltani. A 70 perctől a mély talajú pályán egyre inkább kettészakadt a játék. A kétékes játékra váltó Jászberény felívelésekkel próbált tőkét kovácsolni magának, de a hazaiak is szerkezet váltottak, ezzel kioltva a látogatók támadópotenciálját. A vendégek a hajrára a védekezésük stabilitását is feladták, ennek következményeként kontrákból többször is ziccerbe került a sárréti csapat, és a 91. percben sikerült bebiztosítania a győzelmét is. Egy ellentámadás során az üres kapuig játszott ziccert követően Lukács Zsombor pár lépésről passzolt a hálóba, 2–0.

NB III Keleti csoport, 16. forduló

Füzesgyarmati SK–Jászberényi FC 2–0 (1–0)
Füzesgyarmat, 280 néző
Vezette: Nagy Norbert (Szabó Ferenc Szilárd, Kovács Zoltán).
Gólszerző: Székely (19.), Lukács (91.).

Füzesgyarmat: Fildan – Vincze, Benkő-Bíró, Raducu, Fejes – Toca, Achim Á. (Villand, 92.) – Achim S. (Lukács, 77.), Constantinescu, Pataki (Katona Gy., 68.) – Székely. Szakmai koordinátor: Boros Tibor. Vezetőedző: Csillag László.

Jászberény: Miski – Szemere, Lakatos B., Lakatos G., Ludasi – Sándor I. (László, 62.) – Gresó, Király O. (Nagy Sz., 76.), Szöllősi (Szabó T., 87.), Süttő – Pálinkás G. Edző: Német Gyula.



Hirdetésblokkolóval néznéd oldalunkat, és ettől mi éhen halunk.
A Keleten olvasása ingyen van, de a működtetése nem! Szerzőink és családjaik táplálkoznak, és ami fontosabb, rendszeresen tankolnak, természetesen pénzért. Nyugi, reklámaink egyáltalán NEM zavaróak illetve tolakodóak!