A forduló, de lehet a szezon leggyorsabb góljával indult a mérkőzés, hiszen alig telt el 20 másodperc és Harsányi középre ívelését benézték a védők, de Mergl kapus is, így máris megszerezte a vezetést az Előre (1-0).
Szinte fel sem ébredttek az álomszerű kezdésből, máris jött a második, amikor egy beívelést követően Hodonicki fejelt a hálóba (2-0).
Teljes kapituláció a vendégeknél, hiszen 18. percben Czékus szaladt el a jobb oldalon és mintaszerűen tálalt Mikló elé, aki nem hibázott (3-0).
A folytatásban próbálta rendezni sorait a Soroksár, de egy szabadrúgást és egy formásabb támadást eltekintve Uram kapusnak nem nagyon akadt dolga. A 28. percben majdnem jött a negyedik, amikor egy szabadrúgás-variációt követően majdnem sikerült ismét betalálni a hazaiaknak. A 35. percben egy újabb szabadrúgás után Tóth Máté beívelését Czékus fejelte a kapuba (4-0).
A 38. percben szépített a vendég csapat, egy védelmi hibát követően Lovrencsics oldotta meg egyedül (4-1).
A 38. percben Uram kapusnak kellett védeni egy élesen kapura lőtt labdára – próbálták megnyomni a hajrát a vendégek. A 42. percben egy csabai szöglet után nem sok kellett volna az ötödikhez, végül a kapu mellé ment a labda. A két perc hosszabbításban pedig már nem változott az eredmény.
A félidőben három helyen is változtatott Lipcsei Péter, Köböl, Kundrák, Halmai helyén Dobos, Somfalvi és Korozmán folytatta. Az 52. percben egy szöglet után, szinte a semmiből jött a vendégek újabb találata, Németh Erik fejelt védhetetlenül a kapuba (4-2). Az 54. percben – nem bántva a játékvezetőt -, de elengedett egy hatalmas lest, amiből majdnem gól született. A 72. percben Harsányi szabadrúgása okozott zavart ismét a soroksári védelemben, de Kuzma sajnos csak a kapu fölé tudta irányítani a labdát. A 74. percben Lovrencsics szaladt lesre, ezt a szituációt már helyesen ítélte meg mindenki. A 89. percben Dragonert csak üggyel-bajjal tudtták megállítani a hazaiak a tizenhatoson belül.
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
Békéscsaba 1912 Előre FC–Soroksár SC 4–2 (4–1)
Békéscsaba, 620 néző
Vezette: Ujhelyi Tamás (Punyi Gyula, Márkus Péter).
Gólszerző: Harsányi (1.), Czélkus (6., 35.), Mikló (18.), ill. Lovrencsics (38.), Németh E. (52.).
Békéscsaba: Uram – Kuzma, Csató M., Mikló (Pelles, 75.) – Gyenti, Viczián, Tóth M. (Kovács K., 75.), Hodonicki (Hursán, 65.), Kővári – Harsányi (Ferencsik, 65.), Czékus (Kóródi, 91.). Vezetőedző: Csató Sándor.
Soroksár: Mergl – Nagy O., Chyreme, Csemer, Németh E. – Vass Á., Köböl (Somfalvi, 46.) – Manner (Dragoner, 82.), Halmai (Korozmán, 46.), Kundrák (Dobos, 46.) – Lovrencsics B. (Bagi, 82.). Vezetőedző: Lipcsei Péter.
