Dévaványán és Szarvason is felfüggesztették a sporttevékenységet a klubok a koronavírus miatt!

A DSE elnöksége az alábbi közleményt tette közzé, illetve juttatta el portálunkhoz a mérkőzések halasztása ügyében.

Egyesületünk azért látta megfontolandónak a hétvégi bajnoki mérkőzéseinek halasztását, mert úgy ítéltük meg, hogy a jelenleg rendelkezésre álló információk, ismeretek mellett nem lehet felelősségteljes döntést hozni sportolóink, illetve az ő és saját környezetünkben élők egészsége vonatkozásában.

Nagy kérdés számunkra, hogy az elrendelt veszélyhelyzet ideje alatt hogyan, milyen módon várható el sportolóinktól, hogy versenyeken, mérkőzéseken képviseljék egyesületünket. Különösen kényes kérdés ez, az utánpótlás korú sportolóknál. Felnőttek esetében mindenki saját maga dönt arról, hogy miben vesz részt, de 18. év alatti sportolóknál a törvényes képviselő(k) hozzájárulása, beleegyezése nélkül nem várhatjuk el a sporttevékenységet.

Tudjuk, hogy a mindennapi tevékenységeink során számos eshetőség akad a betegség terjedésére, azonban úgy gondoljuk, hogy a sporttevékenység szünetelésével eggyel kevesebb a kockázati tényező. A magunk részéről ezzel tudunk segíteni abban, hogy csökkentsük a várható negatív hatásokat, az egészségügyi ellátórendszer hirtelen leterhelését. A fertőzéssel érintett országokban tapasztalható tendenciákból lehet következtetni a nálunk bekövetkező eshetőségekre is, ezért talán érdemes megfontolni azon korlátozó, önkorlátozó lépések megtételét is, amelyeket a jelenlegi esetszám még nem feltétlenül indokol.

Mindezek mellett a mi szintünkön a sport a kikapcsolódás, szórakozás eszköze, járványügyi intézkedések közepette azonban ezen fogalmak nem feltétlenül tölthetőek meg tartalommal.

Ennek tükrében elengedhetetlennek tartjuk, hogy a sportolóink, illetve a környezetünkben élő emberek egészségének védelme, a fertőzés kockázatának csökkentése érdekében az utánpótlás bajnokságok mellett, illetve minden jelentős futball bajnokság, sportesemény mintájára, a magyar felnőtt bajnoki küzdelmek is felfüggesztésre kerüljenek, anélkül, hogy sportolói érintettségre derülne fény. A magunk részéről nem tartjuk szükségesnek, és felelős magatartásnak amatőr szinten a mérkőzések megrendezését, ezért a veszélyhelyzet ideje alatt nem kívánunk mérkőzést játszani.

Szeretnénk megköszönni a hétvégén soros ellenfeleinknek (Kétegyházi SE, Csabacsűdi GYLSE, Berényi Gyermek FC) álláspontunk elfogadását, a halasztásban való közreműködésüket, és a sportszerű hozzáállásukat. Bízunk benne, hogy rövid időn belül pótolhatjuk a mérkőzéséket, és teljes értékű bajnokságokban tudunk szerepelni.

Dévaványai Sportegyesület
dr. Szitás László elnök

Átmenetileg felfüggesztette tevékenységét a Szarvasi FC

A koronavírus veszélye miatt a Szarvasi FC háza táján elnökségi döntés alapján szombattól valamennyi korosztályos- és felnőtt csapat tevékenységét felfüggesztették határozatlan időre. A klub labdarúgói polgármesteri határozat alapján az Erzsébet-ligeti sporttelepet sem használhatják, melyet további intézkedésig bezártak.

Close