Közösségi oldalak

Kultúra

Nyílt napot tart szombaton a Szent András Sörfőzde

Nyílt napot tart szombaton a Szent András Sörfőzde

Május 25-én, szombaton újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. A kezdeményezés célja, a korábbi évekhez hasonlóan az, hogy egyenesen a sörfőzdékhez vigye a sörszerető, illetve a gasztronómia iránt érdeklődő közönséget.


A rendezvényen résztvevő kisüzemekben lehetőség lesz a főzde bejárására, sörkóstolásra és -vásárlásra is.

Programok Békés megyében

Békésszentandráson félóránként indulnak üzemlátogatások szombaton, amelyek után kvízt tölthetnek ki a vendégek. Lesz darts és csocsóparti, a grillteraszon pedig ínycsiklandó ételek készülnek majd.

Idén a Nyitott Főzdék Napja kiemelt témája a „sör és a fűszer”, a különféle fűszerek használata ugyanis évszázadok óta végigkíséri a sörfőzés történetét. A Nyitott Főzdék Napja látogatói a rendezvény napján a www.nyitottfozdek.hu oldalon szavazhatnak kedvenc fűszeres sörükre. A rendezvény honlapján megtalálható a részletes program, illetve térképen is böngészhető a helyszínek listája.

Facebook esemény:
https://www.facebook.com/events/358376716938329

Így győzte le a Siófok a Pénzügyőr csapatát

Farkas Tamás és Mervó Bence góljával fontos győzelmet szerzett a Pénzügyőr ellen a Siófok csapata. The post Így győzte le

Négy pontot vonnak le az újonc Tiszakécske csapatától

Négy pont levonásával sújtotta az MLSZ Versenybizottsága a másodosztályban újoncként szereplő Tiszakécske csapatát. A Tisza-partiak játékosuk, a télen az NB

Bajnokok Ligája – A szezon legjobb meccsén egygólos előnyt szerzett a PSG a Bayern ellen

A címvédő Paris Saint-Germain hazai pályán 5-4-re legyőzte a Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első, keddi mérkőzésén. A

Nem bírt a Soroksárral a Honvéd

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gól nélküli döntetlent játszott vendégével, a bennmaradásért küzdő Soroksárral a labdarúgó NB II 27. fordulójának

 

YouTube csatorna

Archívum