Húsz éve hunyt el Zámbó Jimmy

Pontosan húsz éve, hogy a 90-es évek egyik legsikeresebb előadóművésze, Zámbó Jimmy tragikus módon, egy fejét ért lövés okozta sérülés következtében hunyt el.

2001. január 1-jén Zámbó Imre és felesége még az újévet ünnepelte, másnap hajnalban pedig az énekes

Beretta típusú pisztolyával főbe lőtte magát.

Felesége 9 évvel későbbi visszaemlékezése szerint meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver.

Két lövés után kiürítette a tárat, majd a feleségére fogta, s hogy megnyugtassa őt, nincs benne több lőszer, a saját halántékára célozva sütötte el újból.

A Honvéd Kórházban délelőtt belehalt sérüléseibe. Több tízezren kísérték a temetést, amikor az énekest örök nyugalomra helyezték Csepelen.

Zámbó Jimmy sírja a Csepeli temetőben

Az előadóművész halála után kilenc évvel a feleség visszaemlékezése szerint Jimmy meg akarta mutatni neki, mekkorát szól a fegyver.

Zámbó Jimmyt a szakma nem szerette, emiatt rengeteg tüske volt benne, miközben a legtöbb lemezt ő adta el. Nem igazán voltak zenész barátai, s voltak időszakok, amikor még a dalait sem játszották se a rádióban, se a televízióban. Négy és fél oktávos hangterjedelméről azonban a mai napig legendák keringenek. Ilyen, világszinten is ritkaságnak számító hangterjedelme rajta kívül csak Szegedi Molnár Gézának volt, manapság pedig Vásáry André dicsekedhet vele.

Utolsó koncertjét 1999 novemberében tartotta.