Közösségi oldalak

Kultúra

Elhunyt Donald Sutherland

Hosszan tartó betegség után 88 éves korában meghalt Donald Sutherland. A Primetime Emmy- és kétszeres Golden Globe-díjas kanadai színész élete során temérdek kasszasikert hozó alkotásban szerepelt, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia pedig 2017-ben Életműdíjjal jutalmazta munkásságát – annak ellenére, hogy Oscarra sosem jelölték.

Halálhírét fia és színésztársa, Kiefer Sutherland jelentette be.

Nehéz szívvel mondom, hogy édesapám, Donald Sutherland elhunyt (…) Szerintem az egyik legfontosabb színész a filmtörténetben. Soha nem rettent el egy szereptől, legyen az jó, rossz vagy csúnya. Szerette, amit csinált, és azt csinálta, amit szeretett, és ennél többet nem kívánhat az ember. Ez a jól megélt élet

– búcsúzott tőle az X-en.

Donald Sutherland 1935. július 17-én, Donald McNichol Sutherland néven látta meg a napvilágot a New Brunswick állambeli Saint Johnban. Édesanyja matematikatanár volt, édesapja értékesítési területen dolgozott, és a helyi közüzemi vállalatot irányította, így korántsem volt kézenfekvő az, hogy fiukat egyszer a legnépszerűbb színészek között tartják majd számon.

Ráadásul a színész kora gyermekkorát rossz egészségi állapota komolyan megkeserítette. Olyannyira, hogy az első szó, amit megtanult kimondani, az a „nyak” volt, mert állandóan az fájt neki, ami a gyermekbénulás egyik tünete volt. A betegséget végül ugyan legyőzte, de az egyik lába rövidebb lett, s a probléma egész életében fennmaradt. Sutherland emellett májgyulladással és reumás lázzal is küzdött akkoriban.

Bár a színészet a korai években még nem, de a művészet annál inkább közel állt az ifjú Sutherlandhez. Szeretett volna szobrász lenni, azonban szülei nyomására végül hanyagolnia kellett szenvedélyét, így mérnöki pályára ment. Ekkor, a Torontói Egyetemen ismerkedett meg a színjátszással; első kisebb szerepét Edward Albee The Male Animal című alkotásában kapta még elsőévesként. Végül a színpadot annyira megkedvelte, hogy mérnök és dráma szakos diplomát is szerzett az intézményben.

Az egyetemi évek a színészkedés mellett másképp is komoly hatást gyakoroltak az életére, ott ismerte meg első feleségét, Lois Hardwicket, akivel végül hét év együttélést követően váltak el, gyermekük nem született.

Háborús film hozta meg az áttörést

A pénzügyileg kecsegtető mérnöki pályáról lemondva színészi karrierje fellendítése érdekében az egyetem befejezését követően az Egyesült Királyságba költözött, ahol a skóciai Perth városának színházában kezdett dolgozni, ugyanakkor filmes pályája kezdete előtt londoni színpadokon is feltűnt.

Az első filmes castingján 1962-ben vett részt, majd 1963-ban az első szerepét is megkapta, a mozivásznon a The World Ten Times Over című brit romantikus drámában debütált. Ez azonban nem hozta meg az áhított sikert, és a jó fizetéssel járó munkákat, így ügynöke azt javasolta az anyagilag teljesen leégett Sutherlandnek, hogy próbáljon szerencsét Hollywoodban. A színész az 1960-as évek közepén át is tette székhelyét Los Angelesbe, ahol hamar magára talált.

1967-ben megkapta Vernon Pinkey őrmester szerepét A piszkos tizenkettő című háborús akciófilmben, amelyben olyan színészekkel játszott együtt, mint Lee Marvin, Charles Bronson vagy éppen Telly Savalas. A film hatalmas siker, az év ötödik legtöbb bevételt hozó alkotása lett. Ezt kihasználva Sutherland olyan filmekben kapott szerepet, mint a Clint Eastwood főszereplésével készült 1970-es Kelly hősei, vagy éppen a M.A.S.H. – utóbbiban való szereplésének köszönhető az, hogy a neve kiemelt helyen szerepel a filmes világ nagyjaié között.

Spanyolország másodszor is hosszabbításban lett világbajnok

Az Európa-bajnok spanyol válogatott hosszabbításban 1-0-ra legyőzte a címvédő argentin csapatot vasárnap az észak-amerikai labdarúgó-világbajnokság New York-i döntőjében, így története

Antonelli győzött és növelte az előnyét összetettben

Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes 19 éves versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíjat vasárnap Spa-Francorchamps-ban, ezzel növelte az előnyét a

Szeleczki Lilla bajnoki arannyal ünnepeli szülinapját

Szeleczki Lilla aranyérmet nyert szombaton a Nyíregyházán megrendezett 103. Papp László ökölvívó országos bajnokság záró napján. A szövetség beszámolója alapján

Anglia a francia válogatott legyőzésével bronzérmes

Az angol válogatott végzett a harmadik helyen az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban rendezett labdarúgó-világbajnokságon, miután szombaton Miamiban 6-4-re legyőzte

YouTube csatorna

Archívum