Átadták a MÚOSZ sajtódíjait

A magyar sajtó napja, március 15-e alkalmából átadták a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szakmai díjait, köztük a tavalyi év legkiemelkedőbb újságírói teljesítményeit elismerő Magyar Sajtódíjat, valamint az Aranytoll életműdíjakat.

A MÚOSZ az MTI-vel csütörtökön azt közölte: Magyar Sajtódíjat kapott N. Kósa Judit, a Népszava publicisztikai rovatának vezetője, Magyari Péter, a 444.hu munkatársa és Tódor János újságíró, a tavaly megjelent “Menekültek, csicskák, közmunkások” című riportkötet szerzője.

Aranytoll díjban az idén Barát József és Bokor Pál külpolitikai újságíró, Báron György filmkritikus, Kő András sportújságíró, Horváth Gábor, a Népszava külpolitikai rovatvezetője, és – a határon túli magyar újságírók közül – Léphaft Pál karikaturista részesült – ismertették.

A Földes Anna-interjúdíjat Tóth Richárd, a HVG munkatársa kapta a Stumpf Istvánnal készült beszélgetésért. A Gazdasági Sajtódíjat Fabók Bálintnak, a G7 gazdasági portál újságírójának, a Virág F. Éva-díjat a szintén határon túli Parászka Borókának ítélte a MÚOSZ gazdasági, illetve kulturális szakosztálya – olvasható a közleményben.

MTI

Close