Közösségi oldalak

Külföld

Videóközvetítés alatt rabolták el a lelkészt Haitiben

A Facebookon élőben közvetített húsvéti templomi szertartás közben elraboltak Haitiben egy lelkészt és három másik embert – közölte pénteken a helyi média.

 

A felvételen az látható, amint a templomi kórus két tagja a lelkész mellett, az oltárnál állva énekel, majd egyikük eldobja a mikrofont, és mindhárman megpróbálnak elbújni az oltárnál. A zongora még szól, amikor a megjelenő fegyveres kikíséri őket a képből.



A bemutatott emberrablás a Hetednapi Adventista Egyház egyik felekezetének templomában, a főváros, Port-au-Prince peremén fekvő Diquini városnegyedben történt.

Gregory M. Figaro, akinek az apja, Greger Figaro alapította a felekezetet, elmondta a Miami Herald című lapnak, hogy nyolc-tíz fegyveres érkezett két gépkocsival a templomhoz, és a lelkész mellett a zongoristát és még három embert raboltak el.

Az utóbbi években Haitin elharapózott a bűnözés, és gyakoriak a hasonló, váltságdíj reményében végrehajtott emberrablások, amelyek már-már megbénítják a haiti gazdaságot és társadalmat.