
Újabb földrengés volt Horvátországban, ezúttal legalább ötös erősségű, este hat óra után nem sokkal. Az újabb rengést 10 kilométer mélyen észlelték.
Az MTI 5,3-as erősségű földrengésről írt. A lapjelentések szerint a rengés epicentruma Petrinjától nem messze, Strašnik község közelében volt.
Az index.hr beszámolója szerint körülbelül 10 másodpercig lehetett érezni a rengést.
Sérültekről, illetve káresetekről egyelőre még nem tudni.
Múlt hétfőn és kedden két erősebb – 5,2-es, illetve 6,3-es erősségű – földrengés rázta meg Közép-Horvátországot. A Petrinja és Sziszek közelében történt katasztrófának hét halálos áldozata és 28 sérültje van, és folyamatosak az utórengések. A károk nagyságáról egyelőre csak becslések állnak rendelkezésre. A horvát kormány hétfőn természeti katasztrófa sújtotta területté nyilvánította Sziszek-Monoszló (Sisak-Moslovacka) megyét, valamint Zágráb és Károlyváros (Karlovac) megye egyes részeit.
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Geodéziai és Geofizikai Intézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriumának munkatársa, Győri Erzsébet az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint azt mondta, hogy a magyar obszervatóriumhoz Nagykanizsáról, Komlóról és Budapestről érkeztek bejelentések a földmozgás érzékeléséről.
Az MTI Zala megyei tudósítója arról számolt be, hogy nagykanizsai otthonukban kilengett a karácsonyfa, az ülőgarnitúra pedig megremegett alatta.
