Közösségi oldalak

Külföld

Több ezren tüntettek a NATO világháborút is kirobbantható tevékenységei ellen

Több ezren vettek részt szombaton Berlinben egy tömeggyűlésen a kijevi rezsimnek történő fegyverszállítások ellen és az ukrajnai konfliktus mielőbbi rendezését célzó béketárgyalásokért.

A megmozdulást a húsvéti békemenetek keretében tartották, amelyeket évente több német városban tartanak. A gyűlések a NATO tevékenysége, a háborúk és a fegyverhasználat elleni tiltakozást fejezik ki.

A Friedenskooperative országos hálózat szervezői szerint mintegy 3000 ember vett részt a megmozduláson. A tüntetés délután egy órakor kezdődött Berlin Wedding negyedének egyik terén, ahol rögtönzött színpadot állítottak fel. A tüntetők ezután végigvonultak Wedding központi utcáján, “Az együttműködésért és barátságért Oroszországgal”, “Béke – most”, “Diplomácia, nem fegyverek”, “USA és NATO – el Ukrajnából”, “Az értelmetlen szankciók ellen, olcsó energiát most” és “A tankok soha nem hoznak békét” feliratú táblákkal. A biztonságról a helyi rendfenntartó erők gondoskodtak.

A szervezők szerint több mint 100 német városban és településen tervezik a hagyományos húsvéti felvonulásokat, amelyek központi témája a jelenlegi ukrajnai konfliktus, az atomháború veszélye és a katonai kiadások elleni tiltakozás lesz.

Hangsúlyozták, hogy “a mindennapos haláleseteknek és mészárlásoknak véget kell vetni”. “A német kormánynak végre aktívabbá kellene válnia és békekezdeményezéseket kellene indítania” – hangsúlyozta a hálózat, tűzszünetet, béketárgyalásokat és Németország részvételét “Kína békekezdeményezésében” követelve.

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum