Közösségi oldalak

Külföld

Tizenhat kilogramm radioaktív anyagot találtak egy libanoni olajlétesítményben

Hetvenéves uránsó nyolc pakkban.

Egy német cég veszélyes radioaktív anyagot talált a Bejrúttól ötven kilométerre délre található zahrani olajlétesítményben.

Haszán Diáb, Libanon ügyvezető miniszterelnöke nyilatkozta, hogy a német Combi Lift vállalat által fellelt anyag „nagy tisztaságú nukleáris szer”.

A libanoni hatóságok országszerte kutatnak veszélyes anyagok után a Bejrút kikötőjében történt, több mint kétszáz ember halálát okozó tavaly augusztusi robbanás óta, melyet a kikötőben tárolt háromezer tonna ammónium-nitrát okozott.

Novemberben a libanoni kormány a Combi Lift céget bízta meg a kikötő romjai közt maradt veszélyes, gyúlékony anyagok eltávolításával.

A Combi Lift most nyolc, egyenként kétkilogrammos tartályt talált, melyek kimerült uránsókat tartalmaztak; a szert az 1950-es évek óta tárolták az olajlétesítményben. A helyi sajtó szerint az anyagot átszállítják a libanoni atomenergia-bizottság laboratóriumaiba.

Kiemelt kép: a bejrúti kikötő idén januárban, közel fél évvel a robbanás után

Forrás: 24.hu

Egygólos mérkőzésen nyert a Puskás a Fradi ellen

A Puskás Akadémia 1-0 arányban legyőzte a listavezető, vendég Ferencvárost vasárnap, az OTP Bank Liga

Vereséggel kezdte az évet a Bp. Honvéd – NB II-es eredmények

Az „őszi bajnok” Kozármisleny csak 1-1-es döntetlent ért el a 14. Békéscsaba vendégeként vasárnap délután

Az utolsó pillanatban lőtt góllal nyert a ZTE

A ZTE hátrányból fordítva, drámai csatában, egy utolsó pillanatban szerzett góllal nyert a vendég DVTK

Simán verte az ETO az Újpestet

A házigazda Győr némi meglepetésre simán, 3-0-ra legyőzte az Újpestet a labdarúgó OTP Bank Liga

YouTube csatorna

Kövess minket Facebookon!