Közösségi oldalak

Külföld

Putyin ultimátumot adott Ukrajnának: Befejezitek a háborút tárgyalásokkal vagy én fogom erővel

Vlagyimir Putyin szerdán közölte Kijevvel, hogy van esély a háború befejezésére tárgyalások útján, „ha a józan ész kerekedik felül”. Hangsúlyozta azonban, hogy bár ezt az utat részesítené előnyben, készen áll fegyverrel is véget vetni a konfliktusnak, ha ez az egyetlen lehetőség.

Az orosz elnök Pekingben beszélt erről a Győzelem Napja parádé alkalmából tett látogatása végén, amelynek során megállapodást kötött egy új gázvezeték építéséről Kína felé. Putyin úgy fogalmazott, „bizonyos fényt lát az alagút végén”, tekintettel arra, hogy szerinte az Egyesült Államok őszinte erőfeszítéseket tesz a második világháború óta Európa legnagyobb szárazföldi háborújának rendezésére – írja a Reuters.

„Úgy tűnik számomra, hogy ha a józan ész felülkerekedik, akkor lehetséges lesz megegyezni egy elfogadható megoldásban a konfliktus lezárására. Ez az én feltételezésem”

– mondta újságíróknak.

„Különösen azért, mert látjuk a jelenlegi amerikai adminisztráció, Donald Trump elnök kormányának hozzáállását, és nemcsak a nyilatkozataikat, hanem őszinte vágyukat is, hogy megtalálják a megoldást.”

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

Borkai nem lesz tovább statiszta – ha nem jár hajó, nők, akkor nem kell

Távozik a győri közgyűlésből a város korábbi polgármestere. Borkai Zsolt, Győr bukott polgármestere, független önkormányzati képviselő hétfőn lemondott képviselői mandátumáról.

Lezárult a Magyarország elleni uniós kondícionalitási eljárás

Lezárult kedden a Magyarország ellen indított kondícionalitási eljárás, 4,2 milliárd eurós uniós forrás szabadul fel és újra elérhető lesz az

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

YouTube csatorna

Archívum