Folyik a nyomozás a járvány egyik kiindulópontjának tartott Ischgl ügyében

Folyik a nyomozás Tirol tartományban a korábbi több ezer fertőzés miatt – az innsbrucki államügyészség kedden kapta meg a rendőrség 1000 oldalas, időközi “Ischgl-jelentését”. A szakértői bizottság csütörtökön áll fel.

A gyanú szerint az osztrák tartományban a hatóságok késleltették a hotelek és sípályák lezárását, miután több ott dolgozó és vendég megfertőződött a koronavírussal. A landecki járásban található, az egyik legfelkapottabb osztrák síparadicsomnak számító Ischgl vezetését teszik sokan felelőssé azért, hogy Európa jelentős részében elterjedt a fertőzés.

Osztrák hírügynökségi jelentések hétfőn azt közölték, hogy a tiroli hatóságoknak március 5-én már tudomásukra kellett jusson, hogy mely szállodákban lakott az a 14 izlandi turista, akiknek koronavírus-tesztje hazatérésük után pozitív lett. Az értesülés egy bizonyos, Izlandból érkezett e-mailre hivatkozik. A tudósítás szerint a hatóságok egy teljes napot vártak az izlandiakra, mire azok rendelkezésükre bocsátották a szóban forgó turisták neveit. Csak ezután kezdték a lehetséges kontaktszemélyeket felderíteni az érintett hotelekben.

Azután már az Ischgl-ben lévő orvosnál is vizsgálódni kezdtek, hogy kiderítsék, érkeztek-e hozzá influenzaszerű tünetekkel külföldiek. Az összesen 90 izlandiból úgy tudni, mindössze ketten jártak a rendelőben, őket utol is érték, ám hamar kiderült, esetükben nem volt szó COVID-19-ről. Egyben arra kérték az orvost, hogy minden, a gyanús tünetekkel érkező torkából vegyen mintát.

Günther Platter (ÖVP), Tirol tartományi vezetője ellen a Fogyasztóvédelmi Szövetség vezetője, Peter Kolba tett feljelentést, miután szervezetnél (VSV) eddig már 5380, Tirolt megjárt utazó jelentkezett, nagy többségükben németek, akik Ischgl síterepen fertőződtek meg koronavírussal. Az eljárásban 321 érintett is részt vesz majd.

Platter egy, videokonferencia keretében tartott sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: “látni akarja, mi az, amit jól csináltak, és mi az, ami nem működött jól”. “Azt is meg kell nézni, hogy az illetékes területi hatóságok munkája között van-e, volt-e különbség” – tette hozzá.

A héttagú vizsgálóbizottság csütörtökig áll fel, és még a nyár előtt elkezdi a munkát.

Forrás: APA/Euronews

Close