Szerbiában az idősek nem léphetnek ki az utcára!

Fotó: Vladimir Zivojinovic/AFP

Szerda 10 órától nem léphetnek az utcára a 65 év felettiek, az ötezer lakosnál alacsonyabb népességű településeken pedig a 70 év felettiek. Akik nem tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket, azok akár 150 ezer dináros (442 500 forint) büntetéssel is sújthatók.

Szerbiában határozatlan időre elhalasztották az április 26-ra tervezett parlamenti, vajdasági tartományi és önkormányzati választásokat, és az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében a kormány este 8 és reggel 5 óra között szerdától kijárási tilalmat vezet be. Az országban vasárnap hirdettek szükségállapotot, azóta a kormány folyamatosan közli szigorító intézkedéseit.

Korábban 100-ban, majd 50-ben határozták meg a beltéri rendezvényeken részt vevők maximális létszámát, a keddi döntés értelmében zárt helyiségben, így az éttermekben és a kávézókban is legalább két méternek kell lennie egy-egy ember között, vagyis négy négyzetméterenként egy vendég tartózkodhat a helyiségben.

10 órától nem léphetnek az utcára a 65 év felettiek, az ötezer lakosnál alacsonyabb népességű településeken pedig a 70 év felettiek. Akik nem tartják be az elővigyázatossági intézkedéseket, azok akár 150 ezer dináros (442 500 forint) büntetéssel is sújthatók.

A karanténra kötelezett állampolgárokat a rendőrség ellenőrzi, és a karantén szabályait megszegők három évig terjedő börtönbüntetéssel sújthatók. Az első eljárások már megindultak.

Déli szomszédunknál eddig 72 fertőzöttet regisztráltak. Nem sokkal többet mint nálunk, mi viszont egyelőre csak kullogunk az események után. Bár kis túlzással a fél világ azért állt le, hogy az időseket, betegeket, gyenge immunrendszerűeket óvja, a jelek szerint Magyarországon ezt sokak nem értik meg. Sorra árasztják el a netet olyan fotók, melyeken permanens nyugalomban vásároló, vagy BKV-járaton a lezárt területen utazó nyugdíjasok láthatók. Valahogy meg kellene velük értetni, hogy ha a pénzkeresési lehetőségtől hirtelen megfosztott fiatal is otthon tud maradni a hátsóján, akkor nekik is menne. Szóval, a saját érdekükben, tessenek otthon maradni!


Close