Közösségi oldalak

Hírek

Ügyészségen az orosházi betörő ügye

Házakba tört be egy férfi Orosházán. A rendőrök elfogták és büntetőeljárást indítottak ellene. Az ügyek vizsgálata befejeződött, az eljárás iratait a rendőrség továbbította az ügyészségre.

Öt helyről lopott 2021 szeptembere és 2022 januárja között egy férfi Orosházán. Először egy lakatlan ház bejárati ajtajának üvegét törte be és elvitt egy falra szerelt gázkazánt a hozzá tartozó rézcsövekkel együtt. Egy hónappal később egy lakóház egyik ablakát törte be, majd lopni próbált az épületből, de a tulajdonos tetten érte. Emellett volt olyan lakatlan ház, ahonnan két kerékpárt és egy gázpalackot, egy cég telephelyéről pedig zártszelvényeket és lemezeket lopott el.

Végül idén januárban egy felújítás alatt álló épületből vitt el vízmelegítőt, vezetékeket és csöveket. Az 59 éves orosházi férfit a rendőrség lopás kísérlet és lopás elkövetésével gyanúsítja. Az Orosházi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályán a büntetőeljárás során a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az ügy iratait 2022. március 21-én továbbították az ügyészségre – tájékoztatta portálunkat a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.

Milliárdos leltárbotrány az MTVA-nál: tízezer eszközt nem találtak, feljelentést tesznek

Közel tízezer eszközt nem találtak meg a közmédia legutóbbi leltározásakor, több ezer tárgyat pedig rossz helyen tartottak nyilván. Az átvilágítás

Drogos sofőr randalírozott az M1-esen, sorra borította ki a táblákat

Több terelőtáblát is kidöntött egy teherautóval közlekedő férfi, miután letért az úttestről egy munkaterületen. Az M1-es autópályán történt baleset után

Autóelkobzás? Börtön a száguldozóknak? Új korszak jöhet a magyar közlekedésben

Egy vétlen biciklis halt meg 2023 nyarán az Árpád hídon, és idén augusztusban Siófokon. A felüljáróról zuhant le egy vétlen

A Viktoria Plzent is legyőzte a Ferencváros

A Ferencváros hazai pályán 2-1-re legyőzte csütörtökön a cseh Viktoria Plzent a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában, így továbbra is

Tóth Balázs lett a Szeged vezetőedzője

A 46 éves szakvezető a kedden menesztett Laczkó Zsolt helyét vette át a tabella 14. helyén álló csapatnál. A csongrádi

Kisebb stadionban lesz a georgiai-magyar meccs

Az eredeti tervektől eltérően nem a legnagyobb, nemzeti stadionban fogadja Georgia labdarúgó-válogatottja a magyar csapatot a Nemzetek Ligája B divíziójában.

 

YouTube csatorna

Archívum